„Hopp, rossz kart húztam meg”

Kiderült, mi okozta a februári tajvani repülőszerencsétlenséget: a kapitány véletlenül kikapcsolta a gép egyetlen működő hajtóművét - adta hírül a hír24.hu. 

A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a pilóta korábban egy szimulátoros kiképzésen már megbukott, ahol arról kellett volna számot adnia, hogy hogyan tud kezelni egy hajtóműhibát - áll Tajvani Repülésbiztonsági Tanács csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. A pilótafülkében rögzített beszélgetés utolsó másodperceiben az hangzik el, hogy „hopp, rossz kart húztam meg”.

Ezután már csak az elsőtiszt hangját lehetett hallani, ahogy azt mondja: „Készüljünk fel a becsapódásra.” A gép másodpercekkel később fejjel lefelé zuhant egy sekély folyóba Taipeiben, miután súrolt több épületet és elsodort egy felüljárót és egy taxit. A TransAsia Airways gépének katasztrófájában negyvenhárman vesztették életüket, tizenöten túlélték a balesetet, a kapitány nem volt közöttük.

Szerző

Külföldiek Peking célkeresztjében

Publikálás dátuma
2015.07.03. 07:31
A kínai elnök állítólag Putyintól kapta a tippet: figyeljen oda jobban a külföld által támogatott szervezetekre FOTÓ: EUROPRESS/
Kemény törvényt fogadott el szerdán a kínai törvényhozás. Már az idei évben életbe léphet az a jogszabály, amely a külföldről támogatott nem kormányzati szervek szigorú ellenőrzését célozza. Jogászok és emberi jogi aktivisták attól tartanak, hogy a kormányzat egyre keményebb intézkedéseket hoz a kabinet bírálóival szemben. Számukra úgy tűnik, már nem a korrupció elleni harc, hanem az ellenzéki szervezetek elleni fellépés Peking legfőbb prioritása.

Hszi Csin-ping kínai elnök megválasztását követően a korrupcióellenes harcot jelölte meg legfontosabb feladatának. Úgy vélte ugyanis, hogy ez a kommunista párt halálát is jelentheti. Valóban keményen léptek fel, s nem csak kis hivatalnokok ellen, hanem magas rangú vezetőkkel szemben is.

Legutóbb június közepén ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre az eddigi legmagasabb rangú vezetőt, a belbiztonságot korábban felügyelő Csou Jung-kangot. Nagy összegű kenőpénzek, értékes ingatlanok elfogadása, hatalommal való visszaélés és államtitkok szándékos kiszivárogtatásának vádjában találták bűnösnek. Megfosztották politikai hivatalaitól, jogaitól, elkobozták magánvagyonát.

Csou tagja volt a legfőbb vezetésnek, a korábban még kilenctagú állandó bizottságnak is. A kínai igazságszolgáltatás Csou családtagjait sem kímélte. Állítólag legalább tíz családtagja van őrizetben, köztük egykori tévériporter felesége, előző házasságából származó idősebb fia és az ő apósa, anyósa, valamint a politikus fivére. A vizsgálatban érintett korábbi vezetők között körülbelül tízen lehetnek miniszterhelyettesi rangban. Csou közvetlen munkatársai, testőrei, sofőrjei és titkárai közül is több mint húszan őrizetben vannak.

Csou előtt Lui Tien-an volt a korrupcióellenes harc talán legismertebb „áldozata”. Őt tavaly év végén ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre. Egykor a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság élén állt, 2012 novemberében pedig a párt Központi Bizottsága póttagjának is megválasztották. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy 2012-ig tíz éven át személyesen, vagy fia által 35,58 millió jüan (1,4 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el.

A korrupció elleni harcot valóban komolyan veszi a kormányzat. Hszi elnökké való megválasztását követő évben, 2014-ben mintegy 40 ezer pártfunkcionáriust vizsgáltak korrupció gyanúja miatt, s 27 ezer esetben meg is indult az eljárás. 2012 és 2014 vége között több száz személyt tartóztattak le pénzügyi visszaélések miatt, közülük ötvenen alkormányzói, miniszterhelyettesi, vagy még magasabb rangban voltak. 2014 első félévében 67 679 illetékest büntettek meg a kínai magatartási kódex megsértése miatt, 18 365 párttag került feketelistára.

A kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 2013 végén megjelent adatai szerint a korrupció óriási károkat okozott a gazdaságnak: a külföldre kimenekített összeg több százmilliárdra dollárra tehető. A tehetősebbek elsősorban az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába küldték vagyonukat.

Miközben a korrupció elleni küzdelem hatékonyságát nem lehet megkérdőjelezni, emberi jogi szervezetek már korábban figyelmeztettek arra, hogy a fellépésnek azért akadnak jócskán árnyoldalai is. A kormányzatnak az már nem nyeri el a tetszését, ha valaki nemcsak a korrupció elleni harcot, hanem politikai nyitást is sürget. Sőt, egyre keményebben lépnek fel Pekingben a másként gondolkodókkal szemben – vélik.

2015 eleje óta már mintha nem is a korrupció elleni küzdelem lenne elsődleges a kormányzat számára, hanem ahogy a hivatalos Peking fogalmaz – a belbiztonság erősítése. Számos ezzel kapcsolatos törvényt fogadtak el viharos sebességgel az eltelt fél év alatt. Már az idén életbe léphet a terrorizmus, a kiberbűnözés, a belbiztonsági, valamint a külföldi nem kormányzati szervezetekkel szembeni törvény.

Különösen az utóbbi kettő keltett megütközést emberi jogi aktivisták körében. A belbiztonsági törvény, amely 82 paragrafusból áll, lényegében szabadkezet ad a pártnak és a rendőrségnek arra, hogy fellépjen az általa veszélyesnek vélt elemekkel szemben. A törvény a bírálók szerint nagyon komoly visszaélésekre adhat okot, s gerjesztheti a rendőri erőszakot.

Hasonló felháborodással fogadták a nem kormányzati szervekkel (NGO) szembeni jogszabályt. A 67 paragrafusból álló törvény minden külföldről támogatott szervezetet érint, így azokat is, amelyek szociális, vagy környezetvédelmi kérdésekkel foglalkoznak, megcélozza továbbá az alapítványokat is. Ezeket mind kemény rendőri ellenőrzés alá helyezhetik. A rendőrségnek lehetősége nyílik az NGO-k irodáinak átkutatására, bankszámláinak vizsgálatára, befagyasztására.

Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta, Vlagyimir Putyin orosz elnök már évekkel ezelőtt figyelmeztette Kínát arra, hogy szigorúbb ellenőrzés alatt kellene tartania a nyugati nem kormányzati szervezeteket, mert ezek szerinte „be akarnak férkőzni a vezetésbe”, s kizárólag „a nyugati értékrend népszerűsítésén mesterkednek”.

Úgy tűnik, Hszi Csin-ping elnök meg is fogadta az intelmet, s Peking is egyre jobban tart azoktól az NGO-któl, amelyek – úgymond – a „Kína érdekeivel szembemenő program alapján működnek”. Kínában idén június elejéig ezer panaszt nyújtottak be alapítványok, követségek, kereskedelmi csoportok és nemzetközi gazdasági intézetek a jogszabály ellen – közölte a Die Welt szerint John Kamm, az amerikai Dui Hua (Párbeszéd) emberi jogi szervezet igazgatója.

A legélesebb bírálat azonban a kínai jogászoktól érkezett. 13 tartomány 30 ügyvédje nyílt levélben tiltakozott arra hivatkozva, hogy az intézkedés nem felel meg az oly sokszor hangoztatott reform és nyitás politikájának. Emlékeztettek arra, hogy Oroszország mellett hasonló jogszabályt fogadtak el Egyiptomban és Indiában is. „Csakhogy ezekben az országokban többpártrendszer uralkodik, s az alkotmány elvileg a gyülekezés szabadságát is biztosítja" - írták. Az aláírók szerint a szigorúbb ellenőrzés ellenére ezen államokban a nem kormányzati szervezetek nagyobb szabadsággal rendelkeznek, mint a kínaiak.

A jogászok egyelőre nem kaptak választ levelükre, de valószínűsíthetően nem is fognak. Az emberi jogok legutóbbi fehér könyvében a kínai vezetés meg is veregette a saját vállát a kínai szociális-, környezetvédelmi és más szervezetekkel kapcsolatos fellépése kapcsán. Az ügyvédek megdöbbentőnek találták azt a sebességet, amivel a kormány keresztül akarja vinni a jogszabályt, amely 2013. októberében még nem is szerepelt a kínai népi kongresszus, a parlament több éves menetrendjében.

Erőteljes túlzás lenne persze azt állítani, hogy Kínában eddig mérhetetlen szabadságot élveztek volna a nem kormányzati szervezetek. Már eddig is keményen ellenőrizhette őket az adóhatóság, s a be- és kiutazásért felelős szervek. Az a feltevés pedig elég különös, hogy e szervek a külföldi ellenzéki mozgalmak trójai falovai, s az ezekhez hasonlóak buktatták meg a fennálló rendszert észak-afrikai országokban.

A német alapítványok, a Konrad-Adenauer, a Friedrich Ebert, illetve a Hanns Seidel már érzik az első jeleket. Diplomaták beszámolója szerint eddig a kínai hatóságok azt közölték a német illetékeseknek: nyugodtan végezheti a munkájukat. Most azonban már arra figyelmeztették őket, nem esik bántódásuk, ha „tartják magukat a kínai jogrendhez”. A pekingi német nagykövetség aggodalmának adott hangot a rendelkezés kapcsán.

A német nagykövet a párt Központi Bizottságának írt levelében emlékeztetett arra, hogy ezek a német alapítványok nem sorolhatóak a nem kormányzati szervek közé. Nyugati diplomaták úgy vélik, hogy a rendelkezés elsősorban az amerikai szervezetek ellen irányul. A Kínában működő 10 ezer nem kormányzati szervezet közül 6000 amerikai gyökerű.

A kínai NGO-kra egyébként nem vonatkozik a kivételes szigor. Ezek ugyanis továbbra is a polgári minisztérium kötelékében maradnak. A kínai vezetés továbbra is ezt a mottót tartja szem előtt: „A bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb.”

Frissítve: 2015.07.02. 22:04

Menekültek csupasz álmai

Publikálás dátuma
2015.07.03. 07:00
A szabadság kapujában a regisztrációra várva Fotók: a szerző felvételei
A szerb-macedón határon minden másként látszik, mint a teleplakátolt Magyarországról nézve. A helyszínen munkatársunk a jugoszláv testvérháború keserű tapasztalatait sejti a megértés és a menekülteket övező emberség mögött. Pedig a határ menti Presevóban minden elképzelhető nyugalmas helyen külföldiek alszanak kis cókmókjukon, senki nem zavarja el őket. Ezer kilométereket tettek meg, a vöröskeresztes emberség után különösen nagy erővel rántja magával őket az álom.

Hatvankét kilométer. Ekkora a szerb-macedón határszakasz. Harmada a Magyarországon felállítani tervezett kerítés hosszának. Ezt védik most közösen a magyar és a szerb hatóságok. Budapestről havi váltásban összesen tíz-tíz rendőrt vezényeltek ide, és négy hőkamerás autót, hogy így őrizzék Magyarország határát, attól 600 kilométerre. Munkálkodásukról a csend a lehető legmélyebb. Az elmúlt héten semmiféle híradás sem szólt arról, hogy akár egyetlen határsértőt is elfogtak volna az új együttműködésben. Pedig tódulnak. Szakemberek szerint az akciónak nincs szakmai indoka, várható haszna. Afféle látványpékséget „üzemeltetnek”, ami ráadásul láthatatlan – mondta egy a helyi viszonyokat jól ismerő szakember. – Az egész a hazai közvéleménynek szól, de meglehetősen üresen.

Erre utalhat az is, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság a Népszava kérését öt nap gondolkodási idő után - indokolás nélkül - elutasítva megtiltotta, hogy az ott szolgáló magyar rendőrökkel beszélhessünk. (A Szijjártó-féle külügy, amelytől együttműködést, és nagyköveti interjú lehetőségét kértük – ilyet sem látott még a civilizált világ diplomáciája – a miniszterelnöki sajtóirodához utasította lapunkat, mely természetesen nem reagált.)

Napokig jártuk a határvidéket szerb és macedón oldalról is, ám a magyar rendőröket, de még az autójukat sem láttuk – ez bizonyára csak riporteri balszerencse.

Aki persze komolyan gondolja, hogy egy jól kieszelt budapesti hatósági tilalom érvényes másik két országra is, súlyosan félreérti a világ működését. Meg mélyen lenézi az újságírót. Egyik sem újdonság. A végeken, meg a hegyek között – jó messzire mindentől, mindenkitől – szóra bírhatók a megfigyelőnek kiküldött szerb hivatalos személyek is. Akik nem átallanak arra célozgatni, hogy Szerbia részéről egyáltalán nem tűnik fontosnak bezsuppolni a Macedóniából érkezőket, ezért aztán jobb is, ha az állampénzen ügybuzgólkodni küldött magyar zsaruk is inkább csak nyaralgatnak kicsit a festői tájakon.

A hőkamera a hegyek között egyébként sem sokat ér, ez nem a magyar alföld, hogy meglátjuk, beugrunk a terepjáróba, és toronyiránt elkapjuk őket. A migránsok meg amúgy is egy pár kilométeres, jól bejáratott laposabb szakaszon szelik át a határt - magyarázza helyi emberünk. És, hogy szerb határvadászok miért is nem törik kezüket-lábukat, hogy összefogdossák a menekülteket? Mert úgyis mind hamar önként jelentkezik a hatóságoknál, hogy az új törvény szerint bánjanak velük. Eszerint, ha regisztrálnak az illetékes helyen, háromnapos ingyenes utazásra jogosító papírt kapnak, meg élelmet, és 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. A minap ilyen törvényt hoztak Macedóniában is. És, ha mégsem jutnak tovább ennyi idő alatt, akkor mi történik? Konkrétan semmi. Majd kapnak újabb papírt, és kezdődik a következő 72 óra, próbálkozhatnak újra, de ez ritka – mosolyog a hírforrás.

Kicsi a Balkán: összefutunk egy magyar civil szervezet képviselőjével, aki a szerb, és a macedón hatóságok – és a sajtó - előtt „inkognitóban” van, csupán eljött megnézni, hogyan működnek itt a dolgok. Ötleteket merít és ad a helyi, és hazai tapasztalatokból, illetve jelzi hazafelé, mire számíthatnak, mire készüljenek magyarországi társai. Belgrádi kolléganőjével közösen járják a környéket. Az asszony megélte a balkáni háborút, segélymunkásként dolgozik. Haragszik a magyarokra, vagyis az idegengyűlölet mutató és szító kormányra.

– Ha úgy hozná a helyzet, a genfi egyezményt is fölmondanák – fakad ki. - El tudom képzelni, hogy egy háborúban legszívesebben a hadifoglyokat is kivégeznék.

Kemény szavak, indulatból fakadnak. A volt Jugoszlávia népei megtapasztalták alaposan, milyen, ha szomszédot szomszéd, testvért testvér ellen uszítanak. Bőrükön érezték a genocídium, a menekülés borzalmait. Ezért is melegszívűek a világ túlsarkából érkezett szerencsétlenekkel. Van lélekből fakadó emberség, a társadalom, az összefogás embersége, meg aztán az adminisztratív emberség. Hogy mindez mit jelent? Talán később kiderül.

Presevo határ menti kisváros, a Macedóniából érkezők első menedéke. Borzalmakon átment emberek jönnek ide. Hazájukból Görögországon át gyalogolnak, iránytűjük az autópálya, meg a vasútvonal. Hol mellette, hol rajta vonszolják magukat végig. Akiknek sikerül. Nemrég 13 menekültet, köztük gyerekeket gázolt halálra egy vonat, mert az elcsigázott emberek egy kanyarban nem hallották meg a közeledő szerelvény hangját. Az idén 26 menekült halt meg csak a síneken, Macedóniában. A presevóiak nem bámulják meg a rengeteg színes bőrűt, nem sértegetik őket szóval és tettel. Nem félnek tőlük vezényszóra, és még csak plakátokkal sem riogatja őket a szerb kormány. A migránsok sem olyanok, amilyeneknek a „lélekben rózsadombi” magyar rettegők szeretik lát(tat)ni őket.

Abebi, a 25 éves lány, Németországba készül. Két hónapja indult el Nigériából, Lagosból. Érettségije van, ért a számítógépekhez, főzni is tud, de takarítani is beállna. Ebből szeretne megélni.

Abebi a Boko Haram nőellenes terrorja elől menekül

Abebi a Boko Haram nőellenes terrorja elől menekül

A magyar ideológia szerint gazdasági menekült, megélhetési bevándorló. Pedig valójában „csak” élni szeretne. Mert, ha jobban szétnézünk, Nigériában, a Boko Haram terrorszervezet tömegesen fogdossa össze, ejti túszul a nőket, hogy az iszlámra való áttérésre kötelezze, kényszerházasságba, vagy rabszolgaságba taszítsa – vagy egyszerűen lemészárolja - őket. Abebi ezt nem szerette volna megvárni.

Al Kar Dur 32 éves újságíró is a németek munkáját akarja "elvenni". Szíriából, Damaszkuszból indult útnak, már másfél éve. Rettentő körülmények között, Libanon, Törökország és Görögország érintésével jutott el odáig, hogy a célegyenesben, Magyarországon majd őrizetbe vehessék - bár rokonai várják Németországban. Besorozták katonának, de iszlám szélsőségesek is harcba akarták vinni. Nagy nyomás alatt, életveszélyből kellett menekülnie.

- Ez nem az én háborúm - mondja a fiatalember egyszerre komolyan, és vidáman, hiszen az már biztosnak látszik, hogy soha nem kell fegyvert fognia. – Nézz csak végig ezen a csapaton – mutat körbe –, afgánok, szírek, irakiak, szomáliaiak, jemeniek. Mind sorköteles fiatal. Ez nem véletlen… Ezek az emberek nem egy megszokott békés szegénységből akarnak kitörni.

Mohamad Katuba ugyancsak Szíriából, hasonló okok miatt, de más módon kutyagolta keresztül a fél világot. Van az úgy, hogy régi damaszkuszi cimborák évek után pont Presevóban találkoznak össze.

A háromnapos menlevél mellé élelmiszercsomag is jár

A háromnapos menlevél mellé élelmiszercsomag is jár

Úgy tartja a kezében a 72 órás menlevelet, mint valami all inclusive örökbérletet a szép jövőbe. Pedig még rá is rengeteg megpróbáltatás, szomorúság és kudarc vár. Ő az ismeretlenbe indult. Az élet a legfontosabb, annak érdekében mindent túlélünk – valahogy így fogalmazza meg filozófiáját.

Presevo vasútállomása virtigli „békebeli” szovjet hangulatot áraszt a koszovói-macedón-szerb hármashatártól macskaugrásnyira. Egyetlen migráns ácsorog a peronon, de közeledtünkre ő is odébbáll. Előkerül viszont egy rendőr, aki kis tétovázás után láthatóan elrendeli maga számára a gyanús idegenek felderítését. Igazoltatás, adatok rögzítése. Hogy miért, azt talán maga sem tudja, de így csak nem lehet baja belőlünk. Két dolgot nem szabad, mondja: fényképezni, meg kérdezősködni.

A hazai tapasztalatok alapján fura, hogy bár csak azon a napon több száz menekültet regisztráltak a városban, üres a vasúti megálló. Pedig közvetlenül a magyar határ felé ez az egyetlen gépesített úti lehetőség. Hogy az efféle látszólagos apróságokat is megértsük, érdemes körülnézni ezen az úgymond áteresztő bázison, és környékén. A vonattól alig száz méterre éppen most rendezkedett be a szerb Vöröskereszt, egy úgynevezett „one stop centre” épületében. A segélyponton ehetnek, tisztálkodhatnak, akár meg is alhatnak a menekültek, mielőtt továbbutaznak. A kapu nyitott, egy géppisztolyos csendőr áll csak ott, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy nincs lőszer a fegyverben. Mert minek is lenne? Az megy be, és ki, aki akar.

A szabadság kapujában a regisztrációra várva Fotók: a szerző felvételei

A szabadság kapujában a regisztrációra várva Fotók: a szerző felvételei

Pár perc járásra, a helyi rendőrségen folyik a migránsok nyilvántartásba vétele. (Nemrégiben jártunk Kiskunhalason egy hasonló, ámde magyarmód szigorú intézménynél. A kettő közt az a fő különbség, hogy a presevói menekültek nem csak egy szál papírral, hanem élelmiszercsomaggal a kezükben lépnek ki a laktanyából.)

A környéken minden elképzelhető nyugalmas helyen külföldiek alszanak kis cókmókjukon, senki nem zavarja el őket. Ezer kilométereket tettek meg, jószerivel tisztálkodási lehetőségek nélkül, nem csoda, ha a vöröskeresztes emberség után különösen nagy erővel rántja őket magával az álom.

Beszéltünk itt az imént az adminisztratív emberségről. Nos, ez is csak hazai összehasonlításban értelmezhető. Itt véletlenül sem fordulhat elő, hogy a migránsokat pont az esedékes vonat elindulása után engedik útnak. Hogy azután órákat vagy az egész éjjelt a nyílt utcán – a „lakosság zavarásával, és érthető felháborodásával, azonnali intézkedéseket követelve” – kelljen tölteniük. Ez annyira illogikus, hogy a helyi rendőröknek eszébe sem jut így „szívatni” a külföldieket. Aki valamiért mégis lemarad, megalhat a Vöröskeresztnél. (Melynek magyar testvérszervezete menekültügyben még nemigen hallatott magáról.)Kevéssel odébb két sátor, és egy mikrobusz. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet önkéntes doktorai vizsgálják a jelentkezőket. Páran gyötrő éhségükben zöld barackot ettek egy fáról… Az ellátásra szorulók döntő többsége viszont a lábát mutatja. Sokan vannak, akiknek a talpalástól „csak” hólyagjai, bütykei keletkeztek, de többen már a nyers húsig felsebzett lábbal vánszorogtak idáig. Rachel, a szőke orvosnő Norvégiából jött segíteni, a saját pénzén. Elszomorítja, amit lát, legszívesebben mindenkinek megmutatná. Az egész kerek világnak.

Presevo vasútállomása tehát többnyire azért üres, mert csak vonatindulásra mennek oda a migránsok. Valahogy minden olyan logikus, tiszta, és egyszerű, és magyarnak szokatlan.

– Tényleg olyan testvérháború kell ahhoz, mint a miénk volt, hogy végül emberséget tanuljanak az emberek? – kérdi tőlünk keserűen a belgrádi segélymunkás, választ nem várva.

További fotókat itt nézhet meg!

Szerző