Solaris-Skoda;BKK;buszok;

2015-08-27 15:33:00

Nézegessen vadonatúj Solaris-Skoda trolibuszokat! (fotók)

Napokon belül megkezdődik az új Solaris-Skoda trolibuszok tesztüzeme Budapesten. Szeneczey Balázs, a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a járművek csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta, hogy harminchat új trolibusz - köztük húsz csuklós - áll forgalomba.

A Skoda-Solaris-szal 2014 végén írták alá a szerződést. A Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés elnevezésű, európai uniós támogatásból megvalósuló 18 milliárd forintos projekt 108 új trolibusz vásárlására adott lehetőséget a fővárosnak.Ebből most 36 járművet vettek 5,7-5,8 milliárd forint értékben. A többi trolibusz akkor érkezhet, ha a szükséges forrás rendelkezésre áll majd - mondta a főpolgármester-helyettes. Közlése szerint az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre - hangzott el a tájékoztatón. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta, hogy az új trolik "önjárók" is, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. 

A próbajárat alapvetően a 74-es trolivonalon közlekedik majd. A tesztüzem során kétezer kilométert kell az új járműveknek megtenniük, ötszáz kilométert hibamentesen kell tudniuk teljesíteniük.