Ferenczi Sándor, a magyar Freud

Az első világháború centenáriumi emlékéveit üljük. E kapcsán tavaly óta, s napjainkban is országszerte számos településen újították-újítják meg a száz esztendeje zajlott háború emlékjeleit, hadisírjait. A négy éven át – 1914-től 1918-ig – tartó öldöklő küzdelem több mint 15 millió ember halálát okozta, s ki tudja felmérni pontos számokban, hogy mennyi, de mennyi hadifoglyot, sérült, idegileg megviselt embert. Nem véletlen, hogy 1914 és 1918 között figyeltek fel először az idegorvosok egy sajátos tünetcsoportra, az úgynevezett „háborús neurózisokra”.

Idén májustól egy hallatlanul érdekes időszakos kiállítás látogatható Veszprémben, a Főegyházmegyei Gyűjteményben „Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban” címmel. A gazdag képanyaggal rendelkező tárlaton a háborús betegápolás sok részével megismerkedhet az érdeklődő. A rendkívül értékes anyag érdeme az is, hogy a sok-sok tabló között egy külön foglalkozik a pszichoanalízissel, Sigmund Freuddal, valamint a hazai pszichoanalízis megteremtőjével, dr. Ferenczi Sándorral.

Kávéházi barátságok

Sajnálatos módon ezt a tudóst hazánkban a szakembereken kívül még mindig kevesen ismerik. Munkássága a múlt század vége felé került a szakmai és a szélesebb nyilvánosság érdeklődésének középpontjába, ami nagyban köszönhető a nevét viselő egyesületnek, a pszichoanalízist az élő társadalomban és kultúrában kutató Imágó Egyesületnek, valamint kiváló és neves kortárs magyar pszichoanalitikusainknak: Erős Ferencnek és Mészáros Juditnak.

Erős Ferenc írja: „…Ferenczi 1907–1908 fordulóján Freud hívévé szegődött. Hihetetlen gyorsasággal fogadta be a pszichoanalitikus eszméket, amelyek univerzalizmusuknál fogva még inkább ellenpólusát képezték mindenféle nemzeti, etnikai vagy vallási partikularizmusnak - ugyanakkor a pszichoanalízis mint mozgalom igen erős belső kohézióval rendelkezett, és nagyfokú azonosulást követelt meg résztvevőitől. Ferenczi a mozgalom elkötelezett tagjaként a freudi gondolatok legfőbb hirdetőjévé és közvetítőjévé vált Magyarországon. Mestere műveit fordítja, pszichoanalitikus cikkeket ír a Gyógyászatba és más orvosi lapokba, valamint a Nyugatba és egyéb irodalmi és társadalomtudományi folyóiratokba, népszerűsítő előadásokat tart különféle progresszív és radikális körökben, legelsősorban pedig híveket toboroz, és 1913-ban megalapítja a Magyarországi Pszichoanalitikus Egyesületet...”

Ferenczi Sándor egy magyar zsidó család tizenkét gyermeke közül nyolcadikként látta meg a napvilágot 1873. július 7-én Miskolcon. Édesapja, Ferenczi (Fraenkel) Bernát 1848/49-ben honvédként szolgálta Kossuthot, illetve a magyar szabadság ügyét. A szabadságharc bukását követően könyvkereskedést indított. Ebben az irodalmat, zenét szerető, több nyelven – magyarul, németül, jiddisül, lengyelül – is beszélő családi közegben a kis Sándor kulturális érdeklődése sokfelé kezdett elágazni. Érdekelte az irodalom, a költészet, szabad idejében Petőfi stílusában írt hazafias és szerelmes verseket, de gimnazistaként már hipnóziskísérleteknek is alávetette magát. Gyógyító ember akart lenni. Szintén Erős professzor írja: „Érettségi után az orvosi pályát választotta, amely a Monarchia zsidó fiatalsága számára ekkoriban óriási asszimilációs vonzerőt jelentett, hiszen ez egyike volt azoknak a szabad foglalkozásoknak, amelyeket korlátozás nélkül választhattak, s amelyek a nyelvi, etnikai, vallási különbségeken túli, egyetemes tudást és bárhol alkalmazható szakmát adtak…”

1890-től Bécsben kezdett orvosi tanulmányokba, aztán 1897-től visszatért Budapestre, ahol általános orvosi, valamint ideggyógyászati magánrendelőjének megnyitásáig kórházakban dolgozott. Mindeközben intenzív kapcsolatot ápolt az akkori kulturális élet jeleseivel, újságírókkal, írókkal, költőkkel, eljárt mindezek kávéházi társaságaiba. Rajta keresztül ismerte meg például József Attila, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső is a pszichoanalízist. Bizonyára sokan ismerik József Attila Freud-köszöntő versét, az Amit a szívedbe rejtesz-t…

Vall a fotó

Ferenczire nagy hatással volt Sigmund Freud Álomfejtése. Ettől fogva égett a vágytól, hogy személyes kapcsolatba kerüljön a neves professzorral, a pszichoanalitikus iskola megalapítójával. Ferenczi 1908 elején találkozott először személyesen Freuddal. A találkozás megszervezésében egy budapesti orvos, Stein Fülöp volt segítségére.

A Freuddal való kapcsolata élethosszig tartott; intenzív eszmecserét, dialógust folytattak, barátságban, s olykor vitában is álltak. Folyamatosan és kölcsönösen beszámoltak egymásnak gondolataikról, terveikről. Mindezek hű nyoma monumentális teljesítményű, huszonöt esztendőn át folytatott levelezésük, mintegy 1200 levél, mely Ferenczi haláláig, 1933-ig született kettejük tollából.

Ezeket a rendkívül értékes kordokumentumokat napjainkban az Osztrák Nemzeti Könyvtár őrzi, de jó egy évtizede több kötetben, nyomtatásban is megjelentetett (Thalassa-Pólya kiadás, 2002-2005) változatban kézbe vehetők Magyarország legtöbb könyvtárában is.

Ez a nagy levelezés tehát a száz esztendeje zajlott első világégés alatt sem szűnt meg, sőt! Ferenczi ezen időszak alatt katonaorvosként szolgált, s így fontos tapasztalatokra tett szert a háborús lelki sérülésekről. 1914 őszétől 1915 végéig „népfölkelő” főorvosként, majd Pápán ezredorvosként szolgált. Ezen a helyen, 1915 őszén Freud meg is látogatta őt.

Közismert egy fotó – amely szintén az osztrák könyvtárban található – , ami talán a legismertebb közös felvétel kettejükről. Egy parkos környezetben, talán egy folyóparton (?) üldögélve örökítődött meg az egyenruhás Ferenczi Freud társaságában. 2005-ben, a római Magyar Akadémián, a „Ferenczi oggi” (Ferenczi ma) című kötet bemutatóján Franco Borgogno professzor, a torinói egyetem tanára pápai keletkezésűnek datálta ezt a felvételt, azonban az utóbbi időkben végzett kutatások – s főként Erős Ferenc professzor kutatásai – mintha későbbre tennék a fénykép keletkezését, s helyét.

Ezt látszik erősíteni egy kiváló veszprémi történész, Rainer Pál egészen friss megállapításai is, aki tüzetesebben megvizsgálva a fotót arra a következtetésre jutott, hogy a felvételen Ferenczi orvostiszti zubbonyának paroliján jól láthatóan három arany csillag van, ami az ezredorvos (százados orvos) rangjelzése. Amennyiben a fénykép valójában az 1915 szeptember végi, pápai Freud-látogatáskor készült, akkor azon Ferenczinek még a főorvosi (főhadnagy orvosi) rangjelzést (két arany csillag) kellett volna viselnie. Megfigyelhető a képen még egy „bordás” kitüntetés szalagsáv, ami a később, az 1916-ban kapott Koronás Arany Érdemkereszt kitüntetés szalagsávja lehet. Tehát ez kérdésessé teszi az 1915-ös datálást. Több, mint lehetséges, hogy egy több kutató által sokáig tévedésnek tartott dolognak a végére lehet biztos pontot tenni az említett, közismert fotó tárgyában.

Viszont mit sem von le mindez annak tényéből, hogy a Magyarországra ritkán kimozduló Freud Budapest fővároson kívül egy vidéki kisvárosban, Pápán is járt.

Amerikában is tisztelték

Freud nem véletlenül tarthatta fontosnak meglátogatni katonaorvosként szolgáló barátját. A dunántúli Pápa történelmi helyszín lett: Ferenczi itt végezte a világ első lovas analízisét; 1915 elején, a 7-es honvéd huszárok laktanyájának udvarán parancsnokát, a galíciai fejsérülése óta neurotikus Barthodeiszky Gyulát vette lóháton kezelésbe. Szabad óráiban pedig itt fordította Freud fontos műveit – Három értekezés a szexualitás elméletéről, Über den Traum – , emellett katonai minősítési lapja szerint mint ezredorvos elfojtott egy tífuszjárványt is.

Ferenczi fennmaradt, pápai keltezésű leveleiből többek közt olvasható a háború alatti hadgyakorlatok világáról; a fronton elesett gróf huszárkapitányról, Esterházy Pálról, Ignotus látogatásáról, a pápai Várkastélyról – ahol Ferenczi egy ideig lakhatott –, a grófi uradalom jószágigazgatójának fotografálásban örömét lelő fiáról, akinek köszönhetően szintén fennmaradt egy fotó – kerek száz esztendővel ezelőttből. 1915 januárjában készült, a pápai kastély udvarán, a repkénnyel befuttatott kastélyablak előtt álló Ferencziről.

1916 elején hagyta el Ferenczi Pápát; a pesti Mária Valéria barakk-kórházba kerülve az ideggyógyászati osztály vezetőjeként találkozott először tömegesen a háború fizikai és lelki áldozataival. Egy ideig a pszichoanalízis tanszéket kapott a budapesti egyetem orvosi karán, s a rendes orvosi képzés része lett, azonban a Horthy-rendszer mindezt megszüntette, és sok analitikus külföldre kényszerült emigrálni. Ferenczi 1926 és 1927 között a New School for Social Research meghívására előadásokat tartott New Yorkban és Washington környékén, amelyek nagy hatást gyakoroltak az amerikai analitikusokra. Ferenczi, hazatérve Budapestre, a harmincas évek elejéig, egészsége megromlásáig, haláláig (1933. május 22.) a pszichoanalízis „szolgálója” volt. A Farkasréti izraelita temetőben helyezték nyugalomra.

Ferenczi és Freud halála óta a pszichoanalízis világszerte elterjedt. Talán egyszer a tekintélyes bécsi, londoni Freud-múzeumok mintájára Magyarországon is megnyitja majd kapuit egy Ferenczi-múzeum, de addig is Ferenczi szolgálatát, Freud magyar vonatkozásait az egykori pápai kaszárnyában álló márvány emléktáblájuk, a bárki számára hozzáférhető hatkötetes Freud-Ferenczi-levelezésgyűjtemény, s a már fentebb említett pszichoanalitikai közösségek továbbra is méltón hirdetik. Az egykori első világháborús pszichoanalitikus-ezredorvos és professzora kapcsolata is szerves része az első világháborús centenáriumi emlékezetnek!