Lázár János;Orbán Viktor;évértékelő;

2015-05-29 11:51:00

"Biztosan szeljük a hullámokat" - Orbán öt évet értékelt

Orbán Viktor az Ötéves a kormány című konferencián beszédet mondott az elmúlt öt évről, és a jövő feladatait is felvázolta a Budai Várban. A miniszterelnök úgy fogalmazott: Magyarország biztos lábakon áll, a menekültüggyel kapcsolatban pedig továbbra sem tudott elszakadni attól a gondolatától, hogy Magyarország magyar ország, szigorúan kisbetűvel, két szóval. A miniszterelnök mellett felszólalt Boross Péter volt miniszterelnök, Matolcsy György, az MMN elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, az ő beszédüket azonban nem közöljük, mert a Népszava nem vehetett részt a konferencián, a köztévé pedig csak a miniszterelnök beszédét közvetítette. Rajtunk kívül a Klubrádió és a 444.hu stábját is kitiltották a miniszterelnök beszédéről, a Népszabadság szolidaritásból pedig szintén nem adott helyszíni tudósítást.

Hálálkodással zárt

Orbán beszéde végén az összes magyar polgárt megszólítva azt mondta: "számítunk Önökre, szükségünk lesz a támogatásukra." Végül megköszönte Balog Zoltánnak, Matolcsy Györgynek, Schmidt Máriának és Varga Mihálynak a beszédét, majd azzal zárt: Hajrá Magyarország!

Magyarország magyar ország

A polgári berendezkedés azt is jelenti, hogy Magyarország magyar ország lesz, kisbetűvel, két szóval, vagyis első a magyar emberek biztonsága, boldogulása és jóléte. Mindent ehhez kell igazítani. A teljes foglalkoztatottság a cél, több munkahely, kevesebb adó, támogatás a családoknak, nagyobb rend, de kevesebb szabály, kényelmesebb élet, büszkeség, kiállás - ez volna a polgári berendezkedés Orbán szerint. 

A politika "bekopogtat az emberekhez"

Most, hogy eltakarítottuk a romokat, a jövőbe kell tekinteni, túl kell lépni a rendszerváltáson. A 2016-os költségvetés már erről szól, most a hangsúlyt a polgári élet minőségére kell helyezni. A polgári berendezkedés lényege - folytatta -, hogy az emberközeli, emberléptékű, a politika pedig nem "odafent történik", a makromutatók világában, hanem "bekopogtat az emberekhez, és a gondjaikra keresi a választ". Megismételte: bár fontosak a nagy politikai célok, a fő feladat az emberek mindennapi problémáinak kezelése. Nem szabad, hogy a kormányzás elvonja a figyelmet az emberekről - figyelmeztetett.

Mi következik mindebből?

Teszi fel a kérdést a miniszterelnök. Lezártunk egy korszakot, fontos, nagy kérdéseket láttunk el, eltakarítottuk a romokat, befejeztük a rendszerváltást. Végre azzal foglalkozunk, amiért három évtizede belevágtunk, a polgári berendezkedés kiépítésével - mondta Orbán.

A "legjobb kormány"

A bizalom megszerzéséért sokat kellett dolgozni, most a bizalom megtartásáért külön is meg kell dolgoznunk, ezért zéró toleranciát kell alkalmazni minden rágalommal szemben. A valaha volt legjobb kormánya akarunk lenni minden magyar embernek - mondta a kormányfő.

Az EU megbecsült tagjai lennénk?

Orbán kész vitázni az Európai Unióval, de harcolni kell az ellen, hogy bárki is az EU-ból vagy a NATO-ból való kilépés irányába terelje az országot, mert "nekünk, magyaroknak ez a családunk", és "nem válunk" - mondta Orbán a Jobbik nézeteire reagálva. A miniszterelnök szerint elemi érdekű a jó kapcsolat Oroszországgal. Orbán a bevándorlással kapcsolatos új uniós tervekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: aki el akarja venni a jogot, hogy megválasszuk, kit engedünk be a házunkba, az rosszat akar, így ahogy az egyént, a közösséget sem foszthatjuk meg a döntés jogától.

A magyar fregatt stabil

Magyarország ma már egy megerősödött, biztos lábakon álló, EU-s összehasonlításban is jól teljesítő ország - mondta. Úgy fogalmazott: 2010-ben, nyolc év szocialista kormányzás és a 2008-as válság nyomán Magyarország romokban hevert, mára azonban már "a magyar fregatt stabil", "biztosan szeljük a hullámokat", noha "van még tennivaló a fedélzeten", és "a tenger is viharos még". Magyarország felemelő átalakuláson ment át 2010 óta - jelentette ki a miniszterelnök, aki hozzátette azt is, hogy az unortodox módszerekre megjegyzéseket tevők ma már érdeklődnek a magyar recept iránt. Jelezte, hogy alkalmanként hibáztak is, ilyen volt például a távközlési adó kiterjesztésének terve.

"Egy egész ország ereiben fagyott meg a vér"

Mondta ezt Orbán a 2010-es választást emlegetve. Az öt évvel ezelőtti Magyarországot süllyedő hajóhoz hasonlította, de azóta leküzdöttük a veszélyeket, magabiztosan és bizakodóan nézhetünk a jövő elé. Orbán szerint már biztosan szelhetjük a hullámokat.

A magyarokban van kurázsi

Beszédében felsorolt az elmúlt évekből olyan "kimagasló oszlopokat", amelyek szerinte bizonyítják, hogy van a magyarokban kurázsi és az országban fantázia. Megemlítette a gazdasági növekedést, a bővülő foglalkoztatottságot, a nulla közeli inflációt, a nyugdíjak értékének növelését, az adók és a rezsi csökkentését, az óvodások túlnyomó többségét érintő ingyenes étkeztetést, a multik és a bankok közteherviselésben való részvételét, a bankok által megkárosított ügyfeleknek nyújtott állami igazságszolgáltatást, az új alaptörvényt, a politikusok számának felére csökkentését, a rendőrség számának emelését és Budapest buszparkjának megújítását.

Orbán a szellemi bátorságot méltatta

Schmidt Máriának azt köszönhetjük, hogy vannak, akik mernek szellemi bátorsággal nyúlni bizonyos dolgokhoz, enélkül csak bétegő nyáj lehetnénk - mondta.

Balognak is megköszönte

Orbán Balog Zoltán miniszter beszédét is méltatta.

"Nem lehet gatyázni"

Ha elmulasztjuk az alkalmas pillanatot, akkor olyan hibát követünk el, melynek árát évekig fogjuk fizetni - mondta Orbán a devizahitelek forintosítása kapcsán. 

Jegybank nélkül nem ment volna

A miniszterelnök szerint az adórendszert meg kell védeni. Aki belátható időn belül hozzányúl a mostani adórendszerhez, az sikertelenné teszi a gazdaságot. Nemzeti bank nélkül nem lehet sikeresen irányítani az ország gazdasági életét - mondta a kormányfő. 

A miniszterelnök jól van

Orbán most sem felejtett el viccelődni. 

Orbán végre kezd

A miniszterelnök úgy kezdte beszédét, hogy szeretne összegezni.  Orbán először Boross Péter volt miniszterelnök beszédét értékelte, hozzátéve, hogy lehet, hogy a miniszterelnöki pozíció konzerválja ilyen jól az embert, majd Matolcsy Györgynek is megköszönte a beszédét.

Bár a Népszavát nem engedték be a konferenciára, tudósítónk egy rövid összeállítást készített a miniszterelnök és a meghívottak érkezéséről. A felvételt készítette: Kökényesi Gábor

Fideszesek egy helyen

A konferencián megjelent Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fazekas Sándor földművelési miniszter, Kovács Zoltán kormányszóvivő és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, milliárdos vállalkozó is.

Nagy a zsúfoltság

A hvg munkatársa jelentette, hogy  Orbán a múzeum belső udvarában mondja el a beszédét, ahol körülbelül negyedannyi ember fér ott el, mint amennyien voltak például a kormányfő tavaszi évértékelőjén a Várkert Bazárban.

Kitiltották a Népszavát

Bár a meghívó szerint a nagy tévécsatornák, hírügynökségek, országos rádiócsatornák, országos lapok és jelentős internetes portálok munkatársai számára helyet biztosítanak, lapunk mégsem kívánatos ezen a rendezvényen, még fotót sem készíthetünk. 

Köszönjük a Népszabadságnak

A Népszabadság szintén nem adott helyszíni tudósítást a konferenciáról, így válaszolva a médiumok, többek között a Népszava szelektív kitiltására. Ezúton is köszönjük a lap szolidaritását.

Lázár szerint ezért értékel Orbán

Lázár János szerint meg kell vonni az öt év mérlegét, elmondani, mire használta a kormány a kétszer egymás után elnyert bizalmat, ezért értékeli Orbán az elmúlt öt évet. A Miniszterelnökség vezetője szerint ha egy civil szervezet erre kéri a miniszterelnököt, meg kell tennie, akkor is, ha az idén már értékelt, sőt nem csupán egy, hanem négy és fél évet. 

Igaza lett Ceglédinek
Ceglédi Zoltán a miniszterelnök beszéde előtt nyilatkozott lapunknak, és elmondta, mi várható a konferencián. "Öt év fideszes sikertörténetét fogjuk hallani holnap Orbán Viktortól, legfeljebb minimális önkritikával. Nem hallunk viszont a miniszterelnöktől majd személyes kormányzási kudarcairól, ahogyan nem hallhatunk a 25 évvel ezelőtti Fideszről, s az egykor liberális Orbán Viktorról sem" - mondta lapunknak Ceglédi.
Az elemző azt sem várta az elmúlt öt év kormányfői értékelésétől, hogy abban Orbán bármi olyat mond majd, amit tőlünk nyugatabbra működő, valódi konzervatív politikusok szoktak megfogalmazni. Ehelyett orbáni sikerpropagandára lehet számítani, hiszen "nagyotmondásban nagyon tehetségesek" - fogalmazott Ceglédi, hozzátéve, Orbánnak a hatalmát és az erejét kell demonstrálni, hogy a repedező Fidesz-tábor elbizonytalanodottjait nyugtassa.

A cikk a következő oldalon, az ellenzék reakcióival folytatódik