Hirdetések;autóverseny;Magyar Borok Útja Rally;Regő Kft.;Ford Credit;

2015-06-22 07:58:00

Huszadszor indul a flúgos futam

Az évforduló akkor szép ha kerek és kell-e szebb szám a húszasnál egy különleges autóversenynek? Az idén augusztusban ismét volán mögé ülnek az autók és a borok szerelmesei. Ezúttal a Mátra, Eger és Tokaj legszebb borpincéit járják be.

A Regő Kft. által indított különleges kalandtúra 1996 óta hozza lázba a közélet legismertebb szereplőit. Nem lesz ez másképp az idén augusztusban sem – mondta Megay Róbert és Regőci Attila a rendezvény első sajtótájékoztatóján, a Búsuló Juhászban.

Búsulásról persze ezúttal sem lehet szó, hiszen a három napos úton garantált a jó hangulat, és nemcsak a jóféle borok miatt. Az idén 18 pincét ejtenek útba a versenyző csapatok. Az útvonal Tokaj, Mátra és Eger legszebb borvidékein kanyarog. Jelentkezőkből most sincs hiány. Sőt, mint elhangzott százra kellett maximálni az induló autók számát. Aki indulni akar, siessen, mert már most is 90 felett van regisztrált indulók száma. A Ford Credit 10 vadonatúj tesztautóról gondoskodik majd.

A 20. alkalommal elrajtoló verseny természetesen most is a „mindenki tegeződik” alapelvén teremt majd jó hangulatot. A szabályok nem változnak lényegesen. Aki iszik, az nem vezethet és a sebességhatárokat sem célszerű áthágni, hiszen a pontokat nem elsősorban a gyorsaságért osztják a célban.

A szervezők külön figyelmet szenteltek annak is, hogy az induló baráti társaságok lehetőleg egy pincészetben, együtt kóstolják a legjobb nedűket. A díjkiosztó augusztus 30-án, vasárnap lesz. Hogy hol, az majd a következő, júliusi sajtótájékoztatón derül ki majd. Akkor derül ki az is, ki lesz a jubileumi futam csinos háziasszonya.