pisztoly;féltékenység;

2015-09-07 12:19:00

Féltékenység miatt fogott pisztolyt két emberre

Előzetes letartóztatásba helyezett a Miskolci Járásbíróság egy férfit, aki ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás, mert pisztolyt fogott volt párjára és új barátjára - közölte a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.

A féltékeny gyanúsított szeptember elsején megjelent a sértetteknél és pisztolyt fogott rájuk. Beterelte őket a lakásba, és követelte, hogy számoljanak be a kapcsolatukról. Amikor csőre töltő mozdulatokat tett a pisztolyon, a hüvely kivető nyílásából három lőszer kiesett. Az egyik sértett - amikor látta, hogy a férfi a pisztollyal van elfoglalva - elővette a mobiltelefonját és hívta a 112 segélyhívót.

Ezt észrevette a gyanúsított, a pisztoly csövét a sértett mellkasára szegezte, meghúzta a ravaszt, de a pisztoly nem sült el. Ekkor a gyanúsított és a sértett is felállt, előbbi ismét lőtt volna, de a pisztoly ezúttal sem sült el. Ettől a gyanúsított még idegesebb lett, a pisztoly markolatával kétszer fejen ütötte a sértettet, akinek ennek következtében erősen vérzett a feje - tette hozzá a törvényszék elnökhelyettese.

A férfi ezután a nő halántékához szorította a fegyvert, amelyből ekkor is kiesett egy golyó. A sértettek folyamatosan próbálták nyugtatni a férfit, és nagy nehezen elérték, hogy ne fogja rájuk a pisztolyt. Végül a gyanúsított kezet nyújtott a sértettnek, bocsánatot kért, majd távozott.