változás;csók;

2015-09-28 07:27:00

Októbertől változik a csok-rendelet

Már élénkíti a hazai ingatlanhitelezési piacot a nemrég bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Az OTP Bank eddig több mint 2500 csok iránti kérelmet fogadott be közel 2,5 milliárd forint összegben. A becslések szerint minden második csok-igénylés az OTP-hez érkezett - nyilatkozta Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese.

A csok használt lakás vásárlására és bővítésére igényelhető július 1-től. A támogatás összege 500 ezer forint és 3,25 millió forint között változhat a gyermekszámtól, a lakás nagyságától és energetikai minősítési osztályától függően.

Október 4-ével azonban változnak a csok szabályai. A módosított kormányrendelet szerint a támogatást igényelheti az is, aki önkormányzati tulajdonban lévő lakás, vagy szolgálati jogviszonyhoz, munkakörhöz kötött lakás bérlőjeként meg akarja venni azt. Változás az is, hogy a minimális alapterület számításnál figyelembe kell venni azokat a gyerekeket is, akik után korábban már szocpol támogatást vettek igénybe, de módosult a a hasznos alapterület számítása, illetve kiegészítették a komfortosság fogalmát is.