baleset;embercsempész;Lajosmizse;

2015-09-27 13:43:00

Autós üldözés után fogták el az embercsempészt (videó!)

Elfogták a rendőrök azt a szerb férfit, aki autójában 14 menekülttel, az igazoltatás elől meglépve balesetet okozott az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint reggel a Csongrád megyei Zákányszéken a járőrök ellenőrizni akartak egy német rendszámú személygépkocsit, a sofőr azonban a jelzésre nem állt meg, hanem felhajtott az autópályára, a rendőrök pedig üldözőben vették. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a történtekről értesítette a Bács megyei rendőröket, akik saját területükön átvették az autó követését. 

A száguldozó gépkocsi egyik első kereke Lajosmizse közelében kitört, és az M5-ös autópályán több járművel összeütközött. Eddig úgy tudni, az ütközés következtében személyi sérülés nem történt. A jármű szerb vezetőjét és a vele utazó 14 külföldit a helyszínen elfogták.