kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás;Országos Magyar Vadászkamara;Jámbor László;vadkár;

2015-07-15 07:16:00

Vadkárra is köthetünk casco biztosítást

Gyakran fordul elő - főleg nyáron -, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek a személy- vagy teherautók. Ez a fajta kár azonban nem egyezik a mezőgazdasági, az erdei, valamint a belterületi vadkárokkal, így azt külön kell választani ezektől az esetektől - mondta el Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke a Magyar Nemzetnek.

A kérdésben az állam is nyitott: vadkárra vonatkozó biztosítást vezetne be ugyanis az új vadgazdálkodási törvényben, melynek koncepciójáról a napokban zárultak le a viták, várhatóan pedig már jövő év elejétől hatályba is lép az új szabályozás. Az OMVK elnöke egyetért az elképzeléssel, hiszen - mint elmondta - Nyugat-Európában már bevett gyakorlatnak számít a vadkár elleni biztosítás. Van olyan ország, ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be - mondta.

Az új törvény szerint tehát a jövőben a vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják a biztosítók. Ha az ügyfél nem köt ilyent, akkor pedig lehetővé kellene tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is - magyarázta Jámbor. Hozzátette, az OMVK szándéka ezért az, hogy Magyarországon is megszülessen ez a biztosítási forma, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget.