Kísérleti állatok vagyunk

Kísérleti állattá válhat az ember. Mind gyakrabban kísérletezhetnek rajtunk orvosok, politikusok, de akár a családtagjaink is, egyre inkább érezhetjük azt, hogy a dolgok nem tőlünk függnek, és meglehetősen bizonytalan a kimenetelük.

Ez az egyik fő közlendője Daniel Keys Virágot Algernonnak című kultikus művének, ami eredetileg novella volt, évekkel később bővült világsikerű regénnyé. És ahogy ez már lenni szokott, lett belőle világsikerű film, nem is egy. Sőt musical változat szintén készült, amit még ebben a hónapban bemutat a Budapesti Operettszínház. A prózai színpadi adaptációt, Szepessy György fordítása alapján, ezúttal Szervét Tibor jegyzi és a Játékszín tűzte műsorára.

Köztudottan egy olyan értelmi fogyatékosról szól a történet, akit igen eredményesnek tűnő egér kísérlet alapján megoperálnak, mind intelligensebb és intelligensebb lesz, ahogy ez az Algernon nevű egérrel is meglepő módon történt. De aztán a kísérletet végző dokiknak tapasztalniuk kell, hogy miután szegény pára agyi képességei eljutnak a csúcsra, csökken a teljesítő képessége, lejjebb és lejjebb megy. Majd végül nem éppen szép kort megélve, elhalálozik. Sejteni lehet, hogy ez vár a Charlie Gordon nevű emberünkre is, aki időközben gyors iramban zsenivé vált, számtalan nyelven beszél, érdeklődése valószínűtlenül szerteágazó, túlszárnyalja az orvosait is.

Szervét először rendezni akarta a darabot, de arra kérték legyen a főszereplő, ami abszolút jó ötlet volt, ahogy az is, hogy Horgas Ádám rendezze a produkciót. A kiváló színész eljátssza az igencsak lent lévő létállapotot, az onnan való totális felemelkedést, és a rémisztő visszasüllyedést, a megsemmisülést egyaránt. Kezdetben olyan, mint egy buzgó gyerek, aki nagyon akar teljesíteni, megfelelni, és bár közel sem teljesek az értelmi képességei, vannak jó meglátásai, és még inkább megérzései. Őszintén kimond dolgokat, ez gyakran meghökkentő. Időnként érzékenységeket sértenek a megnyilvánulásai, olykor nevettetően mulatságosnak tűnnek, de mindenképpen szerethető ember, szeretik is, miközben azért gúnyolódva körberöhögik a pékségben, ahol leginkább takarít. Otromba hecceket is megengednek vele szemben, szórakoznak gyengeségén, kiszolgáltatottságán.

Szervéten kívül a színészek több szerepet is játszanak. Érdekes párhuzam, hogy Benedek Miklós, aki a klinikai professzort alakítja és Nagy Sándor, aki a tanítványa, a pékségben a beosztottak. Vagyis mindkét helyen nekik kiszolgáltatott Charlie. Benedek olyan tudóst játszik, aki élete végére akar még egy nagy dobást, jelentős díjat, mámorító elismerést. És, hogy ezt esetleg a tudósi munka alapszabályait nem betartva, nem kivárva a megfelelő kontrollvizsgálatokat szerzi, ezzel kockáztatva a kísérleti alanyanyának életét, az nem különösebben érdekli. Tanítványa kicsit próbálja fékezni, de ő is belemegy a csínbe, a bűnbe.

Van egy roppant feszült jelenet közöttük. A professzor kerek perec közli, hogy tudományos fórum elé, prezentációra viszi a még kétes eredményeiket. És bár egykori tanítványa, azóta szakmai társa, igyekszik ellenérveket felhozni, határozott hangon, sőt felindulva, kiabálva, utasítja el. Nyilvánvalóvá teszi, hogy elhatározása ellen nincs apelláta, ahogy az is eléggé nyilvánvaló, hogy a fiatalabb kolléga ilyen helyzetben megalkuszik, beadja a derekát. Ekkor válik egyértelművé, hogy nem csak az egeret kezelik kísérleti állatként. A prezentáción pedig közszemlére is teszik a mentalitásukat. Csak ők akarnak tündökölni a fényben. Ennek érdekében hazudnak, elhallgatnak. Áll Charlie némán, fejéből szinte kiszökik a vér dühében, először csak feszülten hallgat, aztán egyenesen megmondja a magáét, majd illa berek, nádak erek, elillan a helyiségből, faképnél hagyja a tudományos és médiaeseményen megjelenteket. Kilép a képmutatás köréből. De rá kell jönnie, hogy a világban máshol is a képmutatás az úr. És, hogy túl nagy intelligenciája éppúgy a kapcsolatok és a szeretet gátja, mint volt a túl kicsi. A másság se így, se úgy nem talál befogadásra.

A produkció pontosan eltalálja azt a mezsgyét, amivel a Játékszínben abszolút sikeres lehet. Daniel Keyes azért messze nem Dosztojevszkijhez foghatóan mély szövegének kimondottan van könnyed, bulvárba hajló, akár a szirupossághoz közelítő, könnyzacskókra ható vonulata. De a Horgas Ádám által irányított csapat egy valóban vékony pallón egyensúlyozva nem vét lépést, nem enged az olcsó hatásosság csábításának, miközben kimondottan hatásos.

Nem csak a spórolás okán érdemes a színészekkel több szerepet játszatni, hanem azért is, mert a főszerepen kívül a többi eléggé egysíkú. Leginkább állandó tulajdonságú figurák ezek, nincs mód velük egy utat, jellemfejlődést és visszafejlődést bejárni, mint Charlie esetében. De a több szerep és egyikből a másikba való ki meg bebújás megfelelő súlyt rak valamennyi színészre. Láthatóan élvezik a játékot. Lévay Viktória leginkább Charlie egykori, belé szerelmessé váló tanárnőjeként emlékezetes, aki az állandóságot, a szeretetet, a megértést képviseli számára, ameddig ez lehetséges. Zsurzs Kati az értetlen anyja, de ugyanakkor eléggé empatikus a pékség vezetőnőjeként. Szőlőskei Tímea egyik epizódot formálja meg a másik után. Horgas Péter pedig olyan praktikus díszletet tervezett, melyben egyik helyszín könnyedén megjeleníthető a másik után.

A temérdek, garantáltan nevettető habkönnyűséget követően a Játékszín ezzel a produkcióval kicsit fajsúlyosabb területre lépett. Szerintem ennek is lesz akkora sikere, mint a mulattató, jobbára profin kivitelezett semmiségeknek. És akkor, netalántán, lehet még egy kicsit előre lépni, esetleg némi kockázatot is vállalva.