KSH;infláció;bérek;

2015-07-22 07:26:00

Alig nőttek a bérek

Májusban a növekvő inflációnak köszönhetően éppen csak, hogy nőttek a reálbérek. Az emelkedés alacsony mértéke 1,5 éves mélypontnak számít. 

A KSH közlése szerint az átlagos nettó kereset 161,9 ezer forint volt 1,5 százalékkal magasabb az előző évihez képest, a versenyszférában pedig az átlagos 172,7 ezer forintos nettó fizetés 2,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A költségvetési terület nettója 141,9 ezer forint volt, 0,4 százalékkal alacsonyabb az előző évinél, a nonprofit szervezeteknél pedig 1,6 százalékkal csökkentek a keresetek. A keresetek az első öt hónapban 3,5 százalékkal nőttek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,1 százalékkal emelkedtek. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámbővülése és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - hangsúlyozza közleményében a KSH.

A vállalkozásoknál májusban 3 százalékkal, az első öt hónapban 3,4 százalékkal, a költségvetés területén májusban 6,7 százalékkal, az első öt hónapban 2,5 százalékkal emelkedtek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.