Az Angelottit játszó Alexander Krasnov a szentmargitbányai kőfejtő hatalmas sziklájának tetejéről mászik le egy kötél segítségével, hogy menedéket keressen üldözői elöl a római Sant Andrea della Valle templomában. A csaknem öteres publikum rögtön drukkolhat, hogy az énekesnek sikerüljön baleset nélkül megérkeznie a színpadra. Hasonló merész vállalkozások később is jellemzik a Robert Dornhelm rendezte elsősorban látványában grandiózus produkciót. És akkor még nem beszéltünk az Amra Bergman által jegyzett díszletről és kosztümökről. A színpad közepén egy hatalmas, majdnem huszonnyolc méter magas angyal látható.
Az angyal kitartott kézzel mutató ujját a kőfejtő felé szegezi, később forog is. Meg kell hagyni, már csak azért is remek ötlet, mert ezt az angyalt sok helyen nem lehetett volna felállítani. Az alkotók elmondása szerint ezt a tényleg egyedi díszletelemet, amely meghatározza az előadás hangulatát Róma épületei és az Angyalvár ihlettek. Köztudomású, hogy a Tosca története az örök városban, harmadik felvonása pedig éppen az Angyalvárban játszódik. Ennek a bizonyos díszletangyalnak szoknya formájú szárnyai is vannak, amelyet ha szétnyitnak elénk tárul a színpad belseje, ahová pedig egy hatalmas LED falon az első felvonásban a Sant Andrea della Valle templom freskóit vetítik ki. És még mindig nincs vége a mutatványok sorozatának, nem hiába, ugyanis a rendező Robert Dornhelm korábban több operafilmet is forgatott. A drámai jeleneteket kamerával élőben rögzítik, így a kivetítőn az énekesek arcát, gesztusait is nagyban követhetjük, de nem csak úgy, hanem filmszerűen belekomponálva a látványba. Ritkán látni operaszínpadon ennyire festői látványt, és a szervezők nem takarékoskodtak, hihetetlen technikai apparátust igénybe véve teremtik meg ezt a valóban festői és különleges, már csak méreteiben is egyedülálló miliőt.
Ráadásul minden felvonásban változik a színpadkép. A második felvonás színhelye a Farnese palota, ahol a gonosz rendőrfőnök Scarpia irodája található, itt hallgatja ki Cavaradossit, és itt tartja fogva, idecsábítva Toscát is, aki meg szeretné menteni szerelmét. A harmadik felvonásban pedig újra ámulhatunk, mert az Angyalvárban találjuk magunkat, a politikai foglyok több emeletes börtönében. Nagyon hatásosak a sok statisztát használó tömegjelenetek. Az első felvonásban például a templomban egy szertartást is nyomon követhetünk, csodás külsőségekkel. Ebben a környezetben valóban igazi ellenponttá válik, sőt egyfajta ördögi lényként is felfogható, a bűnt, a gonoszt megtestesítő rendőrfőnök, Scarpia. Marco Vratogna pedig tényleg képes ördöggé változni, már-már démonikus erőt sugározni. A jó nevű nemzetközi szereplőgárdából kiemelkedik a színészi és énekesi teljesítménye is.
Nem kelt csalódást a címszerepben, a nürbergi születésű szoprán, Katrin Adel sem. Aki viszont talán halványabb a kelleténél hangban és színészileg is, az a Cavardossit alakító argentin tenor, Marcelo Puente.
Cavaradossi (Marcelo Puente) és Tosca (Katrin Adel ) FOTÓ: ARMIN BARDEL
Hangja finoman szólva nem tölti be a kőfejtőt, és azt sem nagyon képes elhitetni, hogy él-hal Toscáért, a rendőrfőnököt játszó olasz bariton, Marco Vratognának én ezt sokkal jobban elhiszem. Miközben Dornhelm rendezése a látványt tekintve unikális, professzionális és még az elbűvölő jelző sem túlzás, színházi értelemben konzervatív, olykor megmarad az illusztráció szintjén. Azt hiszem, szinte mindent feláldoz a látványért. Az első felvonást például tűzijáték zárja, amely finoman szólva nem indokolható, még akkor sem, ha zenére követhetjük az egészet.
A harmadik felvonásban aztán találkozunk néhány drámai erőt felmutató momentummal, például a börtön megjelenítése, vagy a Cavaradossit halálba küldő kivégző osztag brutalitása. Finom és mégis megrendítő gesztus a végén,Tosca halálugrásából csak annyit látunk, hogy a kőfejtő sziklájának tetejéről a mélybe hull vörös leple. Az előadást a drezdai Michael Güttler, a Finn Állami Operaház vezető karmestere dirigálta és az erre a produkcióra szerződtetett Prágai Nemzeti Színház zenekara jó formát mutatott. Jövőre hagyományosan passiójátékot rendeznek Szentmargitbányán, de az opera kedvelők sem maradnak újdonság nélkül, hiszen a kisebb (kétezerötszáz nézőt befogadó) játszóhelyen Donizetti Szerelmi bájitalával várják a közönséget.