Szerbiának „isten kegyelméből uralkodó" királyát Obrenovics Sándort és feleségét s a királyi családnak egész rokonságát a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán megölték. Nem anarkisták, nem nihilisták, nem is az elégedetlenkedő nép, de a király felesküdött katonái rontottak be a királyi palotába s leöltek ott mindenkit, akinek a királyhoz való hűségéről voltak meggyőződve. A hadsereg, vagy mint nálunk mondani szokták: „hadseregem" lázadt tehát fel az ellen, akinek örök hűséget esküdött akkor, amikor Szerbia trónusát elfoglalta. Az előkelő, magas állású tisztek, akik a lázadást vezették és a gyilkosságban elől jártak, kétségkívül bérgyilkosai voltak Karagyorgyevics Péternek, akit a gyilkosság után Szerbia királyává kikiáltották a kaszárnyákban.
A Karagyorgyevics család Szerbiának régi dinasztiája.
Mikor a múlt század elején az első Karagyorgyevics által szervezett szerb fölkelést a törökök leverték, Obrenovics Milos szította az új lázadást Takovóban. Számos csatát vívott a törökökkel, míg végre is győztek a szerbek, országukat felszabadították a török uralom alól s 1816-ban Obrenovics Milost fejedelemmé választották. Ez időtől kezdve az Obrenovicsok és Karagyorgyevicsok elkeseredett ellenségek voltak s egymásnak a kiirtására törtek.
Az Obrenovicsok uralkodása alatt a Karagyorgyevicsek állandó aknamunkát folytattak az Obrenovicsok ellen, de a szerencse sohase mosolygott reájuk. Szüntelenül lesben állottak s lapokban, röpiratokban izgatták a szerb népet az Obrenovics ház ellen, míg végre sikerült a belgrádi helyőrség katonáit megvásárolni s az Obrenovics-dinasztia kiirtásával trónra jutni. Az idő e mészárláshoz kedvezőnek látszott, mert Sándor király csak néhány hét előtt korlátozta egy államcsínnyel a szerb nép szabadságát s az új alkotmány alapján néhány nap előtt oly „választást" rendeztetett kedvelt miniszterelnökével, hogy az összes ellenzéki jelöltek megbuktak s a szerb országgyűlésnek ez idő szerint egyetlen ellenzéki tagja sincs. Ez az erőszakosság azonban csak látszólagos oka a gyilkosságnak. A pénz működött ennél a véres tettnél, a pénz segítette trónra Karagyorgyevics Pétert, aki trónra jutva pénz és emberélet árán, most — természetesen — isten kegyelméből való uralkodónak nevezteti majd magát.
Bennünket nem érdekel, hogy Sándor vagy Péter e Szerbia királya. Érdekesnek csak azt a módot tartjuk, amellyel az egyik király a másiktól magához ragadja a koronát. Ha anarchista tesz el láb alól egy uralkodót, megindulnak a nemzetközi kongresszusok, hogy miként irtassanak ki a koronás fők ellenségei. Az anarchistákat elfogják, akasztófára viszik, vagy börtönbe hurczolják. De aki ily eszközökkel öli meg a királyt, mint Karagyorgyevics Péter, azt a gyilkosság napján királlyá kiáltják ki, bíborba öltöztetik s isten kegyelméből való uralkodójuknak ismerik el a népek.
Látni való, hogy a királyok tekintélyének senki se árt annyit, mint maguk a királyok. Ne csodálkozzanak hát azon, ha a közönséges ember nem becsüli őket többre, mint amennyire ők megbecsülik magukat.
Népszava 1903. június 13.
