Már majdnem kezdtünk egyetérteni Kocsis Mátéval, hiszen a Fidesz kommunikációs igazgatója a Napi Gazdaságnak azt mondja, amit mi is: nemzeti konszenzus kellene a bevándorlás kérdésében. Aztán mielőtt hevesen bólogatni kezdünk, azt is olvassuk, hogy a hazai baloldallal egyszerűen nem lehet ilyet kialakítani. Az eszébe sem jut, hogy mással van baj. Azzal, hogy a Fidesz azután kezdi el hiányolni a nemzeti konszenzust, amikor már lezavarta a plakátkampányát, módosította a menekülttörvényt és kormányfői vezényszóra rohammunkában húzza fel a kettős vasfüggönyt a magyar-szerb határon. Ha jól értjük Kocsis Mátét, akkor a nemzeti konszenzus most abban merülne ki, hogy mindenki bólogat a plakátoknak, a törvénymódosításoknak, a kerítéseknek. Nem teszi. Nem azért, mert baloldali, hanem mert politikai vonzalomtól függetlenül minden jóérzésű polgár hányingert kap. Nem attól, hogy a ellenőrzést, vagy a belépést szigorítják, hanem az „egyéb” módszerektől, amelyekkel a hatalom politikai haszonszerzésre használja a migránsügyet. Pedig Kocsis szerint ilyet ők nem tesznek. Hanem akkor ki?
A baloldal, ha akarna sem tudna politikai tőkét kovácsolni a menekültkérdésből. Nem nyúlhatja le a dafke tétlen kormány helyett dolgozó civilek emberségét, ahhoz meg, hogy politikailag szavahihető legyen, először azt kellene beismernie, hogy kezdetben alábecsülte a menekültáradatot. Európával együtt. Ami csak annyit bizonyít: mielőtt belenyúlsz a dolgok működésébe, ülj le és szemlélődj kicsit, hogyan is működnek a dolgok.
Európa is elaludt, ez tény. Az az Európa, amelyhez magyar kormány öngyilkos módon viszonyult, teljesen elszigetelve magát a földrészen. Orbán Viktor kezdetektől azt követelte, kerüljön nemzetállami hatáskörbe az a migránskérdés, amelyre európai válaszokat kellett volna neki (is) sürgetnie Brüsszelben. Közben mind több uniós pénzt követel, és nemzetközi migránskonferenciát erőltet Budapesten, amelynek a február óta meghozott - és presztízs-veszteség nélkül visszavonhatatlan - nemzetállami intézkedések tükrében egyetlen célja lehetne csak: a magyar kormány dicsőítése. Orbán Viktornak persze igaza van: a tohonya Európai Unió megint lassan mozdul. De, hogy mozdul az kétségtelen. És e mozdulat nem merül ki abban, hogy nem nézik jó szemmel a „nemzeti kerítést”. Megszólalt Angela Merkel német kancellár is, aki szerint új, közös európai politikára van szükség a menekültválság kezeléséhez. Ez lesz "a következő nagy európai projekt, amelyben megmutatjuk, hogy tudunk-e közösen cselekedni".
Tegnapi hír: az uniós tagországok közül egyedül Magyarország nem vesz részt a schengeni határok védelmét ellátó EU-szervezet, a Frontex műveleteiben. Az ország mind magányosabban ücsörög az önmaga köré emelt kerítés tövében.

