környezetvédelem;kormányhivatalok;

2015-06-03 16:41:00

4 milliárdot kaptak a kormányhivatalok

A kormány azonnali hatállyal átcsoportosított mintegy 4 milliárd forintot a kormányhivatalokhoz, miután a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek ide kerültek át a Földművelésügyi Minisztériumtól - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A parlament fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén több bizottsági tag is kifogásolta azt, hogy megoldatlan a természetvédelem ellenőrzésének a finanszírozása. Utaltak arra, hogy ez az igazgatási terület a Földművelésügyi Minisztériumtól a kormányhivatalokhoz került át - abba integrálódott -, viszont a feladat költségei az előbbi helyen maradtak. A megoldásra konkrét választ a jelen lévő nemzetgazdasági-, illetve agrártárca szakértői sem tudtak adni.

A mostani kormányhatározat 3 milliárd 998 millió 387 ezer forintot csoportosít át az idei költségvetés Földművelésügyi Minisztérium fejezetéből a Miniszterelnökség fejezetbe, a fővárosi, megyei valamint a járási kormányhivatalok javára.