Kőszegen még komolyan veszik, hogy létrehozzanak az adott helyszínre készült saját előadást. Persze, ismerjük ennek a megoldásnak is a veszélyeit, hiszen ilyenkor az előadás készítőit szorítja az idő, mert néhány hetet tudnak csak próbálni. Mégis inspiráló színésznek, rendezőnek és nem utolsósorban a nézőnek ez a variáció, mert érződik a hely szelleme, a kimozdulás izgalma, és ez a nyári alkalmi szituáció lehetőséget ad az intenzív, együttes, jó esetben elmélyültebb munkára. Znamenák István évek óta rendez a Jurisics várban, kialakult a színészi csapata, ismeri őket, így egyáltalán nem a nulláról kell kezdeniük, amikor belevágnak egy új produkcióba.
Sokszor egy plakát fejezi ki a legtalálóbban egy előadás lényegét, illetve az alkotói szándékot. A várszínház idei saját előadása Tóth Endre A falu rossza című „zenés-táncos-vidám szerelmes történet”. A plakáton pedig egy tányér aranysárga húsleves, amelybe belerepült egy légy. Hát ilyen történetet kapunk, amelyben mindenki boldog is lehetne és megtalálhatná a párját, de aztán, ahogy mondani szokás, mégsem klappol minden, valami vagy valaki „beleköp” az előre eltervelt, jól előkészített levesünkbe.
A tragikusan fiatalon elhunyt Tóth Ede A falu rossza című népszínművet egy a Nemzeti Színház által meghirdetett pályázatra írta 1874-ben, és a huszonnégy pályamű közül elnyerte a száz arannyal járó díjat és a következő évben már be is mutatták Blaha Lujzával, Újházi Edével a főszerepben. Felvetődhet a kérdés, hogy egy XIX. századi népszínmű miért lehet érdekes ma, és szerencsére hamar kiderül, hogy az alapszituáció, egy falusi szerelmi történet ma is aktuális lehet. És ami még körülötte van, az még inkább, a faluban zajló hatalmi játszmák, magánéleti és közéleti rivalizálások, az egymás lejáratására való zsigeri hajlam.
A megbélyegzés könnyű öröme. Znamenák István és Lőkös Ildikó dramaturg szabadon kezelte Tóth Ede művét, miközben az alaptörténeten nem változtattak, beleírtak új jeleneteket, a gazdag földbirtokosból, aki a falu bírája is volt, polgármester lett, a bakterből, aki mindent és mindenkit ellenőrzött és figyelt, polgárőr. A tanulság, hogy hiába hívják másként a különböző pozícióban lévőket, az emberi motivációk, viszonyok mit sem változtak, hiába telt el nagyon sok idő a darab megírása óta.
Az is jót tesz az előadásnak, hogy a szereplők mai nyelvet használnak, számunkra nagyon ismerősen szólalnak meg /beszólnak, és olykor káromkodnak. Znamenák ügyesen megteremti a hatásos színpadi szituációkat. A polgármester házában zajló jelenettől a betoldott, árvizes mozzanatokig. Az előadás csúcspontja a kocsmai jelenet, amikor Göndör Sándor, a falu rossza részegen tényleg elkezd „rosszalkodni” és megalázza Gonosz Pistát, a gátőrt.
Az előadásnak több motorja is van, az egyik a zene. Az eredeti mű is zenés, csakhogy Némedi Árpád „megbolondította” az eredeti zenés világot, de nem káoszosan, hanem nagyon is egységesen, főként a népzenére alapuló olykor dzsesszes, máskor slágeres elhajlásokkal. A főszereplők új dalokat is kaptak, és látszik, hogy az alkotók az adott színészben gondolkodtak. A zenét öttagú zenekar szolgáltatja, teljesen beépülve a történetbe, végig aktív közreműködőkké is válnak a jelenetek során.
A másik hajtóerő, a már az Örkény Színházban is bizonyított Bagossy-osztály öt tagjának a jelenléte. - Novkov Máté és Varga Lili főszerepeket alakítanak, méghozzá igencsak meggyőzően és leginkább energikusan. Ez utóbbi jellemzi a több szerepet is játszó Dékány Barnabást, Jéger Zsombort és Pálya Pompóniát is.
Epres Attila polgármesterként próbálja rendezni a szálakat, egészen megindító, amikor a halottnak hitt lányát gyászolja. A Bátki Tercsit játszó Szilágyi Csenge tele van titokkal, ő sem tudja, mit akar igazán, végül az eszére hallgat a szíve helyett. Göndör Sándort, a falu rosszát Pál András adja óriási elánnal, néha a harsányságtól sem visszariadva. Jól áll neki a szerep, egy mai falu rossza, aki aztán nem megy világgá, hanem őt is bedarálja a falu mindenkit bedaráló gépezete.
Hámori Gabriella Finum Rózsiként, ha kell kihívó, máskor finoman érzelmes, sőt a magányos szeretetre éhes nőből is sokat megmutat. A mindent ellopó Gonosz Pistát Gazsó György, feleségét Mariskát Pogány Judit játssza, számos nevettető percet szerezve a közönségnek. Talán a kelleténél kevesebb hangsúly jut a „Makkhetes” kocsmárosának, Kovács Zsoltnak és a kocsmáros nejét megformáló Bánfalvi Eszternek. Találóak Cselényi Nóra jelmezei és jól él a tér adottságaival Znamenák, aki maga tervezte a díszletet. A darab végén mindenki párra talál, de a szemük sarkában mégis ott a keserűség. A megalkuvás legyőzi a szenvedélyt.
A Jurisics vár lovagtermében, a falakon, augusztus 4-ig színészportrékat láthatunk. Fekete-fehér és színes képek vegyesen. A fotókat a képzőművészként és egyetemi tanárként is ismert, Szombathelyen élő Stekovics Gáspár, valamint Znamenák István színész-rendező készítette. Húsz- húsz alkotás. Ihletett mű valamennyi. Szerzőiket mélyebb viszony fűzi alanyaikhoz, legalábbis ezt gondolná az ember, végignézve a képeket.
Rögtön az első sorozat Znamenáké, amely Alföldi Róbertnek a Nemzetiben töltött utolsó napját örökítette meg 2013.június 30-án. Fekete-fehér képek, egy bonyolult, fájdalmas történet lenyomatai. Alföldi feketében, mintha gyászolna, valaminek könyörtelenül vége lett. Aztán Stekovics idén készült Alföldi portréja, a művész borostásan, épp gondolkodik valamin, lehet, hogy épp a Nemzetiben eltöltött éveken? Jobbnál jobb képek. Jordán Tamás, Makk Károly, Fodor Tamás, Kovács Zsolt a fotókon.
Stekovics egyik legszebb képe Bánfalvi Eszterről készült. A szépség, a nőiség és az érzékiség mementója. És egy fekete-fehér páros portré, az egyik képen Törőcsik Mari, a másikon az eltávozott Maár Gyula. Nem egy képen szerepeltek, mégis érezhető az összetartozás. És még két kép, ezek alanya szintén nincs már köztünk, Hollósi Frigyes, ahogy Kőszegen ismerik, a Frici. Két alkotó, két fotó, Hollósi két arca, de a kettő összeér. Mint ahogy Stekovics és Znamenák alkotásai is jól megférnek egymás mellett, sőt kiegészítik egymást. A mulandóság nagyon is szerethető rekvizitumai.