Előfizetés

Meghalt Magyari Lajos

Életének a 73. évében súlyos betegség után meghalt Magyari Lajos erdélyi magyar költő, műfordító, közíró – közölte csütörtöki számában a Háromszék napilap.

Magyari Lajos Székelyudvarhelyen született 1942. október 26-án. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1966-ban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári oklevelet. 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap belső munkatársa, majd 1990-től a Háromszék napilap főszerkesztőjeként dolgozott. 1992 és 1996 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátoraként tevékenykedett.

Költőként a második Forrás-nemzedék képviselőjének tekintik. 1969-ben Hétarcú ballada címmel jelent meg Forrás-kötete. A Csoma Sándor naplója című kötetnyi költeményét keleti nyelvekre is lefordították. Költői magatartásának meghatározója az erkölcs- és közösségközpontú elkötelezettség. Verseiben a népiség és modernség szintézisének a megteremtésére törekedett. 

Magyari Lajos 1990 után a Háromszékben, majd a Székely Hírmondóban közölt publicisztikáival alakította a székelyföldi magyar közgondolkodást. A költőt sepsiszentgyörgyi lakásában szerdán érte a halál. Magyari Lajost szombaton 13 órától temetik a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedi új temető ravatalozójából.

Mától újra az iráni atomról tárgyalnak

Újrakezdődnek ma az iráni atomról szóló tárgyalások Bécsben. AZ idő szorít, a határidő június 30, eddig kellene tartalommal megtölteni a tavasszal elfogadott keretszerződést. A hatok (Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Németország) remélik, hogy ez sikerül, jelentette AFP hírügynökség.

Az amerikai külügy megerősítette, hogy Wendy Sherman főtárgyaló már a helyszínen van, tárgyalópartnere Abbasz Aragicsi iráni külügyminiszter-helyettes lesz, a tárgyalások vélhetően most már a határidőig megszakítás nélkül tartanak. Washington nem jelezte, mikor tud visszatárni a tárgyalásokra a szombaton kerékpár balesetet szenvedett és lábát törő John Kerry külügyminiszter.

Szombaton épp iráni kollégájával, Mohammad Dzsavad Zariffal tárgyalt, az iráni nukleáris létesítmények ellenőrizhetősége kapcsán azonban nem sikerült megállapodásra jutniuk.  Marie Harf amerikai külügyi szóvivő még két megoldásra váró, kényes kérdést említett: a szankciók felszámolásának üteme valamint a gyengén dúsított uránium készlet 300 kg-ra való csökkentésének kérdése.

Egyre több hacker áll a terroristák oldalán

Publikálás dátuma
2015.06.04. 11:01
FOTÓ: Thinkstock
Napról-napra nő azon hackerek száma, akik segítik az Iszlám Állam (IS) terrorszervezetet üzenetei továbbítására és népszerűsítésére a világhálón, írja a BBC online a FireEye biztonsági szervezet adatai alapján.

A támogatók megtámadják és feltörik a nagy média szervezetek honlapjait, egyre szofisztikáltabb műveleteket képesek végrehajtani, így egyre több dzsihádista üzenetet tudnak célba juttatni. Az utóbbi időben a legnagyobb visszhangot a TV5 Monde francia tévétársaság elleni kibernetikai támadás kapta, de az IS szimpatizáns hackerek számos más médiafelületet megtámadtak. A FireEye szakembere, David Merkel szerint sokan elmennek Szíriába és Irakba harcolni, de mások a kényelmesebb utat választják és otthonról „harcolnak”. Bárki megteheti, akinek internete van és rendelkezik a megfelelő képességekkel és tudással, mondta a szakember.