USA;házelnök;

2015-09-27 11:53:00

Keresik az amerikai házelnök utódát

Ferenc pápa és Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása után egy belpolitikai hír tartja izgalomban Washingtont: váratlanul lemondott a képviselőház elnöke, John Boehner. Az ohiói republikánus képviselő egy ideje már tervezte ugyan visszalépését, de most előrehozta a döntést. Egy nappal a katolikus egyházfő kongresszusi beszéde után bejelentette, hogy leköszön posztjáról, s visszavonul a politikától. 

A házelnök a harmadik legmagasabb közjogi méltóság Washingtonban, ha az amerikai elnököt és alelnököt is valami érné, az alkotmány értelmében a képviselőház elnöke venné át az elnöki posztot. Boehner 2011 januárja óta töltötte be ezt a tisztséget, azt követően választották meg, hogy a republikánusok a 2010-es félidős voksoláson átvették a többséget a képviselőházban.

Boehnernek nem volt könnyű dolga, hogy a Republikánus Párt különféle irányzatait összebékítse. A teapárti rebellisek folyamatosan bírálták tevékenységét, de a mérsékeltek sem voltak igazán elégedettek a házelnökkel. Már tavaly is felmerült, hogy távozik, de végül meggondolta magát. A félidős választások után 25 republikánus ellenszavazattal választották meg, ez rendkívül rosszul érintette, s hozzájárulhatott ahhoz, hogy most végleg búcsút mond a politikának.

Pedig az ohiói szenátor az egyik legeredményesebb adománygyűjtőként volt ismert, az elmúlt öt évben 300 millió dollárt kalapozott össze republikánus honatyák kampányaihoz. A republikánus többség fél évszázada a legerősebb, s ezt is Boehner érdemének tudják be. Bírálói ugyanakkor szemére vetik, hogy nem lépett fel eléggé harciasan a Fehér Házzal szemben a költségvetési csatározásokban.

A házelnök lemondásának időzítése azért is különösen érdekes, mivel október 1-én új konfrontáció fenyeget: ha a kongresszus nem szavazza meg a büdzsét, a szövetségi hivatalok ismét pénz nélkül marad, s „bezárhatják” Washingtont. Boehner bejelentése nyomán arra számítanak, hogy ezúttal elmarad az összecsapás, valószínűleg ismét csak átmeneti hosszabbításról döntenek a honatyák. A Wall Streeten is azt találgatják, vajon a házelnök utóda keményebben lép-e majd fel a demokrata kormányzattal szemben, s arra számítanak, hogy konzervatív irányba tolódik el a házvezetés.

Logikus utódjelöltnek látszik a kaliforniai republikánus képviselő, Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánus többségi vezető (frakcióvezető), akit Boehnerhez hasonlóan mérsékelt politikusnak tartanak. McCarthy tavaly nyáron lépett a leváltott többségi vezető, Eric Cantor helyére. A keményvonalas republikánusok azonban várhatóan szintén harcba szállnak a házelnöki posztért.

Barack Obama telefonon beszélt a házelnökkel a bejelentést követően, s a Fehér Ház nem számít rá, hogy Boehner távozása lényegesen megváltoztatja a kormányzat és a kongresszus viszonyát.