Nemzetközi Olimpiai Bizottság;Nemzetközi Atlétikai Szövetség;Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség;orosz atléták;

2015-11-13 06:58:00

Putyin rendet tenne

Vizsgálatot rendelt el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése miatt, mely szerint az országban államilag irányított, szervezett doppingolás zajlik. Az államfő szerda késő este egyeztetett az orosz sportági szövetségek vezetőivel az ügy kapcsán. Putyin kiemelte, szerinte az atlétákat egyénenként kéne büntetni, nem pedig együttesen.

"Azoknak a sportembereknek, akik nem doppingoltak, nem kéne felelniük azért, mert mások megsértették a szabályok. Ha találunk valakit, akinek felelősséget kell vállalnia a tetteiért, akkor személyre szabottan kell vele szemben eljárni, ez a szabály" – hangsúlyozta a 63 éves politikus, aki kérte, hogy az illetékesek működjenek együtt a WADA szakembereivel. – Egy sportverseny csak akkor érdekes, ha a résztvevők becsületesen küzdenek. A küzdelemnek nyíltnak kell lennie."

Vitalij Mutko orosz sportminiszter a botrány kapcsán azonban a britekre kezdett el mutogatni. "Azt halljuk, hogy el kéne venni az atlétáinktól azokat az érmeket, melyeket a 2012-es londoni olimpián nyertek. De ott a brit ellenőrzési rendszer működött, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felügyelete alatt. Minden egyes érmest ellenőrzitek, és csak a negatív teszt után kaphatták meg az érmeket a sportolók" – magyarázta az 56 éves sportvezető.

Hétfőn a WADA a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt az orosz tagszövetség – és így közvetve az ország atlétáinak – eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF). Az orosz atléták így nem indulhatnának a nagy viadalokon, köztük az olimpián és az Európa-bajnokságon sem. Az IAAF ma dönt az orosz szövetség esetleges felfüggesztéséről.