Előfizetés

Tarlós miatt tűnik el a közpénz "fideszes zsebekben?"

Publikálás dátuma
2015.06.13. 15:06
Tarlós Orbánnal a 4-es metró megnyitóján. FOTÓ: Népszava
A főpolgármester alkalmatlansága vezetett ahhoz, hogy a kormány rátette a kezét a budapesti fejlesztésekre is. Tarlós István személyes felelőssége, hogy mennyi pénz tűnik el emiatt "fideszes zsebekben" - mondta Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségének tagja, fővárosi önkormányzati képviselő szombaton.

A politikus kifejtette: Tarlós István "kegyvesztett lett a kormányzatnál", a legtöbb fontos ügyben kivették a kezéből az irányítást. Budapesten az elmúlt öt évben semmi nem történt az óbudai árvízvédelem, a gát megépítése érdekében, csak egy tervezői pályázat volt, amelyre 66 millió forintot kellett kifizetnie a fővárosnak, pedig a pályázati tervek nem használhatók - mondta.  

Gy. Németh Erzsébet szerint a kormányzat is megelégelte ezt a "tehetetlenséget", ezért a Fidesz a közelmúltban törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy a gátépítést és a 3-as metró felújítását kivegyék a főváros kezéből, és kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánítsák. Ezt a javaslatot nem fővárosi fideszes képviselők adták be, hanem Gulyás Gergely, majd csak a végén íratták alá két fővárosi képviselővel, vagyis nem konzultáltak előtte erről - tette hozzá.

Gy. Németh Erzsébet kiemelte: Tarlós István "alkalmatlansága" nagyon sok pénzbe fog kerülni, ugyanis a két projekt kiemelt beruházássá nyilvánításával nem lesz rálátás arra, miként költik el a forrásokat, pedig 200-220 milliárd forintról van szó. Ráadásul a törvény értelmében nincs helye a műszaki tanács véleményének, állampolgári kifogásnak, és a környezetvédelmi szakmát sem kell bevonni - közölte.

A képviselő a 3-as metróval kapcsolatban elmondta: "a nyilvánosság kizárásával döntöttek valahol valakik", hogy a metrókocsikat csak felújítják, nem pedig újakat vesz a főváros, és a kormány már eleve csak felújításra adott bankgaranciát, holott az új metrókocsik vásárlása hosszabb időre oldaná meg a problémát. Ez mintegy 30 százalékkal kerülne többe, de kétszer annyi ideig futhatnának a metrókocsik - fűzte hozzá.

Gy. Németh Erzsébet végül arra is kitért, hogy "megjelent a Quaestor is a fővárosban", hiszen a városigazgatóság gazdasági igazgatójává nevezték ki a cég egyik leányvállalatának üzleti igazgatóját. "Ennek a 150 milliárd forintot ellopó brókercégnek az embere ma Budapest alkalmazásában áll", ami tűrhetetlen - fogalmazott a politikus.

Kiderült: Rogán felesége nem volt ott a BL-döntőn

Publikálás dátuma
2015.06.13. 13:26
Rogán Antal, mögötte gyermekével, igaz, ez a kép nem a BL-döntőn, hanem a Videoton - Ferencváros (FTC) mérkőzésen készült. FOTÓ:
Akárcsak Orbán Viktor és fia, Gáspár, Rogán Antal és egyik fia is ott volt a június 6-i Barcelona-Juventuson - szúrta ki a 444.hu egyik olvasója egy fotón. Az eredeti információk szerint az egész család részt vett a meccsen, az ezt igazoló képet jobban megvizsgálva azonban kiderült, hogy azt hamisították, és a Fidesz frakcióvezetőjének csak az egyik gyermeke volt ott a mérkőzésen, a másik gyereket csak odamontírozták. Rogán felesége sem vett részt a BL-döntőn, ezt Kaminsky Fanni, a kormányfő Facebook-oldalának szerkesztője képpel is bizonyította.

A 444.hu azt írta, hogy Rogán Antalék nem a VIP részen, hanem közvetlenül a csapatok kispadjai mögött ültek, a Barcelona cseréi Pedro és Mathieu mögött. Az UEFA honlapja szerint ezekre a helyekre egyetlen jegy 390 euróba, azaz nagyjából 120 ezer forintba került – írta a 444.

Kaminsky Fanni azonban Facebook-oldalán reagált az oldal információjára, még hozzá úgy, hogy egy közös képet töltött fel magáról és Rogánnéról, ami a BL-döntő időpontjában készült a belvárosban, bizonyítva, hogy Rogán-Gaál Cecília nem vehetett részt a mérkőzésen.

Orbán Facebook-oldalának szerkesztője azt írta a kép alá, hogy bár a 444 azt sejteti, Rogán Cecília is jelen volt a meccsen, ez azonban hazugság, mert éppen vele volt a Belvárosi Fesztiválon, majd hozzátette: "Rogán Dani igazi illuzionista lehet szerintük. Hiszen egyszerre két kispad mögött is ült, ráadásul pontosan ugyanazzal az arckifejezéssel. Pedig a berlini stadionban nincs átjárás a két kispad mögötti lelátórészek között.Hogyan is lenne? Közöttük van az öltözőkből kivezető folyosó." - írta Kaminsky a közösségi oldalra.

A hírre a Fidesz is reagált, ők azt írták, hogy a gyermekről készült kép közlése sérti a gyermek személyiségi jogait, sőt abba a kép-és videóhamisítási törvénybe is ütközik, amely a bajai videó kapcsán született. Ezért a hétfői nap folyamán megteszik a szükséges jogi lépéseket. Közlésük szerint Rogán Antal maga finanszírozta az utat és a jegyeket a BL-döntőre, hozzátéve, hogy bár az UEFA honlapja szerint ezekre a helyekre egyetlen jegy 390 euróba kerül, a sajtóban leírt jegyár azonban nem felel meg a valóságnak, a belépők kevesebbe kerültek.

Orbán Gáspár sem maradt ki a jóból

Korábban írtuk: Orbán Viktor egykori focista fiát, Gáspárt is elvitte magával a Bajnokok Ligája szombati döntőjére Berlinbe. A 444.hu a Getty Images egyik fotóján szúrta ki a kormányfőt és fiát a díszpáholyban, méghozzá az MLSZ-elnök, egyben OTP-vezér Csányi Sándor mellett. A portál szerint a Barcelona-Juventus mérkőzésen érintett spanyol és olasz delegáció mögött a magyar csoport volt a legnépesebb. Orbán Gáspár tavaly a brazíliai focivébé döntőjét is a díszpáholyból nézte apja társaságában, majd levélben kifogásolta, hogy a 444.hu közölte az erről a hírt és a képeket. A kormányfő fia azt állította: nem közszereplő.

Tóbiás: a néppárt vezetőinek kínos Orbán Viktor

Publikálás dátuma
2015.06.13. 13:05
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a párt juniálisán tartott sajtótájékoztatója után. MTI Fotó: Balázs Attila
Az MSZP elnöke zsákutcának nevezte a gyűlöletkeltésre alapozó politikát az Európai Szocialisták Pártjának 10. kongresszusán szombaton, Budapesten. Közben befejeződött az Európai Szocialisták Pártjának budapesti kongresszusa, ahol három határozatot fogadtak el, egyhangúlag: az Egységben a munkahelyekért, az Egységben a demokráciáért és az Egységben a békéért elnevezésű dokumentumot.

Tóbiás József hangot adott meggyőződésének, hogy a belső szolidaritásra és közös felelősségvállalásra épülő migrációs politika vezethet eredményre az EU-ban. Lehetséges olyan megoldás, amely a tagállami szuverenitást nem korlátozza, de az összehangolt cselekvés hatékonyabb és emberibb - tette hozzá

A politikus azt mondta: a szocialisták közös hitvallása, hogy minden ember egyenlő, sem származása, sem vallása, sem politikai véleménye alapján nem lehet kirekeszteni senkit. Aki mégis ezzel próbálkozik, önmagát zárja ki Európából - tette hozzá. Tóbiás József a szocialisták pártcsaládjára utalva úgy fogalmazott: "mi Európában veletek vagyunk otthon. Orbán Viktornak ezért az életérzésért Kazahsztánba kell utaznia". Ezt a közösségi élményt Orbán Viktor nem is ismerheti, mert egyre-másra fordulnak vele szembe pártcsaládjának, a néppártnak a képviselői is, mert Európa keresztény-konzervatív vezetőinek kínos Orbán Viktor, nem állhatnak "egy halálbüntetés-párti, gyűlöletkeltő, menekültellenes, radikális politikus mellé" - mondta. Nincs kétségük afelől, hogy a Jobbik kormányon ugyanilyen politikát követne - jegyezte meg.

A szocialista pártelnök fontosnak nevezett minden, Brüsszelből érkező támogatást, illetve minden kritikát, amely a nyugati értékek fontosságára hívja fel Orbán Viktor kormányfő figyelmét. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Orbán Viktor leváltását "nekünk magunknak kell megoldanunk" - fűzte hozzá.

Mint mondta, nem véletlenül választotta a PES Budapestet a kongresszus helyszínének, hiszen a nap folyamán hitet tesznek amellett, hogy ahogyan Európában, úgy Magyarországon is változásra van szükség. Ennek a letéteményese Magyarországon az MSZP, amely a legerősebb ellenzéki pártként képes arra, hogy 2018-ban leváltsa a most regnáló kormányt - hangoztatta.

Stefan Löfven szociáldemokrata svéd miniszterelnök kijelentette: Európának növekedésre, beruházásokra van szüksége, hogy versenyképes legyen, de teljesítenie kell polgárai igényeit és munkalehetőségeket kell teremtenie. Beszélt arról is, hogy a közös munkaerőpiacon közös óvintézkedésekre van szükség, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményre utalva kijelentette: erkölcsös és ambiciózus megállapodást kell kötni. Stefan Löfven közölte: az EU-ban a munkaképes korú nők egyharmada, néhány országban több mint felük nincs megfelelően megfizetve.

Egyenlő fizetésekre, az anyasági szabadság biztosítására van szükség - mutatott rá. A kongresszuson a demokráciáról folytatott panelbeszélgetésen felszólalt Botka László, az MSZP választmányának elnöke, Szeged polgármestere, aki szerint Magyarország a rendszerváltás után sokáig példa volt.

Most, ötévi Orbán-rezsim után ismét példa lett az ország, mert itt megtalálható minden, ami veszélyezteti az európai demokráciát - jelentette ki. Értékelése szerint ezeknek a negatív folyamatoknak a csalódottság, a bizalmatlanság, a szegénység, a munkanélküliség az alapja, illetve az, hogy az emberek jelentős része nem érzi biztonságban magát.

Az elmúlt öt évben Orbán Viktor ezekre építette hatalmát, ezért keres újabb és újabb ellenségeket. Most a bevándorlókat találta meg mint ellenséget - tette hozzá. 

Botka László elmondta, a határhoz közeli Szegedre január-februárban naponta ezer bevándorló érkezett, számuk mostanra azonban visszaesett az átlagos szinte, 50-100-ra. Szerinte néhány hónappal ezelőttig a hivatalok is azt mondták, hogy a migráció nem okoz feszültséget. Miután a Fidesz elveszítette népszerűségnek jelentős részét az elmúlt hónapokban, illetve miután a párt három időközi választást is elveszített, Orbán Viktor új ellenséget talált a bevándorlókban, és ezért kezdett egy hiteltelen kampányt - közölte a szocialista politikus.

Botka László úgy összegzett, ez mutatja az orbáni politika lényegét: semmilyen alapvető emberi és európai érték nem számít, ha saját hatalmának biztosításáról van szó Hangsúlyozta, csak az erősödő, megújuló európai szociáldemokrácia képes megállítani a populizmust, és újra megerősíteni a közös európai értékeket.    

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő a munkahelyteremtésről folytatott kerekasztal-beszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy kötelességük minden 25 év alatti fiatalnak munkát adni. Azzal is foglalkozni kell, hogy nagymértékben megnőtt a Magyarországról kivándorlók száma - mondta.

Három határozat elfogadva

Az MSZP sajtóosztályának közlemény szerint a határozatok a munkanélküliség csökkentésének, a befogadó társadalom építésének és a szélsőségesség elleni harcnak a lehetőségeit, a közös kihívásokra adandó "progresszív válaszokat" veszik számba.

Az Egységben a munkahelyekért című dokumentum konkrét javaslatokat tesz a munkanélküliség csökkentésére az ifjúsági garancia révén, továbbá a munkakörülmények javítására helyez hangsúlyt, valamint a környezetbarát munkahelyek teremtését szorgalmazza.

Az Egységben a demokráciáért határozat az állampolgárságra és a demokráciában való részvételre összpontosít a befogadó társadalom megteremtésének szándékával a nacionalizmussal szemben. A közleményben megjegyezték, hogy ez különösen fontos a Fidesz vezette kormány "bevándorlók ellen folytatott kampánya" miatt.

Végül az Egységben a békéért nyilatkozat a szélsőségesség elleni erőfeszítésekről szól, valamint válaszokat sürget a közös kihívások, így a Földközi-tenger felől érkező bevándorlókat, a Száhel-övezetben tapasztalható erőszakot és instabilitást, valamint a szabadság és biztonság közötti egyensúly megteremtését illetően.

A közleményben arra is kitértek, hogy a PES vezetősége egyensúlyt mutat a nemek és az európai régiók között. A főtitkár a német Achim Post marad, az alelnökök a francia Jean-Christophe Cambadélis, a svéd Carin Jämtin, a szlovák Katarina Nevedalova és a brit Jan Royall lettek.

Az Európai Szocialisták Pártjának (PES) 10. kongresszusát pénteken és szombaton tartották Budapesten. A rendezvény csütörtökön a nőszervezet ülésével vette kezdetét. A pénteki tisztújító kongresszuson újraválasztották a PES elnökének Szergej Sztanisev bolgár politikust. Szergej Sztanisev aznap arról beszélt, hogy Európa nem válhat erőddé, és azt kell szem előtt tartania, hogyan tudja a menekültek életét megmenteni. Azt is elmondta, azért tartotta a PES Budapesten a kongresszusát, mert tiszteli Magyarországot, és szeretné, ha az ország továbbra is az európai értékeket követné.