Előfizetés

Az MSZP kikéri a keleti nyitás szerződéseit

Az MSZP szerint óriási ráfizetés a kormány keleti nyitása, az ellenzéki párt ennek bebizonyítására közérdekű adatigénylés útján szerezné meg a témában kötött szakértői szerződéseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi minisztertől.

A szocialisták lépését Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese ismertette kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a tárcavezetőnek írásbeli kérdést is tett fel a keleti nyitás eredményei kapcsán.

Az MSZP szerint ugyanis a keleti nyitás csupán egy olyan ürügy, aminek alapján a "Fidesz emberei százmilliókat költhetnek utazgatásra, tanácsadásra, lenyúlhatják a magyar adófizetők pénzét" - fogalmazott a politikus, majd megjegyezte, erre bizonyíték a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavalyi beszámolója, ami szerint a közpénzből működő társaság mintegy 430 millió forintos forgalom mellett 2,4 milliárd forintos veszteséget termelt.

Tóth Bertalan szerint ez a cég közel 4 milliárd forintot helyezett el a Quaestornál, két üzleti partnere, Tarsoly Csaba és Kiss Szilárd pedig egyaránt előzetes letartóztatásban van. A társaság beszámolójából kiderül továbbá, hogy több mint 700 millió forintot fordítottak szakértőkre és tanácsadókra, az MSZP pedig közérdekű adatigénylésével arra szeretne választ kapni, hogy kik és milyen dokumentumokért kaphattak pénzt a cégtől - fejtette ki a szocialista képviselő.

MSZP: A fideszesek magukon szeretnek segíteni

Valamiért úgy érezte a felcsúti önkormányzat, hogy a település rászorulóinak szánt élelmiszercsomagokba éppen polgármesterük, Mészáros Lőrinc cégétől kell megvennie a lisztet. Azt eddig is tudtuk, hogy Mészáros Lőrinc nem véletlenül az ország egyik leggazdagabb embere: Orbán Viktor jó barátjaként állami földekkel és zsíros állami megrendelésekkel egyszerű gázszerelőből milliárdossá gazdagodott az elmúlt években - olvasható az MSZP közleményében.

A közlemény folytatása:

Habár az Ausztria felől bejövő olcsó földgáz 150 milliárdos hasznának lenyúlása óta tudjuk, hogy a fideszesek leginkább magukon szeretnek segíteni, azt azért nem gondoltuk volna, hogy még a szerencsétlen emberek megsegítésénél is a saját gyarapodásuk a legfontosabb.

Az átlátszó.hu által kikért hivatalos adatok szerint egyébként tavaly összesen 200 csomagot osztottak ki az 1800 lelkes településen. Ha feltételezzük, hogy egy család egy csomagot kapott, ez azt jelenti, hogy minden harmadik felcsúti család rászoruló. Talán minden statisztikai bűvészmutatvány ellenére mégiscsak van éhezés Magyarországon.

Bangóné Borbély Ildikó,
a Népjóléti bizottság tagja

Meghalt egy migráns a Csatorna-alagútban

Baleset következtében meghalt kedd reggel egy illegális bevándorló a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban. A szerencsétlenség jelentős fennakadásokat idézett elő a forgalomban - közölte a helyi prefektúra.

A France Info francia hírrádió tudósítása szerint a baleset körülményeiről egyelőre annyi ismeretes, hogy reggel 6 óra körül három migráns felmászott egy teherautóra, amely egy konvoj részeként a francia oldalról a brit oldal felé tartott. Nem sokkal később az egyikük holttestét megtalálták a hatóságok.

Az alagút hat szakasza közül az egyiket lezárták a baleset vizsgálatának idejére, de a forgalmat nem függesztették fel az alagútban. "Miután migránsokat észleltünk az egyik teherszállító konvojban, kora reggel, a konvojt azonnal leállítottuk" - közölte a prefektúra. A francia rendőrség és a határőrség biztonsági átvizsgálása során találták meg a hatóságok a holttestet. "A közlekedést rövid időre háromnegyed 6-kor felfüggesztettük a brit irányba" - tette hozzá a prefektúra. A baleset körülményeinek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.

Az Eurotunnel délelőtt 10 óra után jelentette be a Twitteren, hogy mintegy három órás késére kell számítani a Nagy-Britannia felől érkező konvojok esetében, s egy órára a Franciaország felől indulóknál. A kamionok teherszállító vasúti konvojokban haladnak át az alagúton.

A Párizst Londonnal összekötő szuperexpressz-vonatokat üzemeltető Eurostar szintén a közösségi oldalakon jelezte, hogy a vonatok késéssel közlekednek, mert az alagutat egy "teherszállító vonatba történt behatolás miatt" le kellett zárni.
Az utóbbi napokban ez a második haláleset az alagútban: tíz nappal ezelőtt egy etióp állampolgár halt meg ugyanitt. Az alagutat üzemeltető Eurotunnel társaság akkor a francia rendőrséget azzal vádolta, hogy hagyják a migránsokat bejutni az alagútba, de ezt a hatóságok azonnal cáfolták. A férfi, aki egy mozgó vonatra próbált feljutni, egy betonoszlopnak csapódott és szörnyethalt.

A La Manche csatorna alatti alagút az európai kontinenst Nagy-Britanniával összekötő legfőbb útvonal, amelyen keresztül mindennap több száz migráns próbál illegális módon, kamionokban elrejtőzve átjutni. Calais kikötővárosa évtizedek óta a szegény vagy háború sújtotta országokból - Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Irakból - érkezők fontos célpontja, a bevándorlók innen akarnak továbbutazni Nagy-Britanniába, munkalehetőség reményében. A környékbeli erdőkben létesült illegális telepen folyamatosan több százan élnek, de a számuk áprilisban hirtelen megugrott, amikor az olasz partokra érkezett bevándorlók egy része Franciaországba ment tovább, a becslések szerint jelenleg mintegy 3 ezren várakoznak átjutásra.