Műsormagazin;drogteszt;Magyar Kajak-Kenu Szövetség;Dombvári Bence;Csipes Tamara;

2015-05-13 08:00:00

Összefogás a kokainozó kajakosokért

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége tegnapi rendkívüli ülésén határozatot fogadott el a drogteszten megbukott két, volt válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében. Ennek lényege, hogy eltiltásuk ideje alatt is biztosítsák számukra a lehetőséget sporttevékenységük folytatására.

A határozatban rögzítették, hogy „a két korábbi válogatott versenyzőnek az őket foglalkoztató szakosztállyal együttműködve biztosítani kell a lehetőséget, hogy sporttevékenységüket a versenyektől való eltiltás alatt is folytathassák”. Az MKKSZ fegyelmi bizottsága hétfőn első fokon tíz hónap eltiltással sújtotta a Honvéd két versenyzőjét.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, a Digisport Reggeli Start című műsorában tegnap elmondta, hogy a sportolók hosszú, és kemény edzőtábor után egy hétvégi buliban fogyasztottak drogot, azonban megbánták tettüket, és miután minden anyagi támogatástól elestek, most a szövetségnek áthidaló megoldást kell találnia a bűnhődés és újrakezdési esély között.

„Az elnökség ezért felkérte Schmidt Gábor főtitkárt, Csabai Edvin szakmai igazgatót és Storcz Botond felnőtt vezetőedzőt, hogy dolgozzon ki egy olyan koncepciót, amely lehetőséget teremt a két sportoló számára, hogy büntetésük letelte után visszatérhessenek a válogatott keretbe” – mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, aki hangsúlyozta: a terv természetesen csak a másodfokú döntés ismeretében konkretizálódhat.

Az elnökségi ülésen határozat született arról is, hogy az ebben a fegyelmi ügyben is másodfokon eljáró fellebbviteli bizottságot a fegyelmi bizottság volt vezetője, Lőrinczy György fogja vezetni. Amennyiben a két versenyző hivatalosan is fellebbezést nyújt be a fegyelmi bizottság hétfőn meghozott elsőfokú döntése ellen, akkor még májusban jogerős döntés születhet az ügyben. A fellebbezésre 15 nap áll rendelkezésre.

Az elsőfokú határozat azt mondja ki, hogy a két kajakost a „szövetség versenyein való részvételtől” tiltották el, azaz tréningezhetnek és edzőtáborozhatnak.