Lengyelország;NATO;szejm;védelmi kiadások;

2015-05-28 10:18:00

Varsó teljesíti a NATO elvárását

Lengyelország teljesíteni fogja a NATO felé vállalt kötelezettségét. A varsói alsóház, a szejm ugyanis szerdán egyhangúlag megszavazta, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 1,95 százalékáról 2 százalékra emeljék.

Tomasz Siemoniak védelmi miniszter hírügynökségi jelentések szerint úgy nyilatkozott, hogy a tegnapi volt „hivatali idejének egyik legfontosabb napja”. Varsó ezzel elfogadja az észak-atlanti szövetség legutóbbi, newporti csúcstalálkozóján elfogadott ajánlást, mondta Siemoniak a voksolás után, reményét fejezve ki, hogy a szejm határozata a 2016-os költségvetésben is tükröződik majd.
Az ukrán válság közepette a szejmet nem kellett különösebben győzködni: 402 jelenlévő képviselő támogatásával, mindössze két ellenszavazattal és két tartózkodással fogadták el a javaslatot. A lengyel védelmi minisztérium így a korábbiaknál 1 milliárd zlotyval többet költhet katonai kiadásokra, s az összeget a hadsereg modernizálására fordítják.