Előfizetés

Budapesten az Armel Opera Festival

Nemzetközi operafesztivál lesz június 29. és július 3. között a Thalia Színházban. Az idei Armel Operaverseny programjában számos különleges előadás lesz látható.

A fesztivál arról is szól, hogy a XXI. század operajátszása a komplexitásra épül, vagyis a kiváló hangi adottság magas fokú színészi képességgel kell, hogy párosuljon. A közönség színházat akar látni az operában is: kedvenc előadójának nem csupán remek operaénekesnek, de színpadra termett, tehetséges színész-énekesnek is kell lennie, ezért az Armel Operaverseny – eltérően a hagyományos énekversenyektől – a komplex előadói teljesítményt értékeli.

A versenyen két magyar programot láthatunk. A Thália Színházban az első előadás Alföldi Róbert rendezésében Mozart Varázsfuvolája lesz (Szegedi Nemzeti Színház), Kolozsvárról érkezik Novák Péter rendezésében a Figaró házassága (Kolozsvári Magyar Opera). Az English Touring Opera produkciója Londonból Donizetti: Calais ostromát mutatja be, Belgiumból Alfred Hitchcock: Hátsó Ablak című filmje alapján a Private View (Antwerpen), és a Cseh Köztársaságból Rimszkij Korszakov: Mozart és Salieri (Josef Kajetán Tyl Színház) című opera bemutatóját láthatja a közönség.

Az öt országból érkező produkciókat és a verseny szereplőinek művészi teljesítményét a szakma nagyjaiból álló nemzetközi zsűri értékeli. Díjak: A legjobb előadó, A legjobb produkció, valamint az alkotók díjai. A versenyprogramot élőben Budapesten a Thália Színházban, valamint az ARTE Concert csatornán láthatja a közönség. Az előadások ezt követően az Arte Concert weboldalán hat hónapig elérhetik az érdeklődők.

A versenyt 2007-ben alapította az Armel Produkció és Sajtóiroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pannon Filharmonikusok és a francia Mezzo Televízió. A versenyre az első öt esztendőben összesen 3627 énekes jelentkezett 52 országból, hogy az első két fordulón át a döntőbe kerülve eljátszhassa az évenkénti öt versenyprodukció főszerepeinek egyikét. 2009-ben felvette az Armel Operaverseny és Fesztivál nevet. 2014-től Armel Opera Festival és a helyszíne Budapest.

Az Armel Operafesztivál második otthona lett Avignon. Az avignoni jelenlét példátlan nemzetközi együttműködés eredménye. A francia fesztiválváros színesíteni kívánja programkínálatát, így világhírűvé vált színházi fesztiválja mellé egy kortárs operafesztivál produkcióit fogadja be: Magyarországról az Armel Operafesztivált érte ez a megtiszteltetés. Az együttműködés értelmében az Operafesztivál legjobb produkciói nem csupán az eredeti, magyar helyszínen, hanem Avignonban is megtekinthetők. 

Tíz év kincsestára

Szerencsés véletlen folytán került elő Rónay György hagyatékából Tíz év (1942-1952) verstermését tartalmazó gépelt, beköttetett gyűjtemény, amelyet az író életművét bemutató sorozatban a Szent István Társulat adott ki.

A költemények egy részét az író beválogatta későbbi kötetébe, de félszáz vers itt jelent meg először: születésük idején a történelmi körülmények nem tették lehetővé közzétételüket. A művekben is megmutatkozik Rónay György erkölcsi igényessége és szellemi függetlenségre törekvése. A gyűjtemény igazi meglepetés, új vonásokkal gazdagítja az író arcképét.

Közelkép - Berlin új Maestrója

Várkonyi Tibor
Publikálás dátuma
2015.06.25. 07:45
Berlin/Thinkstock
Túláradó boldogság, végtelen öröm, hogy több mint egyhónapnyi habozás után a világ egyik legjobb szimfonikus zenekara, a legendás berlini megtalálta új mesterét. A távozó hatvanéves angol Sir Simon Rattle utódát, az orosz származású Kirill Petrenkót. 

A merev germánok (egyébként a berlini együttes vegyesen nemzetközi, hol van már a földtekén „tiszta nemzeti” zenekar?), május 11-én szavaztak először, de a kalapból végül a nyolc-tíz jelöltből egyetlen név sem varázsolódott ki. Pedig milyen karmesterek voltak benne?

A hetvenévesek közül Daniel Barenboim, aki kezdetben „érdektelenségével” tüntetett, majd hajlamos lett volna elfogadni, aztán Ricardo Muti, sőt kezdetben maga a 43 éves Petrenko is, aki a csábító ajánlatot először visszautasította. Talán a történelmi elődök, Furtwängler, Karajan, Abbado és a többiek miatt hökkent vissza a megtiszteltetéstől? Pedig ez a Nyugat-Szibériában, Omszkban 1972.-ben született muzsikus, hegedűművész atya és zenetörténész anya fia, mind közül talán a „legnémetebb” volt.

Ő maga a tizenegyedik évét töltötte be, amikor a családja 1990-ben Ausztriában letelepedett, a bécsi konzervatóriumban diplomázott, majd csakugyan Németország lett az útnak indítója. A berlini Komische Oper, majd mostanáig a müncheni operaház. A bajor együttes úgy ismerte meg, mind rendkívül lelkiismeretes, a részletekre féltőn ügyelő Maestrót, aki nem szalaszt el egyetlen próbát sem, sőt követelőző.

A csúcspont a 2011-es Trisztán volt, felejthetetlenként említik. Mellé a bayreuth-i, összehasonlíthatatlan Wagner „négyes”, a teljes Ring, a Nibelung gyűrűje. A Berlini Filharmonikusokat igaz, eddig csak háromszor vezényelte, de búcsúja után nyomban azt kérdezték a muzsikusok, mikor jön vissza? Győzelme ellenére mégis még három évig kell várniuk rá, Sir Simon 2018-ban tér vissza a szigetországba és Petrenkót addig köti a müncheni szerződése.

Imádták az angolt Berlinben, az orosztól mégis mást várnak. Két eltérő egyéniség. Rattle-lel ellentétben ő menekül a média elől, nem ad interjúkat, kevesebb koncertre vállalkozik, és vendégszerepelni sem szeret. Talán azért, mert bejárta már a fél világot, Barcelonától a New York-i Metig, Chicagóig, ahol a felejthetetlen magyarnak, Reiner Frigyesnek volt az aranykora.