Latin-Amerika;

Latin-Amerika közös hangot keres

Latin-Amerika országainak egységéért emelt szót Mexikóban a chilei elnökasszony. Michelle Bachelet hivatalos állami látogatást kezdett a közép-amerikai országban. 

„A latin-amerikai országoknak közös hangon kell szólniuk, s támogatniuk kell egymást a demokrácia és a gazdasági fellendülés megteremtésében” – mondta Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel folytatott megbeszélései után Bachelet. Chile és Mexikó a látogatás alkalmából egy sor közös projektről írt alá megállapodást, egyebek mellett az antarktiszi tudományos kutatások és ENSZ-békefenntartók kiképzése terén is együttműködnének. A két állam Peruval és Kolumbiával együtt alapító tagja az 1999-ben létrehozott Csendes-óceáni Szövetségnek, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 3,5 milliárd dollárt tett ki. A Csendes-óceáni Szövetségbe – megfigyelőként – idén Magyarország is felvételt nyert.