Új korszak kezdődik

Publikálás dátuma
2015.06.01. 08:00
A kép csalóka: bár Ugrai (fehérben) elesett, a Ferencváros nem, ugyanis másfél hét alatt másodjára győzte le a bajnok Vidit FOTÓ
Véget ért a labdarúgó NB I 2014/2015-ös szezonja. A bajnokságot a Videoton nyerte, míg a kieső helyen a Pápa és a Dunaújváros végzett. Ám nemcsak a két utóbbi klubnak kell búcsúznia az NB I-től, ugyanis a Győri ETO, a Kecskemét, a Nyíregyháza, a Pécs, illetve az amúgy is kiesett Pápa sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, így ezen együttesek jövőre az NB III-ban lesznek érdekeltek. Az első osztályban pedig valószínűleg 12-en szerepelnek majd.

A labdarúgó NB I utolsó, 30. fordulója előtt csak az volt kérdéses, hogy a Pápa mellett a Honvéd, a Haladás, vagy a Dunaújváros lesz-e a kieső. Erre szombat este választ is kaptunk. A kispestiek 2-0-ra verték a sereghajtó és biztos kieső Pápát, míg a szombathelyiek 3-0-ra legyőzték a Puskás Akadémiát. A Dunaújváros 2-1-es veresége a Paks ellen azt jelentette, hogy a Honvéd és a Haladás jövőre is az első osztályban vitézkedhet, a Fejér megyeiek pedig az NB II-ben folytatják.

„Sokat tett a csapat a győzelemért, le kell, hogy ülepedjen a boldogság, amit most érzek, az utolsó perceket átélni a Rohonci úton hihetetlen élmény volt! Rengeteg munka, csupa pozitív gondolat, összjáték és csapatmunka jellemezte az egész hetünket, így a meccset is. A stáb kiemelkedőt nyújtott. A szurkolók csodálatos estét varázsoltak” – fogalmazott Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője.

Négy klubnak viszont úgy kell búcsúznia az első osztálytól, hogy a bajnokságban kiharcolták a bennmaradást: a Győri ETO, a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pécs is így járt. Rajtuk kívül még a kiesett Pápa nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet. Az említett öt együttes jövőre feltehetőleg az NB III-ban szerepel.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elküldte a fellebbviteli licencadó bizottság részletes indoklását tartalmazó határozatokat a licenccel nem rendelkező öt csapatnak. A dokumentumot csak akkor hozza nyilvánosságra az MLSZ, ha az érintettek ebbe beleegyeznek. Erre hétfő délig van lehetőségük a kluboknak. Jövőre pedig minden bizonnyal 12 csapat szerepel majd az első osztályban, amelyről a héten születhet végleges döntés.

A Magyar Kupa győztes és az NB I-ben ezüstérmes Ferencváros 2-0-ra legyőzte a bajnok Videotont. A zöld-fehérek ezzel egy hosszú sorozatot szakítottak meg, ugyanis 2003 áprilisa óta nem tudtak nyerni hazai pályán a székesfehérvári együttes ellen.  az NB I-ben. A Fradi így otthon veretlen maradt ebben a szezonban.

NB I, 30. (utolsó) forduló
Pécs–Nyíregyháza 2-1 (0-0)
Pécs, 3500 néző, Jv.: Szőts
Gól: Heffler N. (84.), Pauljevic (93.), illetve Karacs (46.)
Újpest–Kecskemét 3-0 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, 1765 néző, Jv.: Berke
Gól: Ojo (34.), Andric (35.), Perovic (86.)
Ferencváros–Videoton 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 6087 néző, Jv.: Kassai
Gól: Böde (47.), Cukic (70.)
Honvéd–Pápa 2-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, Jv.: Pintér
Gól: Ignjatovic (49.), Youla (69.)Kiállítva: Elez (22.), illetve Csilus (61.)
Haladás–Puskás Akadémia 3-0 (1-0)
Szombathely, Rohonci út, 3087 néző, Jv.: Andó-Szabó
Gól: Martínez (27., 11-esből), Rocchi (81.), Radó (87.)Kiállítva: Lencse (70.)
Paks–Dunaújváros 2-1 (0-0)
Paks, 1250 néző, Jv.: Szilasi
Gól: Könyves (63.), Bertus (92.), illetve Hidvégi (90.)
Diósgyőr-MTK 1-0 (1-0)
Diósgyőr, 3749 néző, Jv.: Oláh
Gól: Barcsa (18)

Debrecen-Győri ETO 5-0 (3-0)
Debrecen, 1800 néző, Jv.: Iványi
Gól: Ferenczi (9.), Bódi (15., 18.,65.), Sós (81.)



 

Szerző

Szépen csillogó ezüst

Publikálás dátuma
2015.06.01. 07:56
Renato Sulic (labdával) hajrában szerzett góljai már csak a szépítésre volt elegendőek FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES/BONGARTS/SASC
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata előbb szombaton elintézte a félelmetes Kielt, majd a tegnapi fináléban már nem tudott felnőni a Barcelonához a Bajnokok Ligája kölni négyes döntője során. Ennek ellenére hatalmas dicséret illeti a bakonyiakat, mert történelmi tettet hajtottak végre.

A Veszprém káprázatos szombatot zárt a kölni Lanxess Arénában, ahol a hazai közönség előtt pályára lépő Kiel együttesét fantasztikus játékkal 31-27-re múlták felül Nagy Lászlóék, akik már ezzel a győzelemmel történelmet írtak, hiszen a Bajnokok Ligája négyes döntők 2010 óta íródó történetében eddig csak spanyol és német gárdák játszhattak finálét. A bakonyiak tavaly a negyedik helyen végeztek és eddig egyszer, 2002-ben szerepeltek a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.

Botrány árnyékolta be a diadalt

Az egyik veszprémi szurkoló közel két tucat hamis jegyet adott el a szombati két mérkőzésre, és a csalás csak bent a csarnokban derült ki. A veszprémi klubvezetők az EHF illetékeseivel egyeztettek, a pórul járt szurkolókat végül beengedték, és biztosítottak nekik helyeket. A bakonyiak hivatalos szurkolói egyesülete tegnap közleményt adott ki, miszerint a veszprémi tábor kiveti magából a jegyhamisítást elkövetőket.

Tegnap azonban egy újabb kemény dió várt Carlos Ortega fiaira, hiszen a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujsebajev által dirigált Kielcét 33-28-ra legyőző, világsztárokkal teletűzdelt Barcelonával csaptak össze a 20 ezer néző előtt lejátszott BL-fináléban. Azért a magyar alakulatot sem kellett félteni, hiszen náluk sem kezdők léptek pályára.

A találkozó meglehetősen visszafogottan indult, hiszen a harmadik percben született az első gól, szerencsére Ilic jóvoltából. Azonban ezt követően a katalánok szépen lassan átvették a kezdeményezést és folyamatosan vezettek egy-két találattal. A Veszprém az első félidő derekán egy szűk tíz

perces intervallumban csak egyszer volt eredményes, de Ilic újabb villanásával nem engedték el a Barcát (6-7). Az első harminc perc hajrájában aztán rákapcsolt a katalán együttes és a francia klasszis, Karabatic vezérletével már 14-10-re vezettek a szünetben.

A fordulást követően az első tíz percben állandósult ez a különbség, sőt, többször már öt góllal is vezetett a Barcelona. A 40. perctől viszont megkezdte a hajrát a magyar bajnok.

Nagy László bombagóljával 19-17-re zárkózott a bakonyi alakulat, ám sajnos ezt követően ismét megtorpantak a magyarok. Sigurdsson hetesével már újra néggyel (21-17) mentek a katalánok. Az utolsó tíz perc elején a veszprémi időkérésnél már érezni lehetett, hogy elfáradt a magyar gárda. Ekkor hatgólos volt a Barca előnye (24-18).

A bakonyiak utolsó erőtartalékaikat mozgósítva Sulic góljával még felzárkóztak 25-21-re az 56. percben, de utána Alilovic hiába ért bele Noddesbo ziccerébe, a labda befelé pattant, és ezzel az utolsó reménysugaraknak is búcsút inthettünk. A Barcelona végül 28-23-ra nyert és megérdemelten ülhetett fel Európa trónjára.

Bár Carlos Ortega játékosként hatszor nyert BL-t a katalánokkal, valószínűleg Veszprémben ezért a második helyért is megkoronázzák majd. Erre az ünnepélyre ma kerülhet sor, ugyanis a bakonyi megyeszékhelyen 18 órától köszöntik a csapatot, amely még az éjjel hazautazott a szépen csillogó ezüstérmekkel.

A harmadik helyen Dujsebajev kapitány együttese, a lengyel Kielce végzett, miután a szoros első félidőt követően faképnél hagyta a fáradó Kielt és végül 28-26-ra nyerni tudott. Azért volt olyan rangsor is ahol a Veszprém végzett az élen, ugyanis a sorozat gólkirálya a magyar gárda szerb átlövője, Momir Ilic lett 114 találattal. Reméljük, jövőre már nem csak ő, hanem a csapat is révbe ér.

BL, Final Four, eredmények:
Elődöntők:
Veszprém–Kiel 31-27 (13-13)
Barcelona–Kielce 33-28 (16-14)
3. helyért:
Kielce–Kiel 28-26 (12-12)
Döntő:
Barcelona–Veszprém 28-23 (14-10)



 

Szerző

Messi élete gólját lőtte

Publikálás dátuma
2015.06.01. 07:56
Messi elkápráztatta a közönséget FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DAVID RAMOS
Labdarúgókupa-hétvégét tartottak Európában. Spanyolországban a duplázás már megvan a Barcelonának, miután a Király-kupa fináléjában mindenfajta megerőltetés nélkül verte az Athletic Bilbaót. Messi szerezte meg a vezetést, de milyen góllal! A felezővonal közeléből indult, a jobbszélen kicselezett három bilbaóit, a 16-osnál még egyet, majd a hálóba lőtt. 

„A labdarúgás történetének egyik legnagyszerűbb gólja volt ez” – lelkendezett Josep Maria Bartomeu klubelnök. Luis Enrique, a katalánok trénere pedig úgy vélte, mintha egy másik galaxison történt volna minden. Később Neymar növelte az előnyt, majd a második félidőben

Messi újabb góljával tette fel a koronát saját teljesítményére. A hajrában szépített az Athletic (3-1). A katalánok 27. kupagyőzelmüket ünnepelhették, szombaton pedig triplázhatnak, amennyiben a berlini Bajnokok Ligája döntőben legyőzik a Juventust.

Angliában az Arsenal örülhetett, miután 4-0-s győzelmet aratott a FA Kupa szombati fináléjában az Aston Villa ellen, amivel rekordot döntött. Az ágyúsok 12. alkalommal hódították el a trófeát. Menedzserük, Arsene Wenger pedig hatodik kupagyőzelmét szerezte az Arsenallal azóta, hogy 1996-ban kinevezték a londoni együttes élére.

Az első félidőben még 1-0-át mutatott a Wembley eredményjelzője: Walcott szerezte meg a vezetést. Az 50. percben Alexis Sánchez növelte az előnyt, a 62.-ben Mertesacker talált a birminghamiek hálójába, a hosszabbításban pedig a francia Giroud állította be a végeredményt.

„Ma is megmutattuk, hogy remek csapatot alkotunk, s végig nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet. Boldogok vagyunk azért, mert bár rosszul kezdtük a szezont, minden jól végződött. Személy szerint nehéz héten vagyok túl, nehéz döntéseket kellett hoznom az összeállítással kapcsolatban. Büszke vagyok a csapatra, s még tovább javulhatunk” – értékelt Wenger.

Franciaországban a Paris Saint-Germain a bajnoki cím, illetve a Liga Kupa megszerzése után a francia kupát is elhódította, miután Lavezzi találatával 1-0-ra felülmúlta a másodosztályú Auxerre-t.

Szerző