Belváros;lakások;Juhász;Rogán;

2015-07-17 07:07:00

Újabb bukta: Rogán segítette lakáshoz a korábbi fideszest

Azt már korábban lehetett tudni, hogy az önkormányzat volt irodájában lakik a volt fideszes Karasai Károly családja, de most az is kiderült, hogy a pályázatot Rogán Antal személyesen jegyezte – írja a 444.hu. A hét elején Juhász Péter, az Együtt alelnöke jelentette be: közérdekű adatigénylésben vár választ az V. kerülettől, a városrész korábbi fideszes polgármesterének családtagjai milyen módon szereztek tulajdonrészt egy önkormányzati irodában és miként élhetnek ott Karsai Károly rokonai.

Az V. kerületi önkormányzat közlése szerint nyilvános pályázaton, saját erőből megvalósított jelentős összegű felújítást követően szabályosan lehetett megvásárolni, majd használni a városrész rossz állapotú irodáit. A helyhatóság válaszában kifejti, a szóban forgó, Károly Körút 26. szám alatti ingatlan felújítása 100 millió forintot meghaladó összeget igényelt volna, amire az önkormányzatnak nem volt forrása. Az önkormányzat szerint a Károly körút 26.-ban nagyságrendileg 80 millió forintot költöttek a pályázók lakáskialakításra. Megjegyzik továbbá, a lakás vételára az akkori forgalmi értékének 100 százaléka volt, és az árban rögzítették a felújítási-kialakítási kötelezettség összegét.

Az ingatlan elhelyezkedése azért is különösen érdekes, mert ezen a címen már volt egy botrányos ingatlanügy, amikor is 2011 őszén az önkormányzat 52 millió forintért kedvezményesen adott el ugyanitt egy 212 négyzetméteres félemeleti ingatlant 102 millióért. Emiatt ügyészségi vizsgálat is indult, Rogán szeptemberben pedig erre hivatkozva menesztette akkori jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót.