A béke szigete

Nem tagadom, torkig vagyok már nagyon azzal, ahogyan a Duna tévéből és az M1-ből naponta szemlélhetem fél óra helyett, akár negyven percig is, miként „falják föl” az áramló szírek és afgánok szegény Merkel német demokráciáját. És hovatovább talán már a franciát is. A tudósítások ügyesen hallgatnak arról, hogy a legvadabb tüntetések színhelye Drezda meg az oderai Frankfurt, ott, ahol nemrégen még Ulbricht volt az úr. Tehát kevésbé München meg Stuttgart, ahol kétségtelenül mozog a föld, de még nem inog. Szegény Angéla és Ferenc pápa már ráfizetett erre. A béke Nobel-díjat a végső percben elragadta tőlük a csöndesedő észak-afrikai világ. Megérdemelten, mert a demokráciára éhezők összeálltak, és bölcsen elkerülték a fejre állást. Erre ébredtek rá nagyon hamar Oslóban. Mi, igazi európaiak, akik azért Orbánék ellendrukkerségével állunk szemben, azért remélünk, talán mégis a tuniszi példa lesz a ragadósabb. Kontinensünk netán mégsem rothadt még meg annyira, hogy a józanság helyett egyesek lázálmait kövesse.