menekültek;DK;Orbán;

2015-09-07 15:43:00

DK: Orbán Viktor bűne az egyre több menekült

Orbán Viktor kormányfőt tette felelőssé a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján amiatt, hogy egyre több menekült jön Európába.

Gréczy Zsolt felszólította a miniszterelnököt, ne kábítsa azzal a magyarokat, hogy megvédi a határokat, amikor éppen annak az ellenkezője történik.

Orbán Viktor a hétvégén menekültügyi humanitárius katasztrófát idézett elő, amivel olyan helyzetbe hozta Ausztriát és Németországot, hogy a papírok nélküli, regisztrálatlan migránsokat is be kellett engedniük, ezzel gyakorlatilag megnyitotta Európát a menekültek előtt, akik most úgy látják, Magyarországon könnyen átmehetnek nyugat felé.  A miniszterelnök emellett vereségét is beismerte napközben, amikor úgy nyilatkozott, nincs a kvótarendszer ellen - hívta fel a figyelmet a szóvivő.  Gréczy Zsolt bejelentette, pártja nagygyűlést szervez szeptember 13-ára Budapesten, amelyen tiltakozni kíván a kormány erkölcstelensége ellen, és kiáll az emberséges normák betartása mellett.