Fiatalok fesztiválja

Publikálás dátuma
2015.07.07. 07:45
Richard Gere szempillantás alatt belopta magát a közönség szívébe FOTÓ: EUROPRES/GETTY IMAGES/MATEJ DIVIZNA
Richard Gere elmesélte, hogy koldult New York utcáin, Karlovy Varyban viszont letérdelt a színpadon. Itt bemutatott két új filmjében határozottan ki akar lépni eddigi szerepköréből, amibe anno még a Micsoda nő! című film elképesztő sikere terelte. A fesztiválon bemutatott két friss munkájában hajléktalant és drogfüggőt alakít.

- Háromnegyed órán át kéregettem New Yorkban, ráztam a műanyagpoharat a járókelők előtt, mint látható a filmen, és a kutya sem figyelt rám, senki sem ismert fel. Mindössze hat dollárt szedtem össze - mesélte Richard Gere Karlovy Varyban, ahol a Time Out of Mind (Kiesett idő) című új filmjével nyílt a jubileumi fesztivál. Hajléktalant játszik, aki végül egyetlen zacskóban hordozza az összes motyóját.

Örömhír
A Saul fia című cannes-i nagydíjas magyar film, Nemes Jeles László első rendezése ott van a LUX-díjra jelölt legjobb tíz európai film között. A három nyertest az európai Lux Filmnapok alkalmából az EU 28 országában mutatják be, eredeti nyelven, az adott ország nyelvére feliratozva.

Az első napokban minden körülötte forgott, s szempillantás alatt belopta magát a közönség szívébe. Színpadra lépésekor mindjárt az első pillanatban, mielőtt átvette életművéért a Kristály Glóbuszt, féltérdre ereszkedett és meghajtotta a fejét.

A gesztus a fesztivál igazgatójának, Jirí Bartoskának szólt, aki nemrég épült fel az életét fenyegető betegségből, s aki az utóbbi évtizedekben a fesztivált a híres üdülőváros büszkeségévé tette.

Minden esetre figyelemre érdemes kísérlet ez a film, hogy egy rajongott világsztár, igaz, már túl a pályája elképesztő népszerűséget adó csúcsain, tud-e váltani szerepkört.

Gere rendkívüli intelligenciája és nagy belső nyugalma megóvta őt ebben a szerepben mindenféle külsőséges megoldástól, és meglepően bensőséges, mély pillanatai is vannak a számkivetett, biztos pont nélkül maradt ember életre keltésében, de tagadhatatlan: a néző egyszerűen nem tudja elfelejteni, hogy ő a Micsoda nő! sztárja.

Gere gesztusában fura módon nem volt egy csepp pojáca póz sem, csak kedvesség és szeretet és öröm. Valószínűleg nem függetlenül a buddhista szellem hatásától, a személyisége egészen kivételes: ahogy beszélt, ahogy a kérdésekre válaszolt, ahogy a felé nyújtott kezekhez ért, nem egy világsztár ereszkedett le a rajongóihoz, hanem egy őszinte, érdeklődő, barátságos ember kíváncsiságával fordult a világ felé. És valami olyan belső nyugalom árad belőle, ami önbizalmat ad a vele egy társaságban lévőknek is.

Kivételes személyiség, ez tény. És a szerepváltást, legalábbis a független filmekben, alighanem komolyan gondolja. Érdekes, hogy másik filmje, a Franny, amit szintén személyesen mutatott be Karlovy Varyban, ugyancsak elüt eddigi - mondjuk így: a nyalka szívtipró és bűvölő mosolyú szoknyapecér - szerepkörétől, amibe Hollywood stúdiói az évtizedek során bent tartották.

A Frannyben történetesen milliomost játszik, aki nem a hajléktalanságtól, hanem a drogfüggéstől szenved és veszti el barátait. Számkivetett, de másképp. Itt épp úgy megmarad Richard Gere-nek, s nem igazán kemény drogfüggőnek, de ez is arra enged következtetni, hogy nem vállalja az őszülő bájgúnár, vagy szebben: a szépen öregedő bonviván kétes skatulyáját, amelyben még mindig jól jövedelmez.

Sok mindenről beszélt itt Karlovy Varyban, például a Dalai Lámához fűződő kapcsolatáról, meg arról, hogy 1993 óta ki van tiltva Kínából. - Kínára ráférne egy Prágai Tavasz - tette hozzá kommentárként. Elmondta, a Terrence Malick rendezte Mennyei napok jelenti élete legfontosabb filmes élményét, s hogy vannak még közös terveik Malickkal.

A figyelme inkább a független filmek felé fordult, az elmúlt másfél évben négy ilyen munkája volt. Forgatást csak úgy vállal, hogy New Yorkban, legfeljebb Philadelphiáig megy el, de nem távolabb, mert kiköti, hogy minden hétvégén haza megy, mert a fiával akarja tölteni az időt. A Time Out of Mind forgatásakor a kamera mindig valahová elbújt mögötte, vagy egy ablakból figyelte őt a remek operatőr, Bobby Bukowski, így nyugodtan mászkálhatott New York utcáin, a kutya sem figyelt rá.

A szemébe húzott sityak, a kopottas anorák, a megviselt szütyő a kezében, vagy az a bizonyos barna zacskó, amiből az amerikai filmekben tömény alkoholt vedelnek a kemény alkoholisták és a szupersztár egy volt a lerobbant városrész koszlott hajléktalanjai közül, aki mellett a járókelők közönyösen húznak el.

A film erőssége az operatőri munka, az a városrész, ahol Gere hajléktalanul bolyong, fantasztikus rusztikusságában elevenedik meg (mintha Harvey Keitel játszaná a főszerepet, nem a hódító mosolyú Gere). Forgatáskor még az is megesett, hogy két fekete "sorstársa" lépett hozzá, hogy megszabadítsa a pénzétől, de akkor még teljesen üres volt a műanyagpohár.

Gere megragadó egyénisége az egyik jó élménye a jubileumi fesztiválnak. Karlovy Vary az 50 éves évfordulóhoz képest inkább kicsit visszavett az események glancából és flancából, a tudósítók még némi kényelmetlen hiányossággal is szemben találják olykor magukat, viszont a versenyszekció válogatása alighanem a szervezőket igazolja.

Idén ugyanis a fiatalítás a határozott szándék, ennek jegyében a 13 versenyfilm között például hét darab az első film. Nem feltétlenül életkorban, inkább a játékfilmes pályafutásban értendő a fiatalság, mert például a kanadai film rendezője, Francois Péloquin debütánsnak számít, noha majd húsz éve rendez dokumentumfilmeket.

A The Sound of Trees (A fák hangja) Quebec egy durva városrészén játszódik, fiatal hőseit a hip-hop zene őrülete és az olcsó, de ütős drogok pörgetik, meg az a szándék, hogy végre hátat fordíthassanak az apák örökségével. Ugyancsak elsőfilmes a lengyel Martin Koszalka, aki viszont a The Red Spider (A Vörös Kígyó) című furán kevert műfajú filmjében egy sorozatgyilkos portréját rajzolja fel, nem annyira a krimi jellegre, mint inkább a személyiségjegyek felmutatására törekedve.

A 60-as években Krakkóban történt sorozatban a gyilkos 20 nő életét vette el, s minden gyilkosság után saját vérével írta meg a sztorit egy lapnak. (Hol volt akkor még a DNS tudománya?)

Magyar filmsikerek
A Saul fia újabb sikere mellett más magyar produkciók is jeleskedtek a napokban. Ujj Mészáros Károly első mozifi lmje, a Liza, a rókatündér nyerte el a rangos filmes szaklap, a Cineuropa díját a hétvégén zárult újvidéki Cinema City filmfesztiválon.  A négy nyelven megjelenő folyóirat az elismeréssel az újvidéki fesztivál pályakezdőket felvonultató Fresh Danube programjának legjobbját díjazta.
A vasárnap zárult újvidéki fesztiválon idén összesen 70 filmet mutattak be, a kis költségvetésű filmek kategóriájában Tolnai Szabolcs filmrendező Flowers of Evil című szerb feketekomédiája bizonyult a legjobbnak. A Balsai Móni főszereplésével készült Liza, a rókatündért korábban Portugália, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Brazília és Amerika rangos filmfesztiváljai is díjazták.
Szintén újabb sikert aratott Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmje, amely a pályakezdő európai tehetségek alkotásait versenyeztető, az oroszországi Vologdában július 2. és 6. között megrendezett Voices filmfesztivál fődíját szerezte meg.

Frissítve: 2015.07.06. 22:18

Magyarország egy amerikai szemével

Publikálás dátuma
2015.07.07. 07:31
Eleni Tsakopoulos Kounalakis a diplomaták munkáját akarta megismertetni az amerikaiakkal
Madam Ambassador címmel májusban jelent meg az Egyesült Államokban Eleni Tsakopoulos Kounalakis, volt amerikai nagykövet budapesti éveit, magyarországi tapasztalatai feldolgozó könyve. Eleni Kounalakis, aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a közelmúltban rövid, baráti látogatásra érkezett Budapestre. Sűrű programja ellenére szívesen állt a rendelkezésünkre egy rövid interjú erejéig. Mi pedig örömmel tájékoztattuk, hogy könyve augusztusban már magyarul is olvasható lesz.

- Számított rá, hogy Nagykövet asszony című könyvét a Kossuth Kiadó mindössze három-négy hónappal az angol nyelvű kiadás után megjelenteti?

- Amikor amerikai kiadóm, a New York City-beli The New Press felhívott, hogy közölje a hírt, nagyon meglepődtem, és örültem. Hallottam a Kossuth Kiadóról, amikor Budapesten voltam, és tudtam, hogy nagy tiszteletben álló és professzionális kiadó.

- Miért volt fontos önnek, hogy megírja ezt a könyvet arról a három évről, amikor az Egyesült Államok nagykövete volt Budapesten?

- Amikor visszatértem Kaliforniába három és fél évi budapesti szolgálatom után, tudtam, hogy amit tapasztaltam, valami egészen különleges volt. Nagyon erősen éreztem, ha nem írom le, hamarosan feledésbe merül. Tehát az Egyesült Államok Külügyi Szolgálata iránti nagy tisztelettel, valamint a magyar emberek iránti nagy szeretettel ültem le, és kezdtem el leírni élményeimet a számítógépbe.

- Kikre gondolt, amikor a könyvet írta? Kikből áll az olvasótábora? Az amerikai olvasóközönség, vagy inkább azok az emberek, akik szeretnének belesni egy diplomata életének kulisszái mögé?

- Nagyon sajátos olvasóközönségre gondoltam. Tudtam, hogy sok honfitársamnak – intelligens és tapasztalt embereknek – fogalma sincs, mit csinálnak az amerikai követségek és nagykövetek világszerte. Nagyon sokat tudtam meg diplomatáink fontos és szerteágazó munkájáról, és úgy éreztem, ezt megoszthatnám az átlag amerikaival, hogy minél nagyobb közönség ismerje meg ezt a munkát és azt, hogy miként formálódik az amerikai diplomácia története. A külkapcsolatok költségeit az amerikai adófizetők fizetik, és úgy éreztem, tudniuk kell, hogy a befektetés megéri.

Persze tudtam, hogy Magyarországon is lesz érdeklődés. Bár nem írtam részletes, kimerítő elemzést a politikai helyzetről azokban az években, amikor Magyarországon szolgáltam, mégis tudtam, hogy olyan beszámoló lesz, amely érdekelni fogja az embereket.

- Hallott a vitáról, amelyet a könyve indított el a magyar médiában?

- Igen. Még mindig sok barátom van Budapesten, akik tájékoztattak a magyar média reagálásáról. Fordítószoftvert is használtam, hogy kihámozzam az online felületeken talált cikkek lényegét. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a módszer nem nagyon segít a magyar nyelvű szövegek pontos megértésében! Bár nem feltétlenül lelkesített minden, amit az emberek a könyvről mondtak, örülök, hogy párbeszédet indított el, mert nagyon hiszek a nyilvános vitában és a véleménycserében. Szeretem a magyar embereket, és azt hiszem, a 20. század máig meghatározó traumáit könnyebb lenne feldolgozni, ha egyszerűen többet beszélnének ezekről az eseményekről. Mély meggyőződésem, hogy bármely egészséges demokráciában a nyilvános, nyílt vita döntő szerepet játszik annak biztosításában, hogy a kormány úgy működjön, ahogyan Abraham Lincoln leírta: az emberekről, az emberek által, az emberekért.

- Ön sikeres üzletasszony, egy jelentős ingatlancég vezetője volt, mielőtt elfogadta a magyarországi képviseletet. Ugyanakkor az üzlet világa és a diplomácia világa sok szempontból eltér egymástól – könnyű volt ezt a szakadékot áthidalni?

- Volt egy tapasztalt, hivatásos külügyi szakemberekből álló apparátusom, amely segíteni és támogatni tudott. Nem hátráltam meg képviseletvezetői szerepemtől, erős vezetőként a csapatmunkára építettem. Ez biztosította, hogy mindig teljes mértékben használhattuk a hivatásos diplomaták szakértelmét. A saját területfejlesztői szaktudásomat pedig szintén felhasználtam, hogy lezárjam azt a bonyolult egyezményt, amelynek értelmében elcseréltük a birtokunkban lévő Tengerészgyalogos Házat – a történelmi Táncsics Mihály épületegyüttest – a központi követségi épületünk melletti, új építésű házra. Kemény munka volt, és mind az amerikai kormány, mind a magyar nép csak nyert vele.

- Amikor 2013-ban visszatért Kaliforniába, elégedett volt a Budapesten töltött időszakkal?

- Az az igazság, hogy amikor 2013-ban visszatértem Kaliforniába, kicsit úgy éreztem magam, mint Mihály Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében. Úgy éreztem, mintha a körülöttem lévő világ nem tudná, ki vagyok, hogyan érzem magam és mit tudok. Ez az egyik oka annak, hogy le kellett írnom a tapasztalataimat, hogy családom tagjai és barátaim bizonyos fokig megértsék, mit jelent a külügyi szolgálat. Ugyanakkor olyan mélyen megérintettek a magyar emberek, a magyar demokrácia története, hogy ezt meg akartam osztani az emberekkel.

- Melyik élménye volt a leginkább meghatározó a Magyarországról alkotott véleményében?

- Nem tudok kiemelni egyetlen ilyen élményt sem. De az nem kérdéses, hogy a munkám leginkább meghatározó része ahhoz az időszakhoz köthető, amit az emberek „Orbán Viktor kétharmados forradalmának” neveznek. Nagyköveti szolgálatom – és az Orbán-kormány – első három éve alatt az országgyűlés több mint 700 új törvényt és egy vadonatúj alkotmányt (alaptörvényt) fogadott el számos módosítással. Igen rövid idő alatt, igen kevés civil hozzájárulással vagy vitával az ország minden jelentősebb intézményét drámaian átszervezték. Az volt a feladatom, hogy az amerikai külügyminisztérium útmutatását követve megkeressem a magyar tisztségviselőket, és feltegyem nekik a kérdést: milyen hatással lesznek a reformok a magyar demokráciára? Hogyan hatnak a bírósági rendszer függetlenségére, a médiára és a Magyar Nemzeti Bankra? Mit jelentenek abból a szempontból, hogy mely vallási szervezetek részesülnek különleges adózásban? Mindvégig feladatom volt ugyanakkor emlékeztetni arra is, hogy „a magyar törvényekről a magyarok döntenek”, nem amerikai tisztségviselők. Ám az Egyesült Államoknak – mint barátnak, mint a világ legrégebbi demokráciájának és mint NATO-szövetségesnek és partnernek – mélységesen fontos, milyen irányban halad Magyarország.

- Mely történetek fognak a leginkább megmaradni olvasói emlékezetében?

- Azt hiszem, ez az olvasóktól is függ. Az amerikai közönség azt fogja a legjobban élvezni, amit megtud Magyarországról – egy olyan országról, amelyről igazából túl kevés amerikainak van valódi ismerete. Arról is sokat fognak megtudni, hogyan működnek a követségeink, és mit csinálnak a nagykövetek. A magyarok számára talán az lesz különösen érdekes, ahogyan az országukról egy külföldi próbál képet alkotni – egy olyan külföldi, aki nem szentimentális, de nagy szeretet és tisztelet él benne az ország iránt. Meglehetősen sokat írok két afganisztáni látogatásomról is, ami érdekes lesz mind az amerikai, mind a magyar olvasóknak, hiszen mindkét ország szolgálatot teljesített és áldozatokat hozott ott. Végül azt hiszem, mindenki élvezni fogja az 1. fejezetet, amelynek „Vadkanvadászat” a címe, és arról a vadászatról szól, amelyen magyar katonatisztekkel vettem részt Lónyán. Lelövöm a poént: igen nagy vaddisznót ejtettem el!

- Gondolja, hogy az olvasóknak módjuk lesz önt megismerni feleségként és anyaként is, nem csak diplomataként?

- Az, hogy feleség és anya vagyok, átszövi az egész személyiségemet; azt az időszakot is, amikor az Egyesült Államok nagykövete voltam Magyarországon. Két „Családi élet” című fejezet is van a kötetben, a másodiknak „Családi élet II. … a királyi bánásmód” a címe. Röviden: a családom nagyon is része volt a magyarországi élményeknek, és éppen annyira élvezték az ottlétet, mint én.

- Elképzelhető, hogy részt tud venni könyve budapesti bemutatóján?

- Ha bármikor visszahívnak Magyarországra az életem végéig, mindig megpróbálok majd igent mondani.

Beszélő viszonyt próbált fenntartani
Eleni Tsakopoulos Kounalakis politikai kinevezett nagykövetként szolgált három évig Budapesten. A görög-amerikai multimilliomos ingatlanfejlesző, Angelo Kounalakis lánya - apjával együtt - Hillary Clinton elnökválasztási kampányát támogatta 2008-ban. Eleni már Bill Clinton első, 1992-es megválasztásáért is aktívan kampányolt, négyszer vett részt a kaliforniai delegáció küldötteként a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján.
Az apja által alapított sacramentói céget, Kalifornia egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztő vállalkozását, az AKT Development Corporationt vezette, amikor megkapta a felkérést az Obama-kormányzattól, hogy vállaljon nagyköveti szolgálatot.Eleni eredetileg Szingapúrba vágyott volna, de miután ez végül nem jött össze, több lehetőség közül választhatott. Férje, Markos Kounalakis újságíró a Newsweek tudósítójaként tanúja volt a magyarországi rendszerváltás időszakának, s ez is szerepet játszott abban, hogy végül Budapest lett az úticél. K
iküldetésük békés, nyugodt három évnek ígérkezett egy NATO-szövetséges, EU-tag, élhető közép-kelet európai demokráciában. „Ha tudták volna, hogy mi következik, aligha engem küldtek volna nagykövetnek” – tréfálkozott Eleni egy, az interneten is megtekinthető előadásán egykori alma-materében, a Berkeley Egyetem Haas üzleti iskoláján.
Kounalakis kongresszusi meghallgatása zökkenők nélkül zajlott, demokrata pártbeli mentora, Nancy Pelosi, az akkori házelnök mutatta be a szenátus külügyi bizottságában. Hillary Clinton előtt tette le a hivatali esküt 2010. január 7-én, majd néhány nappal később Sólyom László köztársasági elnöknek adta át megbízólevelét Budapesten.
Érkezésekor 43 éves volt, az első görög-amerikai nő, s az egyik legfiatalabb nagykövet az amerikai külügyi szolgálatban. Nem sejtette, hogy kihívásokkal teli három esztendő áll majd előtte.Néhány hónappal a Fidesz földcsuszamlásszerű választási győzelme előtt érkezett, s már a bemutatkozó látogatása egyikén ízelítőt kapott Orbán Viktor temperamentumából.
Amint visszaemlékezéséből kiderül, amikor a válságból való kilábalás magyarországi lépéseit dícsérte, a Fidesz elnöke ezt a szocialisták méltatásaként értelmezte és az asztaltól felugorva kiabálni kezdett, mondván, „mindent elloptak a bolsevik milliárdosok!” Kounalakis az incidenst azzal próbálta „jóvátenni”, hogy egyik első, a HVG-nek adott interjújában azt mondta, Orbán Viktor őt az ifjú Bill Clintonra emlékezteti. Ez a megjegyzés aligha volt összeegyeztethető az amerikai diplomácia hagyományos elfogulatlanságával a voksolások előtt.
Az Egyesült Államok, mint a volt nagykövet könyvéből kiderül, nagy érdeklődéssel várta a magyar EU-elnökség fél évét. Így aztán hidegzuhanyként érte Washingtont a soros elnökség kezdetével egyidőben bemutatott magyar médiatörvény, amelynek számos rendelkezése kiverte a biztosítékot Brüsszelben és az amerikai szakértők körében is. Megkezdődött a Fidesz-kétharmad nagy menetelése, a Szájer József iPadjén, a vonaton írt alaptörvénytől, az igazságszolgáltatás átalakításán át, az egyházak bejegyzésének korlátozásáig.
Annak idején kevésbé derült ki, mennyi fejfájást okozott mindez a budapesti amerikai nagykövetnek, aki ugyanakkor mindvégig igyekezett a beszélő viszonyt fenntartani a magyar kormánnyal.Kounalakis kiváló washingtoni kapcsolatai révén több magas szintű amerikai látogatást is szervezett Budapestre, így 2011 nyarán első ízben fordult elő, hogy a volt és a hivatalban lévő külügyminiszter egyszerre érkezett a magyar fővárosba: Condoleezza Rice Ronald Reagan szobrát avatta fel, utóda, Hillary Clinton a Tom Lantos Intézet megnyitása alkalmából mondott beszédet fővárosunkban.
Clinton akkor szembesítette először a magyar kormányfőt a Fehér Ház fenntartásaival, mind nyilvános parlamenti beszédében, mind szűkkörű megbeszélésükön. Ám ahogy a Clinton-vizitet követően, úgy az amerikai külügyminiszter Orbán Viktorhoz küldött, 2012 januári levele nyomán sem történt változás. Bekövetkezett, amitől a nagykövet tartott, hónapokig be sem tudott jutni a kormányfőhöz.
Miután végül a találkozó létrejött, Washingtonból szivárgott ki, hogy nem pusztán szívélyes eszmecseréről volt szó. Kounalakis nagykövet utóbb épp a Népszavának erősítette meg, hogy szóbeli „demarsot” (figyelmeztető tiltakozást) adott át a miniszterelnöknek.Tsakopoulos Kounalakis megbízatása lejártával, 2013 júliusában utazott el Budapestről, s tudatos diplomáciai jelzés lehetett az is, hogy a nagyköveti posztot a Fehér Ház több mint másfél évig nem töltötte be. Ez idő alatt André Goodfriend ügyvivő közvetítette Washington aggályait.  (E.É.)


Szerző

Magyarország egy amerikai szemével

Publikálás dátuma
2015.07.07. 07:31
Eleni Tsakopoulos Kounalakis a diplomaták munkáját akarta megismertetni az amerikaiakkal
Madam Ambassador címmel májusban jelent meg az Egyesült Államokban Eleni Tsakopoulos Kounalakis, volt amerikai nagykövet budapesti éveit, magyarországi tapasztalatai feldolgozó könyve. Eleni Kounalakis, aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a közelmúltban rövid, baráti látogatásra érkezett Budapestre. Sűrű programja ellenére szívesen állt a rendelkezésünkre egy rövid interjú erejéig. Mi pedig örömmel tájékoztattuk, hogy könyve augusztusban már magyarul is olvasható lesz.

- Számított rá, hogy Nagykövet asszony című könyvét a Kossuth Kiadó mindössze három-négy hónappal az angol nyelvű kiadás után megjelenteti?

- Amikor amerikai kiadóm, a New York City-beli The New Press felhívott, hogy közölje a hírt, nagyon meglepődtem, és örültem. Hallottam a Kossuth Kiadóról, amikor Budapesten voltam, és tudtam, hogy nagy tiszteletben álló és professzionális kiadó.

- Miért volt fontos önnek, hogy megírja ezt a könyvet arról a három évről, amikor az Egyesült Államok nagykövete volt Budapesten?

- Amikor visszatértem Kaliforniába három és fél évi budapesti szolgálatom után, tudtam, hogy amit tapasztaltam, valami egészen különleges volt. Nagyon erősen éreztem, ha nem írom le, hamarosan feledésbe merül. Tehát az Egyesült Államok Külügyi Szolgálata iránti nagy tisztelettel, valamint a magyar emberek iránti nagy szeretettel ültem le, és kezdtem el leírni élményeimet a számítógépbe.

- Kikre gondolt, amikor a könyvet írta? Kikből áll az olvasótábora? Az amerikai olvasóközönség, vagy inkább azok az emberek, akik szeretnének belesni egy diplomata életének kulisszái mögé?

- Nagyon sajátos olvasóközönségre gondoltam. Tudtam, hogy sok honfitársamnak – intelligens és tapasztalt embereknek – fogalma sincs, mit csinálnak az amerikai követségek és nagykövetek világszerte. Nagyon sokat tudtam meg diplomatáink fontos és szerteágazó munkájáról, és úgy éreztem, ezt megoszthatnám az átlag amerikaival, hogy minél nagyobb közönség ismerje meg ezt a munkát és azt, hogy miként formálódik az amerikai diplomácia története. A külkapcsolatok költségeit az amerikai adófizetők fizetik, és úgy éreztem, tudniuk kell, hogy a befektetés megéri.

Persze tudtam, hogy Magyarországon is lesz érdeklődés. Bár nem írtam részletes, kimerítő elemzést a politikai helyzetről azokban az években, amikor Magyarországon szolgáltam, mégis tudtam, hogy olyan beszámoló lesz, amely érdekelni fogja az embereket.

- Hallott a vitáról, amelyet a könyve indított el a magyar médiában?

- Igen. Még mindig sok barátom van Budapesten, akik tájékoztattak a magyar média reagálásáról. Fordítószoftvert is használtam, hogy kihámozzam az online felületeken talált cikkek lényegét. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a módszer nem nagyon segít a magyar nyelvű szövegek pontos megértésében! Bár nem feltétlenül lelkesített minden, amit az emberek a könyvről mondtak, örülök, hogy párbeszédet indított el, mert nagyon hiszek a nyilvános vitában és a véleménycserében. Szeretem a magyar embereket, és azt hiszem, a 20. század máig meghatározó traumáit könnyebb lenne feldolgozni, ha egyszerűen többet beszélnének ezekről az eseményekről. Mély meggyőződésem, hogy bármely egészséges demokráciában a nyilvános, nyílt vita döntő szerepet játszik annak biztosításában, hogy a kormány úgy működjön, ahogyan Abraham Lincoln leírta: az emberekről, az emberek által, az emberekért.

- Ön sikeres üzletasszony, egy jelentős ingatlancég vezetője volt, mielőtt elfogadta a magyarországi képviseletet. Ugyanakkor az üzlet világa és a diplomácia világa sok szempontból eltér egymástól – könnyű volt ezt a szakadékot áthidalni?

- Volt egy tapasztalt, hivatásos külügyi szakemberekből álló apparátusom, amely segíteni és támogatni tudott. Nem hátráltam meg képviseletvezetői szerepemtől, erős vezetőként a csapatmunkára építettem. Ez biztosította, hogy mindig teljes mértékben használhattuk a hivatásos diplomaták szakértelmét. A saját területfejlesztői szaktudásomat pedig szintén felhasználtam, hogy lezárjam azt a bonyolult egyezményt, amelynek értelmében elcseréltük a birtokunkban lévő Tengerészgyalogos Házat – a történelmi Táncsics Mihály épületegyüttest – a központi követségi épületünk melletti, új építésű házra. Kemény munka volt, és mind az amerikai kormány, mind a magyar nép csak nyert vele.

- Amikor 2013-ban visszatért Kaliforniába, elégedett volt a Budapesten töltött időszakkal?

- Az az igazság, hogy amikor 2013-ban visszatértem Kaliforniába, kicsit úgy éreztem magam, mint Mihály Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében. Úgy éreztem, mintha a körülöttem lévő világ nem tudná, ki vagyok, hogyan érzem magam és mit tudok. Ez az egyik oka annak, hogy le kellett írnom a tapasztalataimat, hogy családom tagjai és barátaim bizonyos fokig megértsék, mit jelent a külügyi szolgálat. Ugyanakkor olyan mélyen megérintettek a magyar emberek, a magyar demokrácia története, hogy ezt meg akartam osztani az emberekkel.

- Melyik élménye volt a leginkább meghatározó a Magyarországról alkotott véleményében?

- Nem tudok kiemelni egyetlen ilyen élményt sem. De az nem kérdéses, hogy a munkám leginkább meghatározó része ahhoz az időszakhoz köthető, amit az emberek „Orbán Viktor kétharmados forradalmának” neveznek. Nagyköveti szolgálatom – és az Orbán-kormány – első három éve alatt az országgyűlés több mint 700 új törvényt és egy vadonatúj alkotmányt (alaptörvényt) fogadott el számos módosítással. Igen rövid idő alatt, igen kevés civil hozzájárulással vagy vitával az ország minden jelentősebb intézményét drámaian átszervezték. Az volt a feladatom, hogy az amerikai külügyminisztérium útmutatását követve megkeressem a magyar tisztségviselőket, és feltegyem nekik a kérdést: milyen hatással lesznek a reformok a magyar demokráciára? Hogyan hatnak a bírósági rendszer függetlenségére, a médiára és a Magyar Nemzeti Bankra? Mit jelentenek abból a szempontból, hogy mely vallási szervezetek részesülnek különleges adózásban? Mindvégig feladatom volt ugyanakkor emlékeztetni arra is, hogy „a magyar törvényekről a magyarok döntenek”, nem amerikai tisztségviselők. Ám az Egyesült Államoknak – mint barátnak, mint a világ legrégebbi demokráciájának és mint NATO-szövetségesnek és partnernek – mélységesen fontos, milyen irányban halad Magyarország.

- Mely történetek fognak a leginkább megmaradni olvasói emlékezetében?

- Azt hiszem, ez az olvasóktól is függ. Az amerikai közönség azt fogja a legjobban élvezni, amit megtud Magyarországról – egy olyan országról, amelyről igazából túl kevés amerikainak van valódi ismerete. Arról is sokat fognak megtudni, hogyan működnek a követségeink, és mit csinálnak a nagykövetek. A magyarok számára talán az lesz különösen érdekes, ahogyan az országukról egy külföldi próbál képet alkotni – egy olyan külföldi, aki nem szentimentális, de nagy szeretet és tisztelet él benne az ország iránt. Meglehetősen sokat írok két afganisztáni látogatásomról is, ami érdekes lesz mind az amerikai, mind a magyar olvasóknak, hiszen mindkét ország szolgálatot teljesített és áldozatokat hozott ott. Végül azt hiszem, mindenki élvezni fogja az 1. fejezetet, amelynek „Vadkanvadászat” a címe, és arról a vadászatról szól, amelyen magyar katonatisztekkel vettem részt Lónyán. Lelövöm a poént: igen nagy vaddisznót ejtettem el!

- Gondolja, hogy az olvasóknak módjuk lesz önt megismerni feleségként és anyaként is, nem csak diplomataként?

- Az, hogy feleség és anya vagyok, átszövi az egész személyiségemet; azt az időszakot is, amikor az Egyesült Államok nagykövete voltam Magyarországon. Két „Családi élet” című fejezet is van a kötetben, a másodiknak „Családi élet II. … a királyi bánásmód” a címe. Röviden: a családom nagyon is része volt a magyarországi élményeknek, és éppen annyira élvezték az ottlétet, mint én.

- Elképzelhető, hogy részt tud venni könyve budapesti bemutatóján?

- Ha bármikor visszahívnak Magyarországra az életem végéig, mindig megpróbálok majd igent mondani.

Beszélő viszonyt próbált fenntartani
Eleni Tsakopoulos Kounalakis politikai kinevezett nagykövetként szolgált három évig Budapesten. A görög-amerikai multimilliomos ingatlanfejlesző, Angelo Kounalakis lánya - apjával együtt - Hillary Clinton elnökválasztási kampányát támogatta 2008-ban. Eleni már Bill Clinton első, 1992-es megválasztásáért is aktívan kampányolt, négyszer vett részt a kaliforniai delegáció küldötteként a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján.
Az apja által alapított sacramentói céget, Kalifornia egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztő vállalkozását, az AKT Development Corporationt vezette, amikor megkapta a felkérést az Obama-kormányzattól, hogy vállaljon nagyköveti szolgálatot.Eleni eredetileg Szingapúrba vágyott volna, de miután ez végül nem jött össze, több lehetőség közül választhatott. Férje, Markos Kounalakis újságíró a Newsweek tudósítójaként tanúja volt a magyarországi rendszerváltás időszakának, s ez is szerepet játszott abban, hogy végül Budapest lett az úticél. K
iküldetésük békés, nyugodt három évnek ígérkezett egy NATO-szövetséges, EU-tag, élhető közép-kelet európai demokráciában. „Ha tudták volna, hogy mi következik, aligha engem küldtek volna nagykövetnek” – tréfálkozott Eleni egy, az interneten is megtekinthető előadásán egykori alma-materében, a Berkeley Egyetem Haas üzleti iskoláján.
Kounalakis kongresszusi meghallgatása zökkenők nélkül zajlott, demokrata pártbeli mentora, Nancy Pelosi, az akkori házelnök mutatta be a szenátus külügyi bizottságában. Hillary Clinton előtt tette le a hivatali esküt 2010. január 7-én, majd néhány nappal később Sólyom László köztársasági elnöknek adta át megbízólevelét Budapesten.
Érkezésekor 43 éves volt, az első görög-amerikai nő, s az egyik legfiatalabb nagykövet az amerikai külügyi szolgálatban. Nem sejtette, hogy kihívásokkal teli három esztendő áll majd előtte.Néhány hónappal a Fidesz földcsuszamlásszerű választási győzelme előtt érkezett, s már a bemutatkozó látogatása egyikén ízelítőt kapott Orbán Viktor temperamentumából.
Amint visszaemlékezéséből kiderül, amikor a válságból való kilábalás magyarországi lépéseit dícsérte, a Fidesz elnöke ezt a szocialisták méltatásaként értelmezte és az asztaltól felugorva kiabálni kezdett, mondván, „mindent elloptak a bolsevik milliárdosok!” Kounalakis az incidenst azzal próbálta „jóvátenni”, hogy egyik első, a HVG-nek adott interjújában azt mondta, Orbán Viktor őt az ifjú Bill Clintonra emlékezteti. Ez a megjegyzés aligha volt összeegyeztethető az amerikai diplomácia hagyományos elfogulatlanságával a voksolások előtt.
Az Egyesült Államok, mint a volt nagykövet könyvéből kiderül, nagy érdeklődéssel várta a magyar EU-elnökség fél évét. Így aztán hidegzuhanyként érte Washingtont a soros elnökség kezdetével egyidőben bemutatott magyar médiatörvény, amelynek számos rendelkezése kiverte a biztosítékot Brüsszelben és az amerikai szakértők körében is. Megkezdődött a Fidesz-kétharmad nagy menetelése, a Szájer József iPadjén, a vonaton írt alaptörvénytől, az igazságszolgáltatás átalakításán át, az egyházak bejegyzésének korlátozásáig.
Annak idején kevésbé derült ki, mennyi fejfájást okozott mindez a budapesti amerikai nagykövetnek, aki ugyanakkor mindvégig igyekezett a beszélő viszonyt fenntartani a magyar kormánnyal.Kounalakis kiváló washingtoni kapcsolatai révén több magas szintű amerikai látogatást is szervezett Budapestre, így 2011 nyarán első ízben fordult elő, hogy a volt és a hivatalban lévő külügyminiszter egyszerre érkezett a magyar fővárosba: Condoleezza Rice Ronald Reagan szobrát avatta fel, utóda, Hillary Clinton a Tom Lantos Intézet megnyitása alkalmából mondott beszédet fővárosunkban.
Clinton akkor szembesítette először a magyar kormányfőt a Fehér Ház fenntartásaival, mind nyilvános parlamenti beszédében, mind szűkkörű megbeszélésükön. Ám ahogy a Clinton-vizitet követően, úgy az amerikai külügyminiszter Orbán Viktorhoz küldött, 2012 januári levele nyomán sem történt változás. Bekövetkezett, amitől a nagykövet tartott, hónapokig be sem tudott jutni a kormányfőhöz.
Miután végül a találkozó létrejött, Washingtonból szivárgott ki, hogy nem pusztán szívélyes eszmecseréről volt szó. Kounalakis nagykövet utóbb épp a Népszavának erősítette meg, hogy szóbeli „demarsot” (figyelmeztető tiltakozást) adott át a miniszterelnöknek.Tsakopoulos Kounalakis megbízatása lejártával, 2013 júliusában utazott el Budapestről, s tudatos diplomáciai jelzés lehetett az is, hogy a nagyköveti posztot a Fehér Ház több mint másfél évig nem töltötte be. Ez idő alatt André Goodfriend ügyvivő közvetítette Washington aggályait.  (E.É.)


Szerző