Robert Fico;Smer;Gianni Pittella;

2015-10-13 07:36:00

Megerősítette pozícióit Fico szlovák kormányfő

A közvélemény-kutatások szerint csoda kellene ahhoz, hogy a Smer elveszítse a választást, Robert Fico mégis komoly ígérgetésbe kezdett.

A szlovák kormányfő múlt héten még azért izgulhatott, hogy kizárják-e pártját az európai szocialisták. A Smer tagságának felfüggesztését az Európai Szocialisták Pártjából Gianni Pittella, az európai szociáldemokraták frakciójának elnöke indítványozta. Pitella azzal indokolta ennek szükségességét, hogy az "egész progresszív pártcsaládra szégyent hoztak" Fico kijelentései, miszerint "Szlovákia a szlovákok és nem a kisebbségek számára jött létre, nem fogja megtűrni muszlimok tömeges bevándorlását".

A Smert végül nem zárták ki és tagságát sem függesztették fel, bár a pártcsaládon belül erősek voltak azok a hangok - főképp az olasz, francia, német -, amelyek azt szorgalmazták, amennyiben Fico nem vonja vissza az EU Bíróságára készülő keresetét a menekült-kvótákról rendelkező uniós döntés ellen. A Smer kizárása nem lett volna előzménytelen, hiszen 2006-ban is megtették, amikor koalícióra lépett a Jan Slota vezette szélsőséges Szlovák Nemzeti Párttal.

Mindez azonban nem ártott meg népszerűségének. A legutóbbi felmérések mindegyike azt mutatta, hogy a Smer magabiztosan uralja a szlovákiai politika élmezőnyét, önmagában képes lenne kormányt alakítani. Az utóbbi hónapban erősödött a párt, már meghaladja a 40 százalékot. Második helyen a Radoslav Procházka vezette Háló áll 12,4 százalékkal, vagyis messze leszakadva a Smertől.

A két magyar párt közül változatlanul a Bugár Béla vezette Híd-Most áll jobban, 6,9 százalékos a támogatottsága. A másik magyar pártnak, az MKP-nak a menekültellenesség sem hozott áttörést, a Fidesz és a budapesti kormányzat partnere még mindig a parlamenti küszöb alatt van, egyes mérések szerint eléri az 5 százalékot. Szlovákiában 2016 tavaszán rendeznek parlamenti választást, de Fico már mindent megtesz győzelme biztosításáért. Egy vasárnapi televíziós vitaműsorban kormánya harmadik beígért szociális csomagját dicsérte, hangsúlyozva, hogy 2016 januárjában ugyan bemutatják, de megvalósítása csak a március 5-i parlamenti választások után kezdődne. Az alapélelmiszerek áfájának csökkentését azonban már januártól hatályba lépteti a Fico-kabinet.