költségvetés;Országgyűlés;szja;bankadó;adótörvény;sertéshús;

Döntött a Ház: elfogadták a jövő évi adótörvényeket

Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, ezenkívül mérséklődik a bankadó, valamint változik a közműadó. A törvény bevezeti a növekedési adóhitel-kedvezményt, amelynek lényege, hogy bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozások elhalaszthatják az adó megfizetését, és azt két év alatt nyolc részletben teljesíthetik.

Együtt: az egykulcsos adó megbukott

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy az egykulcsos adó megbukott Magyarországon - erről Szelényi Zsuzsanna beszélt. A független képviselő többek között ezzel indokolta, hogy pártjuk miért nem támogatja a jövő évi adótörvényeket. Azt a pénzt, amit az egykulcsos adóval otthagytak a jobb módúaknál, sem a beruházásokba nem forgatták vissza, sem pedig, nem költötték el, egyszerűen eltűnt - fogalmazott. Szavai szerint eközben létrehoztak egy olyan, rendkívül kiszolgáltatott csoportot, amelyiknek ezen szja befizetése is komoly gondot jelent.

PM: a kormány megint a gazdagoknak kedvez

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a "négymillió szegény országban" a kormány megint a gazdagoknak kedvez az szja csökkentésével - ezt a PM társelnöke mondta. Szabó Tímea elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kabinet megint a felső tíz százaléknak tesz kedvezményeket, miközben "az egykulcsos adó csökkentésével az ország kilencven százaléka megint rosszul jár". A független képviselő felszólította a kormányt, hogy "ne a saját haverjainak" osztogasson pénzt, hanem a szociális ágazat dolgozóinak bérére, az oktatásra, az egészségügyre illetve a családi pótlék valamint a gyes növelésére fordítson pénzeket.

LMP: az adócsomag bebetonozza a kormány gazdaságpolitikáját

Schmuck Erzsébet szerint az adócsomagnak köszönhetően a jövőben a gazdagok és a szegények közötti távolság várhatóan nem csökkenni, hanem nőni fog - szögezte le. Hangsúlyozta, hogy az szja egy százalékos csökkentésével a magasabb jövedelműek járnak jól. A képviselő közölte: a Fidesz-KDNP-nek meg kellett volna hallgatnia az ellenzék véleményét, többek között az LMP-ét is, amikor pártjuk a többkulcsos szja visszaállítását javasolta. Schmuck Erzsébet azt is hangsúlyozta, hogy a költségvetésben növelni kellett volna a családok jövedelmét és a gyes-t.

Azt is kritizálta, hogy csak a sertéshús áfája csökken öt százalékra, mert az LMP a csökkentést az összes alapvető élelmiszerre kiterjesztette volna - jelentette ki. Az adócsomag és a jövő évi költségvetés tovább fogja növelni a dolgozói szegénységet - összegzett.

DK: a jövő évi büdzsé ott hagyja az embereket az út szélén

Oláh Lajos független képviselő azt mondta, hogy a büdzsé magasan tartja a munkát terhelő adókat, világrekorder szinten tartja az áfát, nem tervez valódi munkahelyteremtő támogatásokat, elveszi az idősgondozás állami támogatását és nem vesz tudomást az egészségügy és az oktatás gondjairól sem. Úgy fogalmazott: az orvosok, az ápolók, a tanárok, a szociális szféra dolgozói csak üres ígéreteket kapnak.

A kormány továbbra is bünteti Budapestet, többek között a BKV helyzete sincs megoldva - közölte.

A kabinet eközben viszont a közmédiára nyolcvan milliárd forintot szán, tovább zajlanak a sportberuházások, 113 milliárdot visz el a paksi szerződés és 120 milliárd forintba kerül az szja csökkentése, pedig utóbbival gyakorlatilag csak a leggazdagabbak járnak jól - sorolta a politikus. Ezt a körülbelül négyszáz milliárd forintot érdemes lenne az egészségügyre vagy az oktatásra fordítani - jelentette ki.