Gőgös Zoltán;hűtlen kezelés gyanúja;vagyonzárolás;

2015-07-13 12:20:00

Gőgös: a kormány hazugságokkal akarja elterelni a figyelmet

A Fidesz-kormány hazugságokkal akarja elterelni a figyelmet, arról, hogy most éppen az állami földvagyon ellopására készül, ezért mindenkit próbálnak besározni, aki ez ellen fellép - reagált közleményében Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Napi gazdaság cikkére.

A Napi Gazdaság hétfői híre kapcsán, miszerint a Földművelésügyi Minisztérium magánvádas eljárást indít ellenem, közlöm mindenkivel, hogy soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Ezt még a hírt közreadó újság is elismeri, amikor a cikk végén mellékesen megjegyzi, hogy a nyomozó főügyészség az említett ügyben ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást bűncselekmény hiányában lezárta.

Természetesen a minisztériumon, illetve mindenkin, aki ennek ellenkezőjét állítja, vagy sugallja, polgári peres úton veszek elégtételt.

Az említett vagyonzárolással kapcsolatban jelzem, hogy az én vagyonnyilatkozatom a fideszes vezetőkkel ellentétben pontos, 2008 után összesen egy gépkocsit vásároltam 1,9 millió forintért.