időjárás;enyhe idő;

Illusztráció/Thinkstock

- Elő a fürdőruhát! Marad a jó idő

A következő napokban is folytatódik a reggel ködös, majd napos időjárás, helyenként 20 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek. Emellett azonban többször megerősödik a szél, és többfelé kisebb eső is lehet. Hétfőn az éjszaka képződő köd legtovább az Alföld keleti, északkeleti részein maradhat meg. A délutáni óráktól elszórtan, nagyobb eséllyel a középső és keleti országrészben alakulhat ki eső. Hajnalban +7, -1, napközben  9 (a tartósan ködös helyeken) és 20 fok között alakul a hőmérséklet. (a legmelegebb délnyugaton lehet).

Kedden a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütés várható. Északkeleten, keleten helyenként kisebb eső kialakulhat. A szél megélénkül, főként északon többfelé meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 4-11, a maximumhőmérséklet általában 14-19 fok között, északkeleten egy-két fokkal ez alatt alakul.

Szerdán reggel délnyugaton ködfoltok lehetnek, legfeljebb északkeleten fordul elő egy-egy zápor. Emellett viszont többnyire napos időre lehet számítani. Az ország középső részén gyakran megélénkül, néhol még megerősödik a szél. A leghidegebb órákban 4-10 fok lehet. Napközben 14-19 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön a ködfoltok nagyrészt délelőtt feloszlanak, és országszerte többnyire napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 3-8, a legmagasabb hőmérséklet 12-18 fok között valószínű. Északkeleten lesz a hűvösebb.

Péntekre virradóra több helyen megmaradhat a köd, de lesznek napos területek is, legfeljebb a ködben fordulhat elő szitálás. A leghidegebb órákban plusz 1-7 fok lehet. Napközben jellemzően 10-15 várható, de a tartósabban ködös részeken azonban 10 fok alatt maradnak a maximumok.

Szombaton átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és helyenként záporeső is kialakulhat. Emellett megerősödik, időnként viharossá fokozódik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-9, a legmagasabb hőmérséklet 9-13 fok között alakul.

Vasárnap megvastagszik a felhőzet, elsősorban északon kisebb eső is lehet, s olykor megélénkülhet a légmozgás is. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6 fok között, napközben 8-13 fok között alakul a hőmérséklet. 

A nol.hu-n megjelent, általunk is szemlézett interjú után talán nem volt nagyon könnyű, de mégis egy nagyon korrekt, nagyon udvarias hangú nyílt levelet írt Balog Zoltánnak Szabó Tímea, a PM társelnöke. A levél egyfajta "kaukázusi krétakör," - még annyiban is, hogy itt is a gyerek, illetve a gyerekek a tét - ezért a politikus felajánlja: háttérbe vonulnak, ő pedig - ha éppen ez kell a sikerhez -  személyesen kész visszavonni aláírását a gyermekéhezés felszámolását célzó, civil szervezetek által készített országgyűlési határozati javaslatról.  Ám akkor "adják be azt sajátjukként (...) Vonuljanak úgy be a történelembe, mint akik tényleg megoldották az gyermekéhezés problémáját, és nem rácsaptak a segítséget nyújtó kézre".