Varga Mihály;Mabisz;

2015-10-14 18:43:00

Vargának már nem szívügye az autógyártás

Az emissziós ügy csak megerősítette a kormány szándékát, hogy diverzifikálja a magyar gazdaság szerkezetét, és a járműgyártás mellett a hazai tapasztalatokkal rendelkező iparágakat erősítse - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján szerdán Budapesten.

A miniszter a turizmust, a gyógyszergyártást és az élelmiszeripart említette a fejlesztendő ágazatok között. Ezek hamarosan munkahelyteremtő és kapacitásbővítő támogatásokra számíthatnak, mind hazai, mind pedig uniós forrásból - tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy folyamatos kapcsolatot tart a tárca az Opel és az Audi gyárakkal.

A makrogazdasági problémák között említette a miniszter a kínai gazdaság növekedésének lassulását, amely elsősorban a német gazdaságon keresztül hat Magyarországra. A nyersanyagárak csökkenése ugyan előnyös Magyarországnak, viszont azok a kitermelő országok, amelyek hitelből fejlesztettek, nem biztos, hogy törleszteni tudnak. Ez egy lefelé menő spirált indíthat el a világgazdaságban - vélte a miniszter.

A magyar gazdasággal kapcsolatban kifejtette a miniszter, hogy a jövő évi költségvetés és adótörvények korábban elkészültek. Miután a személyi jövedelemadó 1 százalékponttal 15 százalékra csökken, 120 milliárd forinttal több pénz marad a lakosságnál. Ebből a biztosítók is részesedhetnek - tette hozzá, megjegyezve: a magyar gazdaság helyzetét a nemzetközi szervezetek - köztük az IMF is - hasonlóan ítéli meg, mint a kormány. Sőt sokszor a kormány pesszimistább növekedéssel számol, mint a partnerei.

Arról is szólt a miniszter, hogy a biztosítók 2 ezer milliárd forintot tartanak állampapírban, ezzel hozzájárulnak az államadósság belső forrásból való finanszírozásához. Emellett 40 ezer embernek adnak munkát és évi 100 milliárd forint adót fizetnek.