Oroszország;Ukrajna;Petro Porosenko;

2015-05-21 07:39:00

Porosenko: Moszkva ellen harcolunk

Petro Porosenko ukrán elnök azt közölte, hogy hazája „igazi háborúban” áll Oroszországgal. „A konfliktusban nem a Moszkva által támogatott szeparatisták ellen kell harcolnunk, hanem Oroszország ellen” – jelentette ki a BBC-nek adott nyilatkozatában.

Szerinte erre az a bizonyíték, hogy a reguláris orosz hadsereg tagjai állnak szemben az ukrán kormányerőkkel. Kijev kedden két állítólagos orosz katonát mutatott be a média képviselőinek. Mindkettőjüket Kelet-Ukrajnában, a Luhanszk környékén folytatott harcok során fogták el.

Egy kihallgatás során elismerték, hogy egy 200 fős orosz felderítő egység tagjai. Ez a hadtest két hónapja érkezett ukrán területre. Az orosz védelmi minisztérium szerint „volt orosz katonákról” van szó. Hétfő óta nyolc ukrán katona vesztette életét a harcokban. Az ENSZ szerint a 13 hóapja tartó konfliktusban 6250-en haltak meg.