egyház;Bécs;Szent István;

2015-08-29 18:55:00

Szent István királyra emlékeztek a bécsi dómban

Habsburg Mihály főherceg, lovagrendek képviselői, cserkészek, valamint csaknem kétezer felvidéki, erdélyi és magyarországi zarándok tett eleget a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség meghívásának és vett részt az államalapító király emlékére tartott misén.

Korzenszky Richárd tihanyi perjel prédikációjában kiemelte: sokkal kevésbé manipulálható és kiszolgáltatott a közösségben élő ember, akinek van hazája, anyanyelve, nemzeti kultúrája, öntudata és vallási közössége. Hozzátette: jövőnk és sorsunk attól függ, hogy akarjuk-e és képesek vagyunk-e erősíteni a közösségeket. Újra fel kell fedezni kultúránk alapjait, ha merjük vállalni magyarságunkat és kereszténységünket, akkor elszigetelt és kiszolgálgatott emberek helyett újra közösségek nemzete lehetünk - mondta. 

Szent István országalapító a kereszténység egyetemességébe kapcsolt minket magyarokat, a kereszténység pedig egyértelműen azt jelenti, hogy felelősek vagyunk az eljövendő országért, megőrizve gyökereinket és magyarságunkat - hangzott el a prédikációban.

Simon Ferenc esperes, bécsi magyar katolikus főlelkész az MTI-nek elmondta: idén a szerzetesek éve alkalmából kérte fel a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség Korzenszky Richárd perjelt az ünnepi mise celebrálására. A főlelkész tájékoztatása szerint a legtöbb zarándok idén a Felvidékről érkezett.

Az ünnepi misén részt vettek a máltai lovagrend, az '56-os Szabadságharcos Lovagrend képviselői, ausztriai magyar szervezetek vezetői, a 72. Széchenyi István bécsi cserkészcsapat tagjai, a tapolcai katonai hagyományőrző egyesület, a bécsi magyar nagykövetség munkatársai és 42 felvidéki, erdélyi és magyarországi hagyományőrző csoport.

A mise után az Istvánról, az első keresztény vértanúról elnevezett gótikus székesegyház, a Stephansdom melletti téren és az Érseki Palota udvarában hagyományőrző csoportok népdal- és néptáncbemutatókat tartottak.