Lázár János;Rogán Antal;adóigazgatás;NAV;

2015-09-02 07:03:00

Rogán: Lázár tehetséges

Mindig előállhat új helyzet, de nem akkor, amikor azt a sajtó szeretné. Erről Rogán Antal a tegnap óta Magyar Időkként megjelenő Napi Gazdaságnak beszélt arra a kérdésre válaszolva, előállhat-e olyan helyzet, hogy új frakcióvezetője lesz a Fidesznek. Rogán arról is beszélt, hogy minden politikai állítással ellentétben javult az adóbeszedés hatékonysága, ráadásul úgy, hogy csökkentek az adók. 

Lényegesen egyszerűbb adóigazgatást szeretnének azonban, és kérdés, ehhez jó lesz-e a jelenlegi struktúra. "Az elmúlt időszak arra tanított meg minket, hogy az adóhivatalt erős kézzel kell irányítani és politikai értelemben is meg kell tudni védeni. A magam részéről tehát nem tartanám rossz ötletnek, ha lenne olyan politikus, aki kifejezetten a NAV-ért felelne" - fejtette ki. Rogán szerint az sincs kizárva, hogy önálló államtitkárság alá kerül a NAV.

Rogán az interjúban rendkívül tehetséges, jó vezetőnek nevezte Lázár Jánost, akivel kiválóan együtt lehet működni, ha az ember erre törekszik. "Én pedig erre törekszem. 2010 óta, amikor Lázár János frakcióvezető lett, folyamatosan közösen dolgozunk, és ez egy sikeres időszak volt". A Fidesz frakcióvezetője ezzel akarta bizonyítani, hogy a Miniszterelnökség vezetőjével nem rossz a viszonya. Kiderült, hogy az augusztus 25-i kormánykonferencián senki sem kapott kritikát, mert ez a rendezvény nem a személyekről szólt, arról viszont Rogán nem beszélt, milyen változások várhatók a kormányban. Erről a miniszterelnök dönt, az viszont biztos, hogy a "célokhoz kell embereket rendelni, nem pedig fordítva".