Orbán Viktor;politológus;utódlás;Bibó kollégium;

2015-10-12 21:38:00

Orbán képmutatásból vizsgázott

Legyen dörzsölt, tudjon ultizni, több nyelvet beszéljen, legyen gógyija. Orbán Viktor ilyennek írta le "lehetséges utódát" a Bibó Kollégiumban márciusban rendezett zárt körű beszélgetésen, amelynek újabb részleteit hétfőn közölte a 444.hu. Lakner Zoltán szerint nehéz megmondani, hogy a felvételt szándékosan szivárogtatták-e ki, de a miniszterelnök semmiképp sem mondott nagy újdonságokat. A politológus arra is emlékeztetett, hogy 2008 áprilisában is kiszivárogtak Orbán kijelentései, nyilván akkor is valamilyen céllal.

Nehéz megmondani, hogy szándékos kiszivárogtatás történt-e, de 2008 áprilisában, amikor Orbán Viktor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kéri László meghívására vendégeskedett, szintén nyilvánosságra kerültek a zárt körben elhangzott mondatai. Lakner Zoltán erre hivatkozva nem akart tippelni azzal kapcsolatban, hogyan és milyen célból került nyilvánosságra, ráadásul csepegtetve az, amiről márciusban a Bibó István Szakkollégiumban beszélt a miniszterelnök. A politológus szerint egy politikusnak tudnia kell, minden nyilvánosságra kerül, vélhetően ezért Orbán nem is mondott olyat, amit szigorúan zárt körnek szánt, illetve amit egyébként nem vázolt volna már fel nyilvánosan is. Laknernek inkább a kötetlen stílus volt érdekes, bár saját bevallása szerint túl sok orbáni szöveget olvas, talán ezért nem lepték meg az elhangzottak.

Orbán beszéde, illetve kérdésekre adott válaszai két részben kerültek nyilvánosságra, éppen egy hete közölte a 444.hu az első részt, amelyben arról értekezett a kormányfő, miért nincsenek nők a harmadik kormányában. "Emlékszem, szegény Lamperth Mónika mit kapott" - hangzott az egyik érv. A politológus számára a portálon közölt két rész közül a miniszterelnök nőkkel kapcsolatos sajátos állásfoglalása volt a mellbevágóbb, bár ez Lakner szerint ugyanolyan régen ismert, mint az, mit gondol politikai ellenfeleiről, riválisairól.

"Van egy 17 százalékos magyar népesség, amely a szélsőjobbtól a szélsőbalig vándorol. Ennyi egy darabig lesz is" - idézte a 444.hu a kormányfőt. A Jobbikkal küzdeni kell, mert harcos csapat, de a hétfőn kiszivárgottak szerint Orbán azzal nyugtatta az övéit, hogy a pártot a polgári oldalon nem tekintik veszélynek. Lakner javított: 2014-ben 20 százalékot értek el Vona Gáborék, de nem ez az érdekes, hanem ahogy Orbán pozicionálja a pártot. A Jobbikot nem nevezi riválisnak, mert ezzel felemelné, miközben tudja, hogy a Fidesz és a szélsőjobboldali párt között van átjárás. Ebből a szempontból ugyanakkor érdekes lehet, hogy most került nyilvánosságra a felvétel, amikor a kormánypárt a Jobbik népszerűség növekedését, legalábbis átmenetileg vissza tudta szorítani.

Ami Simicska Lajost illeti, a politológus szerint Orbán ebben rendkívül képmutató volt. Márciusban, a szakítás után nem sokkal arra hivatkozott, hogy az új pártfinanszírozási törvény szerint a pártok már nem szorulnak rá befolyásos gazdasági érdekcsoportokra, de van olyan érdekcsoport vagy médiatulajdonos, amely ezt nem könnyen veszi tudomásul, és mindent megtesz a befolyása fenntartása érdekében. A miniszterelnöki magyarázattal szemben Lakner arra hívta fel a figyelmet, Orbán a nagy oligarchát csak kisebbekre cserélte, olyan emberekre, akiknek nincsen önálló politikai birtokuk, hanem kizárólag tőle függenek. Ez a maga szempontjából érthető is, miért kellene neki egy nagy oligarchával egyezkednie, ha sok kicsire fel tudja cserélni - tette fel a kérdést Lakner.

"52 éves leszek hamarosan, szerintem még van egy-két jó évem, pár fekvőtámaszt még le tudok nyomni, de sokat dolgozom azon, hogy megtaláljam" - mondta a felvételen Orbán arra a kérdésre, látja-e a jövő miniszterelnökét, azaz az utódját. A Bibóban elhangzottakból kiderült, mik az utódra vonatkozó elképzelései: legyen dörzsölt, tudjon ultizni, több nyelvet beszéljen, legyen gógyija. Bírnia kell a folyamatos karaktergyilkossági kísérleteket, vagy viselni kell, vagy ki kell védeni, vagy nagyobbat kell visszaütni. "Aki ezt személyes üggyé teszi, az ellenzéki támadásokat lefordítja a saját maga morális értékítéletének a nyelvére, az egy vesztes ember" - fogalmazott Orbán.

A miniszterelnök, ha utódot nevez meg, azt lesre is futtathatja. Ha csak belengeti, hogy majd elköszön, várja az önjelölteket, akiket azután politikai értelemben legyilkolhat. Lakner viszont azt olvasta ki a szövegből, hogy Orbán ezt még csinálni akarja. Ellenlábasainak megüzente: "a pártéletnek olyan a struktúrája, ami nem nagyon teszi lehetővé, hogy a mindenkori vezetővel szemben jöjjön létre összefogás". Ez világos beszéd, bár most nem merült fel, ami 2006-ban néhány hétig kérdéses volt, kivel folytassa a Fidesz. A politológus arra is emlékeztetett, márciusban támogatottsági mélyponton volt a párt, akkor ennek a kijelentésnek lehetett információértéke, ma viszont, amikor a miniszterelnök visszaállította a Fidesz népszerűségét, okafogyottá vált. A kormányon belüli rivalizálás, a Lázár-Rogán harc is arról szól, ki legyen Orbánhoz közelebb és nem ellene folyik - magyarázta a politológus.

Éppen úgy nincs "szélső liberális" külpolitika, mint ahogy illeberális sincsen. Az országok saját belpolitikai stratégiájukat követve alakítják a külpolitikájukat, ennek megfelelően választanak szövetségeseket és tudatosítják, ki az ellenfél, illetve kivel elégedetlenek. Az Egyesült Államok politikája a demokráciára épül, és a nyugati, illetve a transzatlanti világ által meghatározott eszmének felel meg - mondta lapunknak Ara-Kovács Attila. A DK külügyi kabinetvezetője szerint azt mondani, hogy az amerikaiak az Isten, Haza, Család hármasság miatt ránk vetették magukat, egyszerűen nevetséges. A miniszterelnök ugyanis márciusban azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját "egy radikális baloldali, európai szóhasználattal szélső liberális" értékrend határozza meg. Amikor az Isten, Haza, Család hármasság megjelent az új magyar alkotmányban az amerikaiak ránk vetették magukat, mert onnan nézve ez nyílt provokációnak számított. Ara-Kovács szerint viszont, ha ennek a hármasságnak van igazi értelme, tartalma, akkor az Amerikában van. "Inkább a kormánypárt az, amelyiknek nincs köze sem Istenhez, sem hazához, illetve, a megnyilvánulásaik azt bizonyítják, hogy számukra egyedül a Fidesz hatalmon maradása fontos" - fogalmazott.

Orbán egyébként a felvételen felrótta, hogy a nyugati politikusokkal más nyelvet beszélnek, ezért nem tudja például megértetni velük, hogy ha az oroszokat megszorongatják, a vezetés militarizálással válaszol a külső nyomásra, a fenyegetettség érzésével stabilizálja magát. A kormányfő szerint "az USA beazonosítható politikai érdeke Oroszország elszigetelése, számunkra ez katasztrofális következményekkel járna". Oroszországot a putyini politika szigetelte el, nem az oroszok ellen irányul egyetlen nyugati kritika sem - jelentette ki Ara-Kovács. A DK-s politikust a miniszterelnök minden lépése Nicolae Ceauescura emlékezteti, szerinte ugyanis Orbán ugyanazon a kényszerpályán mozog, mint a 80-as években a román diktátor, ami a maga nacionalizmusából, konzervativizmusából, és populizmusából adódik.

Kiszivárogtatott mondatok
- "52 éves leszek hamarosan, szerintem még van egy-két jó évem, pár fekvőtámaszt még le tudok nyomni, de sokat dolgozom azon, hogy megtaláljam" (az utódot- a szerk.)
- "A pártéletnek olyan a struktúrája, ami nem nagyon teszi lehetővé, hogy a mindenkori vezetővel szemben jöjjön létre összefogás" (a Fideszben - a szerk.)
- "A miniszterelnöknek tudnia kell, ha egyszerre túl sok nagy erejű érdekcsoportot sért meg az ország érdekében, akkor azok összefognak egymással"
- "Eleve nehéz lehet ebből az egész baloldali, internacionalista, a múltat végképp eltörölni, a nemzetet a nacionalizmussal azonosító katyvaszból nemzetpolitikát csinálni" (Hiller István dicsérete - a szerk.)