kormány;rendőrség;LMP;menekültválság;létszámhiány;

2015-10-15 15:12:00

LMP: a kormányzat kizsigereli a rendőröket

Az LMP szerint a kormányzat kizsigereli a rendőröket azzal, ha a súlyos létszámhiánnyal működő testület tagjait további túlórára fogja a menekültválság miatt.

Gerstmár Ferenc, az LMP rendészeti szakszóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a Belügyminisztérium másodszorra módosítaná a rendvédelmi dolgozók hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabályt annak három hónappal ezelőtti hatályba lépése óta. Szerinte azért folyamodik ehhez a tárca, mert a menekültválság megmutatta a rendőrség sebezhetőségét.

Mint arra rámutatott, a belügyminiszter tervezete szerint a havonta elrendelhető készenlét idejét 168 óráról további 84 órával emelnék meg, és eltörölnék azt a korlátot, hogy négy hónap alatt legfeljebb 120 órányi túlóra rendelhető el egy ember esetében.

Az LMP országos elnökségének tagja úgy ítélte meg: a rendkívüli helyzethez szabott változtatásokat nem kellene az általános szabályba "betonozni", hanem speciális előírásokat kellene alkotni, a változtatások pedig csak az érdekvédelmi szervek véleményének kikérésével fogadhatók el. Felvetette azt is: mennyire működik a tartalékosok nyilvántartása, visszavétele szolgálati jogviszonyba? 

Pozitívnak nevezte, hogy a teljesítményjuttatást már 2016-tól bevezetnék az idei teljesítmény értékelése alapján, de szerinte minderre akkora bérkeret áll rendelkezésre, amely a maximális juttatást csak minden hatodik rendőrnek biztosítaná.