Iszlám Állam;Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja;kivégzések;Palmira;

2015-05-28 07:31:00

Tömeges kivégzést rendezett az IÁ

Húsz férfit végzett ki nyilvánosan az Iszlám Állam terrorszervezet a nemrég elfoglalt szíriai világörökségi helyszínen, Palmirában, közölte az AFP hírügynökséggel tegnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja londoni emigráns szervezet.

A férfiakat azzal vádolták, hogy a damaszkuszi kormány erői mellett harcoltak, valamint azzal, hogy síiták és „nosszairik”. Ez utóbbi az iszlám síita ágához tartozó alaviták gúnyneve. Bassar el-Aszad elnök (képünkön) és a kormányzat csúcsain lévők ugyanis alaviták, az Iszlám Állam terrorszervezet pedig szunnita csoportosulás. A kivégzést az ötvenezres város melletti ókori romoknál, a római templom előtti téren hajtották végre, az összegyűlt tömeg előtt. A megvádoltakat golyó általi halálra ítélték.