civilek;menekültek;Keleti pályaudvar;jegyvásárlás;

2015-09-05 21:14:00

Ismét civilek segítenek a Keletinél

Civil aktivisták segítik a menekültek jegyvásárlását a budapesti Keleti pályaudvaron a nyugat felé, vagyis Győrbe, Sopronba és Hegyeshalomba tartó vonatokra. A civilek a vágányok végére rögtönzött útmutatókat függesztettek ki, amelyen a vonatok indulásának időpontja mellett a célállomások és a határ közötti távolság is szerepel. Ugyanakkor rajzolt térképekkel is segítik a tájékozódást, sőt személyesen közreműködnek a jegyek megvásárlásában. A menekültek a szombati nap folyamán több vonatot is megtöltöttek, a valamivel este hét óra előtt, Szombathely felé induló szerelvényre is sokan szálltak fel.

Mint az egyik civil aktivista az MTI tudósítójának elmondta, a nyugat felé tartó vonatokon a menekültek - amennyiben rendelkeznek érvényes jeggyel - eljuthatnak az osztrák határra. Ebben kívánják segíteni őket. 

Péntek délutánhoz képest egyébként jelentősen csökkent a menekültek száma a Keleti pályaudvaron és környékén, a Baross téren, illetve a Baross téri metróaluljáróban, ám még így is százak várakoznak arra, hogy útnak induljanak Nyugat-Európa felé. Az aluljáróban, a Baross téren is továbbra is takarókon fekve, illetve sátrakban várakoznak az emberek, akik az elmúlt napokhoz képest láthatóan felszabadultabbak.

Jelentősen erősödött a segélyszervezetek tevékenysége a Keleti pályaudvar környékén. Élelmiszercsomagokat, ásványvizet, cipőket, ruhákat, tisztálkodási szereket, sőt meleg ételt is osztanak.