MSZP;Gripen;balesetek;honvédelmi miniszter;

2015-06-10 19:50:00

A Gripen-balesetekről kérdeznék a minisztert

Az MSZP azt követeli, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter azonnal adjon tájékoztatást a szerdai, illetve a két korábbi Gripen-baleset minden ismert részletéről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülésén.

Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese, a bizottság alelnöke arról is megkérdezné a minisztert, hogy vizsgálta-e a Honvédelmi Minisztérium ilyenkor szokásos protokolloknak megfelelően a balesetek közötti esetleges összefüggést, és megtett-e mindent a vezetés, hogy ne következhessen be újabb baleset. Ha Hende Csaba nem ad tájékoztatást, vagy nem ad megnyugtató válaszokat, akkor vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzéki párt.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt követelte, hogy az illetékes kormányzati szervek folytassanak le minden részletre kiterjedő vizsgálatot a sorozatos Gripen-balesetek miatt, ennek befejezéséig pedig a vadászgépek maradjanak a földön.

Szerda délelőtt kényszerleszállást hajtott végre a Magyar Honvédség egyik Gripen repülőgépe, a pilóta katapultált. A HM azt írta: június 10-én a Magyar Honvédség egyik JAS-39 C Gripen típusú repülőgépén a felszállás után a repülést veszélyeztető műszaki hiba lépett fel, ennek következtében a pilóta megfelelő biztosítás mellett 10 óra 52 perckor kényszerleszállást hajtott végre, miközben katapultált. A magyar légierő egy másik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján, a pilóták katapultáltak.