Bolondikum

A hungarikum megnevezés – a hivatalos fogalmazás szerint – lényegében a magyarság csúcsteljesítményeit illeti. Nos, a minap e magyarság újabb csúcsteljesítményekkel nőtt hozzá az - immár tengeri kígyóhoz hasonlatos – címsorhoz. A debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamillavirágzattal. Nem lett viszont az a szegedi halászlé, a pápai páros, a hosszúlépés, sem a kakukkfű. Mert más tömérdek éles eszű lobbistának nincs bejárásra ebbe a mind komikusabb listába? (A szegedi polgármester meg komcsi, hát kenje a hajára a halászlevét?)

De jó, ha már népünk páratlan teljesítménye lett a paprika, akkor miért nem az a krumpli, a paradicsom, vagy a kukorica – épp annyira magyarok, mint a szotyola vagy a körúti kebab. Ha pedig cégnevek is lehetnek hungarikumok – Pick, Herz, Ilcsi, Béres, Kürt – akkor az Audi, meg a Mercedes is. Mert miért pont ők nem? Vannak annyira hazaiak, mint a kamilla. Azt, hogy a karcagi birkapörkölt mi végre került föl a listára, mindenki tudja: a listázási és bambulásügyi miniszter, meg a pénzszámolós is odavalósi.

Mindegy, éljünk együtt tovább a nemzeti vakhittel, hogy az akácméz sem a méhek, hanem a magyarok fő műve. Csakhogy ezzel egy minőséget és „élcsapatot” is jelezhető valódi elitklubból szégyenletes össznépi bohóciskolát csináltak.

Egy igazolatlan anekdota szerint az ötvenes években Kodály Zoltánnál egy hivatalos űrlapon rákérdeztek tömegszervezeti tagságára. Állítólag ezt írta be: Kossuth-díjas vagyok.