Homonnai Luca;kajak-kenu;Douchev-Janics Natasa;

2015-10-08 07:56:00

Javában készülnek női kajakosaink

A Douchev-Janics Natasával augusztusban 200 méter párosban világbajnoki ezüstérmet szerző tizenhat éves kajakos Homonnai Luca feladja a háromszoros olimpiai bajnokkal folytatott közös munkát, és az egyéni felkészülésre helyezi a hangsúlyt.

A fiatal tehetség január közepéig még a Mosoni-Dunán készül, tavasszal azonban Fazekas-Zur Krisztinával edzhet majd együtt az Egyesült Államokban. A 39 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin pedig Kovács László szegedi csoportjához csatlakozott, így Kárász Annával közösen kezdte meg a felkészülést. A Honvéd 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok versenyzője az elkövetkező hetekben a Maty-éren lakik és dolgozik majd, novemberben pedig a sevillai edzőtáborba utazik.

A 24 éves Kárász számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Kovács Katalinnal készülhet, úgy véli, sokat tanulhat tőle. Kovács Lászlóék november 1-én utaznak el egy hónapra Floridába, addig együtt készül a két klasszis kajakossal Horváth Alexandra, Sós Viktória és Szénási Zsófia is.