Köves Slomó;Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH);

Az EMIH gyógyszerekkel segít a Nyugatinál

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egymillió forint értékű gyógyszeradománnyal segíti a budapesti Nyugati pályaudvarnál lévő menekülteknek. A gyógyszerszállítmányt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija adta át a helyszínen dolgozó orvosoknak csütörtökön - közölte a hitközség.

A közlemény szerint a segélycsomag tartalmát a menekültek valós igényeit jól ismerő civil szervezetek és a helyszínen dolgozó egészségügyi szakemberek segítségével állították össze. Arról is tájékoztattak, hogy a közeljövőben újabb, szintén egymillió forint értékű gyógyszeradományt visznek majd.

"A többségében háborús övezetből menekülők hosszú útjuk során a legalapvetőbb egészségügyi ellátást is nélkülözni kényszerülnek. Az EMIH szerint ezért is erkölcsi kötelessége ebben a helyzetben mindenkinek, hogy segítséget nyújtson, és a lehetőségeihez mért személyes áldozatvállalásával járuljon hozzá a nehezen orvosolható helyzet enyhítéséhez" - olvasható a közleményben.