A váratlan helycsere miatt jó ideig tartotta magát a szóbeszéd, hogy Nóra nem önként távozott a LifeNetworktől, mi több, egyenesen Kata miatt küldték el. Híre ment annak is, hogy Nórát kollégái nem kedvelték, ezért kellett távoznia, végül az vetett véget a rossz ízű fecsegésnek, hogy kiderült, Nóra mondott fel.
Sarka Kata tehát meglehetősen viharos körülmények között debütált a kamera előtt, és már néhány hete műsorvezető a LifeNetworknél, mégsem csitulnak az indulatok. A nézők kikezdték beszédhibája miatt, de azok sem rejtik véka alá véleményüket, akik elődjét néznék szívesebben.
- A kollégáimmal nagyon jól kijövök, sokat segítenek abban, hogy jobb legyek, szerintem a hétfői forgatás már nagyon jól sikerült, a hibáim szerintem kiküszöbölhetők – mondta el a Bors kérdésére Sarka Kata, és hozzátette, akik nem tudnak vele megbékélni, azok kapcsoljanak át másik csatornára.

