2019. március 21.
2018. október 29.

Halálos baleset – Négy autó ütközött az 5-ös főúton

Az érintett útszakaszt korábban teljes szélességében lezárták. A helyszínelést már befejezték, így ismét zavartalan a forgalom.

2018. július 29.

Baleset az 5-ös főúton, többen megsérültek

Rendőrök zárták le a főutat, amikor szalagkorlátnak ütközött egy személyautó Lajosmizsénél.

2018. június 06.
2017. június 29.

Rendőröket betegített meg fertőzött sajttal

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a gazdával szemben, aki…

2017. május 06.
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő

Állítsuk meg Lajosmizsét!

2017. április 03.

Halál hajnalban - Elgázolták a 85 éves bácsit (fotók)

Halálra gázoltak egy kerékpárost hétfő hajnalban Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

2017. január 12.

Halálra gázolt egy férfit a vonat Dabasnál

Gázolás miatt jelentős, egy órát is meghaladó késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Lajosmizse vonalon csütörtök este - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

2016. szeptember 20.

Fotókon a kistigris, aki oroszlánokkal barátkozik Lajosmizsén

Szonja, a négyhetes nőstény tigris - Jana és Szibir első szaporulata -, összebarátkozott a lajosmizsei Magán Zoo Állat- és Szabadidőpark kisoroszlánjaival. Olyannyira,…

2015. november 26.

Áramot lopott a kenderültetvényhez - Tizenöt év fegyházat kapott

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki egy lajosmizsei tanyán indiaikender-ültetvényt hozott létre.

2015. szeptember 27.

Autós üldözés után fogták el az embercsempészt (videó!)

Elfogták a rendőrök azt a szerb férfit, aki autójában 14 menekülttel, az igazoltatás elől meglépve balesetet okozott az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében -…

2015. szeptember 25.

Hasba szúrta kislányát az apa - Otthagyták a mentők?

Emberölés kísérlete miatt nyomoz a rendőrség a kislányát megszurkáló lajosmizsei férfi ügyében, ennek keretében azt is vizsgálják, hogy rajta kívül mást is…

2015. szeptember 11.

Egyéves kislányát szurkálta meg konyhakéssel

Őrizetbe vettek egy 31 éves lajosmizsei férfit, aki többször hason szúrta egyéves kislányát csütörtökön a lakásukban - közölte a Bács-Kiskun Megyei…

2015. augusztus 19.
2014. július 21.

Elmegyógyintézetben kezd a lajosmizsei ámokfutó

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerül megfigyelésre az a 28 éves férfi, aki vadászpuskájával lelőtte nagyanyját egy lajosmizsei tanyán -…

2014. április 07.

Késeléssel akarta megoldani a családi konfliktust

Őrizetbe vette a rendőrség azt a lajosmizsei férfit, aki egy vita során kést szorított élettársa nyakához, és megöléssel fenyegette - értesült a HavariaPress.