Szerintem;őszödi beszéd;bevándorlás;

2015-05-23 08:26:00

Ő csak tudja

Kollégista volt, jelenlegi csapatának egyik tagja. Ő csak tudja, hogy a kollégiumi házibulin mindenki addig marad, ameddig akar. Részben megélhetési okokból bevándorolt a politikába. Meg van róla győződve, hogy Magyarország egy nagy kollégium. Azt hiszi, hogy most is házibuliban van és addig marad a vele együtt mulató és pozícióba levő szobatársakkal, ameddig akar. 2002-ben még úgy látszott, hogy politikai átutazó, de valaki kiszivárogtatta az őszödi beszédet, amivel professzionális módon szétverte az egész baloldalt és 2010-ben győzött. Maga alá gyűrte a "közmédiákat", befolyása alá hajtotta az igazságügyi, rendfenntartó és gazdasági szervezeteket. A bársonyszék, amibe ültették, be lehetett kenve felszívódó hatású arcnövelő szerrel (tudományos nevén pofacilin). Remekül taktikázik. Az egyszerű "kollégistákat" úgy el tudja butítani, hogy azok most már akasztófára is mennének érte. Aki látványosan segíti azt meg is jutalmazza egy kis (néhány milliárdos) zsozsóval. Van bőven kikből válogatni. Nem árulom el, hogy kire és kikre gondolok. Az legyen az én titkom.