Orbán-kormány;DK;határzár;

Vasfüggönyt húz az Orbán-kormány

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az Orbán-kormány "csúcsra járatja az idegengyűlöletet", le akarják zárni a déli határokat és vasfüggönyt húznak az országra - mondta a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy az emberek félelmére apelláló kampány tele van hazugságokkal, mert hazugság, hogy a menekültek özönlenének Magyarországra, hogy a szállásuk, élelmezésük és orvosi ellátásuk költségeit az adófizetők állják. Hangsúlyozta, hogy az EU már 3,5 milliárd forintot utalt át erre a célra, miközben Magyarország saját büdzséjéből kevesebbet költ a problémára, mint a készülő felcsúti kisvasútra.

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminisztertől, mennyibe kerül a "szögesdrót felhúzása", a határon "állomásozó erők" szállása, élelmezése, felfegyverzése - sorolta. Arra is kíváncsi volt, hogy vezetnek-e áramot a drótokba, a határon dolgozók kapnak-e lőparancsot, illetve tervezik-e a határzár későbbi kibővítését Románia és Ukrajna irányába is.